5 jele annak, hogy sikeres leszel!

Mindannyian azzal szeretnénk foglalkozni, és azzal szeretnénk pénzt keresni, amit igazán, tiszta szivből szeretünk. 

1.Már jelenleg is azt csinálod, amit a könyvek javasolnak: Jól emlékszem, évekkel ezelőtt, egy nap egy sikerkönyvet olvasgattam. Mialatt lapoztam, ráeszméltem, hogy én valójában már azt teszem, amit a siker könyv javasol. Tisztában vagyok vele, hogy még sokkal többet is tehetek, és teszek is a céljaim eléréséért, de feleszmélni arra, hogy már azokat a dolgokat teszem , amelyeket a könyv javasol a siker eléréséhez, nagyszerű érzéssel töltött el.  A siker könyvek jók. Azért olvassuk őket, hogy megerősitsenek bennünket abban, hogy helyesen, és tudatosan cselekszünk, amikor épitjük a jövőnket. 

2.Inspiráció vagy az emberek számára: Amikor azt hallod az emberektől, hogy inspirálod őket, hogy példakép vagy számukra, akkor hidd el, hogy az vagy. Én Budapestről érkeztem az Egyesült Államokba, és keményen kellett dolgoznom azért, hogy itt is érvényesülhessek. 3 különféle business-t vezetek, és vannak követőim a világ minden tájáról. Egyik cégem kapcsán (Body ‘n’ Soul Wellness Academy) nagyon sok hallgatót tanitok, és tartom velük a kapcsolatot, de itt a magazinon belül is napi szinten kapok levelet olvasóinktól. Többektől hallottam már, hogy inspiráció vagyok a számukra. Nagyon jó érzés, annál is inkább, mert további erőt ad nekem ahhoz, hogy még több segitséget nyújtsak azoknak, akiknek támogatásra, biztatásra van szükségük. 


3.Egyre több kritikát kapsz: Mindig, amikor valaki kritizál – mert bizony az is előfordul – egy nagyon jó megfogalmazás jut eszembe, Shannon L. Alder-től:                                                                  “Utálni fognak, mert gyönyörű vagy. Utálni fognak, mert sikeres vagy. Utálnif ognak, mert népszerű vagy….egyszerűen csak utálnak. Ne idegesitsd azonban fel magad: Utálnak azért, mert TE képviselsz valamit, amit ők nem voltak képesek létrehozni. Ez valójában nem Rólad szól. Inkább arról, hogy utálnak dolgokat saját magukkal kapcsolatosan. Szóval, mosolyogj, mert valamit biztosan nagyon jól csinálsz, ha az emberek – akár kritikával is – Rád gondolnak. 

4.Olyan dolgokat csinálsz, amit mások nem. Imádok dolgozni új projecteken, izgatottsággal tölt el. Én voltam az Első, aki Magyarországon elkezdte tanitani a Pilates módszert 2000 év tavaszán. Ez volt Életem egyik legnagyobb projectje, amin a mai napig dolgozom, hiszen napi szinten tanitok az újságirás mellett. Azonban van még további 3 új project amin jelenleg dolgozom. A férjemmel, Michael-lal létrehoztunk valamit, amit még senki más nem csinált. hamarosan erről is irok a magazinunkban.  

See the source image

5.Az izgatottságtól nem tudsz aludni. Ha valamit teljes oda adással, szivvel-lélekkel csinálsz, akkor az olyan izgatottsággal tölt el, hogy befolyásolja az alvásodat is. Ez tulajdonképpen teljesen rendben van, mert egyre közelebb kerülsz a céljaid eléréséhez. Velem ez nagyon sokszor előfordul, amit szinte élvezek, és nem érzek fáradtságot. 

 

See the source imageMarianna Jackson

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*


This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.