A türelem rózsát terem

Minden egyes dolgunk az idő ösvényén halad. Olyan ez mint egy erdő. Néha látjuk a kijelölt utat, néha meg a vak sötétben keresgélünk a rengetegben.

Értelemszerűen egyes dolgokban gyorsan haladunk előre, egyes esetekben pedig iszonyatosan lassan telik az idő. Főleg a nehéz helyzetben ketyeg lassan az óra, feszült várakozás, idegtépő nappalok és éjszakák. Bezzeg a legszebb napjaink, imádott pillanataink ezalatt egy időfoszlány martalékai lesznek egy szempillantás alatt. Érthetetlen rejtély ez mind. Tegnap még gyerekek voltunk tisztán emlékszem rá, most meg már őszül a hajam. Hova lett a köztes idő? Miért van az, hogy gyermekkorunkban olyan lassan teltek a hónapok és a felnőtt világban minden hiper sebességre kapcsolt. Tíz év úgy röppen el, mintha tegnap kezdtük volna.

Életünk ciklusai különböző idősávokon mozognak. Minden esetben ad valami lehetőséget, akkor is ha gyorsan telik akkor is lassan. Erre mondjuk, hogy az idő nekünk dolgozik. És ez pontosan így is van.

Számtalan esetben van szükségünk a TÜRELEMRE. A türelem nem más mint önuralom, nyugalmunk megőrzése mind lelkileg, mint fizikailag. Ha olyan időt élünk éppen meg amikor a dolgok lassan alakulnak akkor ez fokozottan igaz, nagy erőpróba tétel. Türelem rózsát teremt, vagy lassan járj tovább érsz… és még sorolhatnám. Ez bizony nagyon bölcs tanács. Hiszen ha kapkodunk, siettetni akarjuk a dolgokat valószínűleg nem vesszük észre mi a hiba, és esetleg sokkal rosszabb helyzetbe hozzuk magunkat, mintha tovább várnánk türelemmel míg az ügy kiforrja magát.

Nem véletlen tehát hogyha valami lassan alakul annak több idő kell. Ebben a időszakaszban általában változás előtt is állunk. Mintha időzsilipbe kerültünk volna. Az egyik ajtó már csukódik be, és a másik még nem nyílt ki. Kicsit kell a zsilipben tartózkodnunk képletesen mondva a két becsukott ajtó között beragadva, hogy zökkenőmentesen átállhassunk akár a következő életciklusunkra. Hosszú hónapok is eltelhetnek, aggodalommal, feszültséggel, úgy érezzük sok minden múlik ezen, na ilyenkor kell a türelem, hogy tiszta fejjel várjuk a dolgokat. A hosszú várakozás nem azt jelenti, hogy valami rossz dolog fog történni. Maradjunk pozitívak!

Legcélszerűbb, ha valami egész mással is elkezdünk foglalkozni ez idő alatt, tereljük el a figyelmünket így gyorsabban telik a várakozás. Kezdjünk bele valami hobbiba, vagy tanulgassunk. Éljünk esetleg gyakrabban társasági életet. Teljen az időnk hasznosan ez idő alatt is.

Mindig minden jó időben történik az életünkben még akkor is ha ezt éppen akkor nem így látjuk. Visszanézve mindig megértjük, hiszen mindenre meg van az időnk az életben, aminek meg kell történnie meg is fog! Legyünk nyugodtak, türelmesek, élvezzünk ki minden pillanatot, még akkor is ha ez nehéz tűnik. Ne siettessük az időt, hanem használjuk ki helyesen!

Monika Barnyak

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*


This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.