A Superwoman szindróma

Las Vegas, átlagos hétköznap, reggel 5.30. Megszólal az ébresztő a telefonomon. Szerelmem magához ölel, és békésen szundikál még mellettem. Imádnék vele maradni még hosszú perceket az ágyban, de indul a nap. Kora reggel már rengeteg dolgom van.

Finoman megcsókolom őt, és szinte észrevehetetlenül, mint egy macska, felkelek az ágyból. Hagyom hadd pihenjen még. Az, amin az elmúlt 8 hónapban keresztül mentünk, az nagyon nem volt egyszerű. De kitartottunk, és együtt vagyunk. Szerinte mindent nekem köszönhet, szerintem az ő kitartása is közrejátszott abban, hogy túléljük, és erősek maradjunk.

Elkészítem a reggeli kávét, és a finom smoothie-t. Igyekszem minden nap más ízeket összeállítani, tele vitaminokkal, friss gyümölcsökkel. Mellé egy könnyű reggelit is tálalok, hogy energiával feltöltve induljon a napunk.

Szükségem is van az energiára. Las Vegasban a magyarországi időhöz képest pontosan 9 órával vagyunk korábban. Ez azt jelenti, hogy amíg én alszom, a kollégáim (Magyarországon) dolgoznak a Body ’n’ Soul Wellness Academy –n. Mire felkelek e-mailek, és üzenetek tömkelege vár, minden áldott nap. Nem csak Magyarországról, de más országokból is, hiszen több központtal rendelkezünk Európa és Amerika szerte.

Igyekszem mindenkinek válaszolni, skype beszélgetéseket lebonyolítani, és dolgozni a B ’n’ S üzleten.

Közben párom is felkel, és a reggelit követően indulunk a kórházba, a kezelésére. (Mi történt, azt most nem részletezem, már jobban „vagyunk”, de a kezelések még tartanak).

Az autó kulcsa természetesen nálam van, szó sem lehet róla, hogy ő vezessen, hiszen műtétje volt a lábán. Imád vezetni, de a műtét óta csak nagyon ritkán engedem őt a kormány mögé.

Magamhoz ragadom a smoothie-t, a laptopomat, és a jegyzetfüzetemet, a telefonomat. „Are you ready?” (Készen vagy?) mosolygok rá, és már indulunk is.

Reggel 6.30, kórház. Ő felmegy a kezelőbe, én lent maradok a kávézóban, és a szokásos asztalomnál elhelyezkedem. Laptop, jegyzetfüzet, toll, telefon, töltők…minden ok. Amíg őt fent kezelik, addig én lent a kávézóban dolgozom. Egyszerre több mindenen. Angol, és magyar e-mailek, telefonok, jegyzetelés, közben eszembe jut, egy cikket be kell fejeznem még tegnap előttről, aztán a gondolataim visszakanyarodnak a B ’n’ S –hez, dolgozunk a honlapon, a webszerkesztőm rám vár. Közben befut 3 új e-mail, a 3 manageremtől, azokat azonnal meg kell válaszolnom. Aztán vissza a magazinhoz, átnézni a kollégáim cikkeit, stb. Ez így megy másfél órán keresztül, az idő szinte észrevétlenül rohan, miután párom megjelenik, és indulunk vissza haza.

Nem részletezem a teljes napomat, de körülbelül ugyanilyen őrületben telik, mint a leírt reggelem.

Estefele aztán érzem, hogy lemerülnek az elemeim. Szerencsés vagyok, hogy olyan férjem van, aki finom masszázzsal, és a szerelmével fel tud tölteni. Egyébként teljesen kimerülnék.

Ő azt mondja mindig rólam, hogy „Superwoman” vagyok, mert, hogy mindent én akarok csinálni, és senkit nem engedek, hogy segítsen nekem. Soha nem mondom azt, hogy „ez nem megy”, vagy „lehetetlen”, mindent megoldok, vagy meg akarok oldani. Egyszerre két komoly céget is irányítok, intézem a magyar dolgokat, innen az Egyesült Államokból.

“I can do that” – “Meg tudom csinálni”, mindenre ez a válaszom. Imádok irányítani, kontrollálni, szervezni, és dolgozni az üzleteken, egyszerre több dolgot is sikeresen csinálni, aztán amikor valamivel végeztem, máris ugrom a következő feladatba, és munkáimba beleadok 100 % -ot. WOW, tényleg Superwoman vagyok!

Aztán egyik nap az interneten szemem elé került egy angol nyelvű cikk: „Manapság egyre több nő szenved a Superwoman szindrómában.” Mosolyogtam, ez meg micsoda?

Ahogy olvastam a cikket az volt az érzésem, hogy teljesen rólam szól. Rádöbbentem, én is a “Superwoman szindrómában” vagyok. A Superwoman szindrómában “szenvedő” nők számára nincs lehetetlen, mindent meg akarnak oldani, ahogy egy feladatot teljesítettek, máris a következőn dolgoznak. Megállás nélkül, nap, mint nap hajtják magukat a maximalisták teljes erejével.”

A mozifilmekben a „Superwoman” soha nem fárad el, nem törik meg, és nem ég ki. De ő egy Hős. Nem emberi lény, mint mi „Szupernők”. Mi bizony kiéghetünk, elfáradhatunk, és ha nem vigyázunk lebetegedhetünk.

Igaza van a páromnak, le kell higgadnom, és lazulnom, ha nem akarok teljesen kiégni. Már elkezdtem a változásokat, de bizony nehezen tudom levetni a Superwoman kosztümöt.Pedig nagyon fontos kicsit lazulnunk, és hagyni, hogy a mi Supermen-jeink bebizonyíthassák nekünk, hogy ők is itt vannak, és meg tudnak oldani olyan dolgokat, amiket mi magunk szeretnénk megoldani.

Kedves Olvasóm, ha magadra ismersz, és te is „Superwoman szindrómában” szenvedsz, írjál bátran nekem, írd le a tapasztalataidat, pozitív vagy negatív élményeidet, javaslataidat. Minden hozzászólást szívesen fogadok, a legjobbakat pedig meg is jelentetem.

Szeretettel,

Marianna

 

 

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*