Amerikai életérzés

Kedves Olvasóim!

Ezt a bejegyzésemet New York City-ben, a Central Parkban írom. Az elmúlt két hónapot Európában, elsősorban Magyarországon töltöttem, tegnap érkeztem vissza az Egyesült Államokba. Az eltelt két hónap alatt fantasztikus emberekkel találkoztam, új barátokra, kapcsolatokra tettem szert. Vegyes érzésekkel ültem fel a repülőre, amely New Yorkba repített, mert egyrészt boldog voltam, hogy ismét az Államokban lehetek, másrészt máris hiányzott a családom, és hiányoztak a barátaim.

Körbenézek, millió ember, elsősorban turista körülöttem. Mosolygok, de nem azzal a tipikus amerikai mosollyal…valóban boldogan, és szívből. Miért? Mert nem elfelejtve honnan is jöttem (egy kis zsákfaluban nevelkedtem Magyarországon), boldogan kávézom a híres Central Parkban, vásárolok a Fifth Avenue-n a kedvenc boltjaimban, Manhattan utcáit járva csodálom a hatalmas felhőkarcolókat. Üzleti megbeszéléseket folytatok amerikaiakkal egy belvárosi kávézóban, építve cégem new york-i központját.

Magyarország és az Egyesült Államok, két külön világ. Mindegyik országnak megvannak a csodái, és a pozitívumai. Én közel húsz éve utazom a két ország között, és tisztán látom a különbségeket. Nem a pénzről, a csillogásról beszélek. New York és egész Amerika gyönyörű, de Magyarország is csodálatos látni valókkal büszkélkedhet.

Az emberek viselkedésében látom a legnagyobb különbséget. Amíg itt az Egyesült Államokban mosolyognak, és udvariasak egymással, addig Magyarországon – én most elsősorban Budapestre helyezem a hangsúlyt, mert ott töltöttem az időm legnagyobb részét -, nem hogy mosolyognának, hanem szinte sokszor alig viselik el egymást. Idegesek, ingerültek, és türelmetlenek egymással.

Pedig a mosoly nem kerül semmibe, és azonnal jobbá teszi az ember napját.

Én szeretek mindkét országban lenni, és mindig megtalálom a pozitivitást bárhol is legyek. Mindig fantasztikus emberekkel találkozom, és itt is, és ott is, sok új barátra teszek szert. Bármikor, amikor Magyarországra utazom, mindig viszem magammal az “amerikai életérzést”, és igyekszem átadni mindenkinek, akivel csak találkozom. A környezetemben lévők pedig érzik, és örülnek neki….pedig semmi különöset nem teszek. Egy mosoly, pozitivitás, boldogság, két jó szó egy idegenhez, és tisztelet a másik iránt. Egy kis amerikai életérzés, amit átadok.

Szeretettel,

Marianna

Fotó: Szőke Marianna

 

 

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*