Felfedezem Amerikát – Atlanta, Georgia

Amikor ezeket a sorokat írom, a las vegas-i reptéren ülök, hamarosan indulok Los Angelesbe. California varázslatos, és teljesen megbabonázott. Ez a Szerelem nem új, már évek óta tart, és egyre csak erősebb. Minden alkalommal, amikor leszállok LA-ben, úgy érzem, megérkeztem „haza”. Megmagyarázhatatlan érzés, amely magával ragadott évekkel ezelőtt, és bennem van, nem tudok, és nem is akarok tenni ellene semmit sem.

Millió ember körülöttem, de én valahogy imádom a repterek hangulatát. A levegőben érezni az utazás izgalmát, imádom figyelni az embereket, és figyelni a repülőgépeket, ahogy szinte percenként le és felszállnak.

 

 

Legutóbbi blogomban ígéretet tettem arra, hogy leírom első amerikai utazási élményemet, amely Georgia államban, Atlantában volt.

Korábban már írtam arról, mennyire nagy álmom volt egy amerikai utazás. A célom elérése érdekében kezdtem el angolul tanulni, és pénzt spórolni, hogy kijuthassak, legalább egy kis időre.

Most, itt a reptéren eszembe jut, amikor legelső alkalommal megérkeztem az USA-ba, Atlantába, a számomra teljesen idegen, de nagyon várt világba, emlékszem, hogy átfutott rajtam a gondolat: „Egyedül vagyok itt ebben a nagy országban, mi van, ha nem jön ki értem a levelezőtársam, mi van, ha ott ragadok a reptéren, hogyan találok ki onnan, nincs elegendő pénzem a hotelre, és még millió aggodalmaskodó gondolat cikázott a fejemben.

Amikor kiértem az utasokat fogadó részbe, megláttam a barátomat, aki hatalmas mosollyal és egy nagy öleléssel fogadott. WOW! Hát megérkeztem.

Az atlantai 3 hónapom izgalmasra, és eseménydúsra sikeredett. Rengeteget tanultam, sok mindent láttam, és új barátokra tettem szert.

Ígéretemhez híven rövid ízelítőt adok Georgia államról, és Atlantáról, a városról, ahová legelső amerikai utam vezetett:
Georgia az Egyesült Államok déli államai közé tartozik. Területe 153 909 négyzetkilométer. Michigan, Florida, és Wisconsin után a negyedik legnagyobb a Mississippi folyó államai között, és 24. az Egyesült Államok ötven tagállama közül.

Korábbi évekbeli felmérések szerint a kilencedik legnépesebb állam az Egyesült Államokban 9 544 750 lakosával, a lakosság számának növekedése tekintetében pedig a harmadik. Minden évben mintegy 2,2%-kal nő a lakossága aránya. Legnépesebb városa Atlanta, amely egyúttal az állam fővárosa is.
Georgia állam nagyvárosa, hatalmas repülőtérrel, óriási ipari üzemekkel. A legfontosabb látnivalói a Coca-Cola kiállítása (a World of Coca-Cola) és a CNN stúdiói.

A CNN stúdióiba a földszinten megváltott belépőjegy ellenében lehet bejutni, biztonsági ellenőrzések után. A földszinten éttermek találhatóak, ahol mi is elfogyasztottunk egy finom ebédet.

Atlanta központja az Olimpia park (Olympic Park). Az olimpiai kiválóságok neveit olvashatjuk betonba öntve, és két hatalmas oszlop emlékeztet az ötkarikás játékokra. Atlanta nevezetessége a Martin Luther King Jr. National Historic Site, ahol a híres prédikátor sírja is van. A kerület hosszú ideig az afroamerikai kulturális élet központja volt.

A város közelében található a Stone Mountain, amely a világ legnagyobb fedetlen gránitsziklája.
A város legnagyobb zöld területei a Piedmont Park, a Grant Park, és az Oakland Cemetery.
1996-ban itt rendezték meg a 26. nyári olimpiai játékokat.

A város központjában található a Centennial Olympic Park, amely 8,5 hektár területű. A parkban interaktív vízjátékok szórakoztatják az embereket, melyek az olimpiai öt karikát formálják meg.
2005. november 23.-án nyitott meg a városban a Georgia Aquarium. Ez a világ legnagyobb aquaváriuma, melyben négy, kb. 5 méter hosszú cetcápa is található. A medence 30 ezer köbméter sós vizet tartalmaz.

A mérsékelt, szubtrópusi éghajlatú város magával ragadott. Az első utazásomat követően még két alkalommal volt lehetőségem vissza látogatni, utána sajnos megszakadt a kapcsolatom a barátommal. Viszont az első amerikai út minden egyes pillanata mélyen bennem él, és abszolút megalapozta az amerikai életemet.

Marianna Szoke / Las Vegas, NV

 

 

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*