Boldog Mikulást!

December 6-hoz kötődik a Mikulás várás hagyománya, aminek eredete Szent Miklós püspökre vezethető vissza, aki a IV. században élt (egyes források szerint pedig Kr. u. 245-ben) Myra városában, a mai Törökország területén. Miklós Myra-tól nem messze, Patara-ban született. Még kisgyermekként elvesztette a szüleit egy járvány miatt, így az apja testvéréhez, a patarai érsekhez került. Az ő felügyelete alatt nevelkedett, így szinte egyenes volt az út a papi hivatás felé. Később Myra – az akkori anatóliai főváros – püspökévé választották. Persze már ehhez is legenda kötődik: ebben az időben ugyanis komoly küzdelem folyt az ottani püspöki székért. Így a Püspöki Kar – hogy elkerülje az önjelölt, vádaskodó, korrupt helyi püspök ismételt kinevezését – az egyik főpap jósló álma alapján azt a határozatot hozta, hogy „Az legyen Myra városának püspöke, aki felszentelt papként elsőnek jön be a városkapunk”. Történt, hogy pont ekkor érkezett a városba a Jeruzsálemi zarándok útjáról Miklós pap, akit így azonnal a Püspöki Kar elé vittek és Myra püspökévé választották – mely tisztséget aztán 52 évig töltötte be.

Ez idő alatt sok jót tett a városban és környékén. Pénzzel, étellel segítette a gyermekeket, rászorulókat, vagyonát szétosztotta, egyszerű emberként járt-kelt a nép között, tanított és hirdette a szeretet erejét.

Szent Miklós püspök december 6-i emléknapja Magyarországon is kötelező emléknap volt az 1560-as nagyszombati zsinat döntése értelmében 1611-ig, mikor szintén egy zsinat törölte a kötelező ünnepek közül és megtartható emléknappá nevezte át.

Az eredeti Szent Miklós legendához kapcsolódó szokásokat az Új-Amszterdamba (későbbi New-York) bevándorló holland telepesek honosították meg az Újvilágban a XVII. században. Az amerikai Mikulás-imázs (Santa Claus) azonban csak később, egy vers illusztrációjának nyomán született meg.

Clement Clarke Moore 1823-ban íródott “Szent Miklós látogatása” című verséhez Thomas Nast rajzolt képeket a Harper’s magazinba. Nast és Moore fantáziájának köszönhetően kerültek olyan részletek a köztudatba a Mikulás életéről, mint hogy a műhelye az Északi-sarkon található vagy, hogy kik segítenek az ajándékkészítésben neki  és hogy hívják a rénszarvasait.

A mostanában ismert piros-fehér ruházatát 1931-ben találta ki egy amerikai grafikus, Haddon Sundblom, a The Coca Cola Company megbízására és innen terjedt el a Földön és ezt a Mikulást láthatjuk a mai napig az üdítőital karácsonyi reklámfilmjeiben is.

Tehát igazából a holland telepesek, egy amerikai vers és illusztrációja, valamint a Coca-Cola hatására alakult ki a ma is ismeretes Mikulás legenda.

A mese folytatása szerint a Mikulás gondolkodott, hogy hol telepedhetne le a zord és kieső Északi sakról. Hosszas keresgélés után megtetszett neki Finnország és leköltözött a Lappföldre, ahol Korvatuntuir (magyarul Fül-hegy) gyomrában gyártja azóta játékokat titokban a manóival.

 

 

 

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*