Arra gurul, amerre akarom

Amerikában  76 milliárd dolláros éves bevétellel dolgoznak a gyárak és közel 26 millióan játsszák  mi több az Amerikaiak 38%-a golf-rajongónak vallja magát. A golfban az egyik legmeghatározóbb szerepe a koncentrációnak van. A fizikai állóképesség és türelem szintén  nélkülözhetetlen feltétele a játéknak, ám kellő kitartással és akaraterővel mindhárom fejleszthető.

Amennyiben megtaláljuk azt a nyugalmi állapotunkat, amelyben képesek vagyunk oly mértékben ellazulni, hogy mentális térképet rajzoljunk magunk elé a pálya elhelyezkedéséről, s a labda helyzetéről, úgy minden bizonnyal sikeresebben tudunk majd teljesíteni. Képezzük le az ütőt a kezünkben és nézzük végig azt a rövidke folyamatot lelassítva, ahogyan az ütő feje érintkezik a labdával. Ezt a lassított felvételt többször is végignézhetjük az elménkben, s utána ugyanezzel a technikával a labda útját is végigkísérhetjük.

Ez nem egyenlő az álmodozás technikájával, ugyanis ennek a ténynek a megjelenítése tudatos, amellyel befolyásolhatjuk a jövőbeni történéseket. A sikerhez nem feltétel, hogy higgyünk a technika eredményességében. Ha valaki nem hisz, csak próbálja ki és figyelje meg a tapasztalatait! Ha elsőre nem sikerül, az nem feltétlenül azt jelenti, hogy nem is fog soha. Gyakorlat teszi a mestert!

Ha nyerni akarunk, elég az aranyéremre összpontosítani?
Nem. Ezt korántsem lehet ennyire leegyszerűsíteni. A mentális tréning technika a cselekvésre koncentrálódik és nem pedig egy célra. Soha nem az eredményre kell koncentrálnunk, hanem a folyamatra, ahogyan elérhetjük azt.

Hibát-hibára halmoz…
Sokan elvétik ütéskor a megfelelő szöget, ezért az nem olyan ívben száll a labda, mint ahogyan azt a játékos eltervezi, vagy a green-en túl rövidre hagyják a puttot, esetleg pont ellenkezőleg, a labda méterekkel túlgurul. Ilyenkor nem úgy sül el a végeredmény, ahogyan terveztük. Előfordul, hogy ugyanazt a hibát követi el valaki egymás után, pedig tudja, mire kell figyelnie, hiszen pont abba a verembe nem akar beleesni még egyszer. Mi ennek az oka? Az, hogy amire rákoncentrálunk, azt bevonzzuk. Ne arra figyeljünk, hogy mit nem szeretnénk elérni, hanem hogy mi lenne a tökéletes technika ahhoz, hogy egy megfelelő hosszúságú puttot eresszünk el. Az elütőre felállva mindenki tudja, hogy milyet szeretne ütni, a mentális tréninggel a kivitelezés is nagyobb százalékban fog sikerülni.

Forrás: hungariangolf.hu

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*