60 éves évfordulót ünnepeltek a montreali cserkész csapatok

Hatvan év hosszú idő, két egész emberöltő.  A sok gyerek, fiatal, akik január 13-án a Magyarok Nagyasszonya templom első sorait megtöltötték, nemcsak, hogy nem emlékezhettek vissza hatvan évre, de a legtöbben közülük kétszer, sőt, háromszor is kevesebbet éltek. Az első két sorban ülőknek a szülei még közelről sem érték el ezt a kort. Mit kerestek hát ezek az előző hatvan évért hálát adó szentmisén?

Ezek a picinyek és a nem sokkal nagyobbak ennek a hatvan évnek ma élő, eleven résztvevői, a montreali magyar cserkészcsapatok tagjai, azoké a csapatoké, amelyek hatvan évvel ezelőtt alakultak. Ezt a jubileumot ünneplik idén, ennek akarják szentelni az egész évet.  1953-ban Maday György és Pattantyus Károlyné kezdeményezésére gyűltek össze a Hungaria Social Club helyiségében a szülők, gyerekek, barátok és Pattantyusné, a szeretett „Patyi néni” és Zoli bácsi, azaz Szalay Zoltán parancsnoksága alatt megalakult a két cserkészcsapat. De nemcsak ezért a pillanatért, hanem az azóta eltelt hatvan esztendő munkájáért, örömeiért, sikereiért, de a nehézségekért, bajokért, fájdalmakért is hálát akartak adni a csapatok az Úristennek, mert az is része volt a fejlődésnek. Sem a szentmisét, sem az évet sem a vezetők, sem a cserkészek nem tekintik a csapatok életében csúcspontnak, vagy pláne befejező aktusnak, hanem a következő hatvan év kezdetének, amikor jó munkát, sőt, egyre jobb munkát akarnak végezni.

Ezért döntöttek úgy, legyen ez a hálaadó szentmise az év megnyitó eseménye. A tervezgetés korán kezdődött, már a nyár elején. Akkor hívta meg a két csapatparancsnok, Szép Bernadett és ifj. Edvi István, Sajgó Szabolcs Atyát Torontóból, akit jól ismertek a Külföldi Magyar Cserkész Szövetség  központi táboraiból, ahol évek óta ő szokott misézni. Így a szentmisét most a két Szabolcs Atya celebrálta (A montreáli plébános keresztneve is Szabolcs. szerk.). A mise kezdetén a cserkészek vonultak be először a templomba. A magyar cserkészet tartós erejét és hatását mutatja, hogy a kiscserkész apróságok és cserkész fiatalok és az aktív vezetők után még vagy harminc felnőtt is bevonult. Ezek  felnőtt cserkészek és a csapatok régi tagjai, akik még mindig a nagy család részének érzik magukat. Bizony sok volt közöttük a hófehér haj és a kopasz fej, fára már nemigen tudott volna egyik sem mászni, de a lelkükben még mindig ott világít a cserkészliliom.

Sajgó Szabolcs Atya a szentbeszédben a háromszögletű cserkésznyakkendő jelképéből indult ki. A cserkésztörvény és a fogadalom alapvető kötelességeire emlékeztet ez a jelentéktelen ruhadarab: három sarka a minden magyar cserkész által elfogadott kötelességekre amelyekkel Istennek, hazánknak és embertársainknak tartozunk, a nyakkendő maga pedig a magyarság iránti kötelességre emlékeztet. Erre is szükség van, hiszen már vezetőink legnagyobb része is külföldön született, és a Szövetség egykori elnökének és az első montreali magyar cserkészeket avató tisztnek, Mattyasovszky Zsolnay Miklósnak szavaival, két hazánk van, mindkettő iránt kötelességeink vannak.

A szentmise alatt a szolgálatokat cserkészek végezték. Nyolc cserkész ministrált, cserkészek olvasták az olvasmányokat és a hívek könyörgéseit, és még az áldoztatásnál is egy cserkész segédkezett.

A szentmise után a Mindszenty-teremben fogadás volt. A Horváth házaspár által készített nagyon finom harapnivalók bizonyították, hogy még a szakácsművészetet is el lehetett sajátítani a montreali cserkészcsapatokban, nem beszélve a segítőkészségről. Kellemes beszélgetéssel fejeződött be a hálaadó szentmise. Méltó nyitó-ünnepsége volt a csapatok hatvanadik évének. Adja Isten, és segítsen a montreali magyarság, hogy valóban megnyitó eseménye legyen a következő hatvan év sikereinek!

Glaser János, Montreal, Kanada

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*