Vásárlási lázban ég Amerika

Az elmúlt 11 évben nem volt még arra példa, hogy egyetlen hónap alatt akkora mennyiségű tőke érkezzen az amerikai befektetési alapokba, mint januárban.

A hónap során közel 40 milliárd dollárt tettek be a lakossági befektetők az alapokba (főként részvényalapokba), a legutóbbi ilyen esemény után a technológiai buborék kipukkadását láthattuk. A piacon elfogadott vélekedés szerint a lakossági befektetők túl nagy fáziskéséssel szállnak be a tőkepiacokra, a gyorsan jött nagyobb népszerűség ilyen formában könnyen korrekcióba torkollhat – írja a Fortune.

Bármilyen befektetésről is legyen szó a fő cél az, hogy olcsón vegyük meg a papírok és drágán váljunk meg tőlük. Az átlagos lakossági befektetők viszont ezzel általában teljesen ellentétesen cselekednek, akkor vesznek, amikor már majdnem elértük a csúcsokat és akkor adnak el, amikor közel vagyunk a mélyponthoz. Ez a veszély most is fennáll, mert januárban rekord mértékű pénz érkezett az amerikai befektetési alapokba, a háztartások tömegesen vásárolták az alapokat (főként részvényalapokat), ami arra utalhat, hogy a további emelkedés erőforrásai kifogyóban vannak.

A TrimTabs adatai szerint januárban a lakossági befektetők 39,3 milliárd dollárt tettek be amerikai részvényalapokba és tőzsdén kereskedett alapokba, amihez hasonló 2000 februárjában volt példa, akkor ugyanis a nagy népszerűségnek köszönhetően 34,6 milliárd dollár folyt be az alapokhoz friss tőke formájában. Ha jól emlékszünk, akkor ez az időpont nagyon közel volt ahhoz, amikor a technológiai buborék kipukkant. Sőt ha egy kicsit visszanézzük, akkor azt láthatjuk, hogy utoljára a háztartások 2007-ben voltak nettó értelemben vásárlói a befektetési alapoknak, éppen akkor, amikor a részvényindexek is a csúcsra jártak.

A befektetőket az is óvatosságra intheti, hogy nagyon erős rali zajlott le a 2008 végi és 2009 eleji zuhanások óta, az amerikai részvénypiacok duplázni tudtak. A lakossági befektetők a rossz szokás szerint a tavalyi erős emelkedésből is kimaradtak, az amerikai részvénypiacok közel 15 százalékkal tudtak emelkedni, eközben viszont a TrimTabs szerint 86,7 milliárd dollár értékben váltottak vissza befektetési jegyeket a befektetők.

Természetesen több tényező is támogathatja az emelkedést hosszabb távon, így például a nulla közeli alapkamat, a Fed likviditásbővítő programja, vagy például az, hogy a részvények a kötvényekkel szemben relatíve jó értékeltséggel rendelkeznek. Azt viszont nem árt észben tartani, hogy a nagyobb emelkedéseket jellemzően korrekciók törik meg, ennek megfelelően pedig nem mindegy az időzítés. És ha azt nézzük, hogy a lakossági befektetők a piacokra nagyobb késéssel érkeznek csak, akkor itt egy újabb indok a rövid távú korrekció mellett.

 

Forrás: portfolio.hu

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*