Amerika püspökei üdvözlik a bevándorlási reform keretegyezményét

Fontos előrelépésnek tartják az Egyesült Államok püspökei a kongresszus által, mindkét párt támogatásával megszületett egyezményt, amely a bevándorlási reformot érinti.

A négy republikánus és négy demokrata képviselőből álló bizottság megállapodásának köszönhetően az új előírás végleges életbe léptetésére még tavasz előtt sor kerülhet. Az egyezmény fontos pontjai között szerepel az USA területén illegálisan jelen levő külföldiek (közel 11 millió) törvényesítését érintő folyamat meghatározása, illetve a családegyesítést elősegítő intézkedés meghozatala. Ezek a témák már jó ideje az amerikai püspöki konferencia figyelmének előterében állnak.

A püspöki konferencia migrációs bizottságának elnöke, José Gomez püspök közleményében az amerikai főpásztorok kiemelik: alapvetően fontos, hogy a keretegyezmény figyelembe vegye egy olyan út kidolgozását, amely lehetővé teszi a dokumentumokkal nem rendelkező bevándorlók számára, hogy kilépjenek a láthatatlanságból és amerikai állampolgárrá váljanak, millióknak adva reményt ezáltal. Megállapították, hogy az egyezmény számos ponton javításra szorul, így például a bevándorlók munkavállalásának szabályozása terén.

A jegyzékben a püspökök elkötelezik magukat a kongresszussal való együttműködésre egy olyan reform kidolgozásában, amely összehangolja a bevándorlók méltóságának és emberi jogainak védelmét a határok biztonságának megteremtésével. Az amerikai főpásztorok már hosszú ideje átfogó reformot kérnek, szövetségi szinten, a bevándorlási rendszerre vonatkozóan. Többször aggodalmuknak adtak hangot az egyes államok által bevezetett törvényeket illetően – így Arizona államban, ahol a bevándorlókat súlyosan korlátozó intézkedéseket hoztak.

Az amerikai püspöki konferencia minden évben egy-egy hetet szentel a bevándorlás kérdésének. Idén január 6. és 12. között került sor a kezdeményezésre, „Már nem vagyunk külföldiek: folytatódik a remény útja” témában. Megemlékeztek annak a levélnek az évfordulójáról is, amelyet az USA és Mexikó püspökei közösen tettek közzé a bevándorlásról.

Forrás: Magyar Kurír

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*