Megszigorítanák a vízum ellenőrzést Amerikában

Egy nappal Barack Obama amerikai elnök bevándorlási reformtervének ismertetése elé vágva, a témában közösen kidolgozott, önálló programmal állt a nyilvánosság elé hétfőn demokrata és republikánus szenátorok egy csoportja. 

A szenátorok kétpárti programjának értelmében illegális bevándorlók milliói kapnának lehetőséget arra, hogy amerikai állampolgárrá válhassanak, de csak azt követően, hogy jelentősen megerősítik a határőrizetet. Megszigorítanák az Egyesült Államokban tartózkodó külföldiek státusának, így a vízum érvényességének ellenőrzését is. A szenátorok javaslatai között szerepel még a magasan képzett munkaerő bevándorlásának ösztönzése, a “személyazonosság-lop ás” és a fekete foglalkoztatás kiküszöbölése, valamint az, hogy megtalálják a vendégmunkások alkalmazásának módját.

A javaslatcsomagot kidolgozó csoportban mindkét nagy párt részéről négy-négy szenátor vett részt, köztük a republikánusok részéről John McCain személyében egy volt és Marco Rubio személyében egy potenciális leendő elnökjelölt. A demokrata párt részéről azt remélik, hogy a bevándorlásra vonatkozó új szabályozást az első fél évben el lehet fogadni. Szövetségi honatyák hasonló kétpárti kezdeményezést kívánnak a nyilvánosság elé tárni a képviselőházban is. Obama elnök kedden Las Vegasban ismerteti majd a bevándorlási politika átalakítására vonatkozó elképzeléseit.

Az Egyesült Államokban 11 millió illegális bevándorló él, akiknek túlnyomó többsége Latin-Amerikából érkezett. A szavazásra jogosult amerikaiak között egyre nagyobb részarányt képviselő spanyolajkú lakosság hagyományosan a demokraták felé húz, ezért a bevándorlással kapcsolatos problémák rendezése sürgetővé vált a republikánusok számára is, akik egymás után két elnökválasztást is elvesztettek.

Az Egyesült Államokban utoljára 1986-ban vizsgálták felül átfogóan a bevándorlásra vonatkozó szabályozást. Azóta több, erre irányuló kísérlet is megbukott, alapvetően a republikánusok konzervatív szárnyának ellenállása miatt – ez ugyanis ellenez minden olyan megoldást, amely akár csak elemeiben tartalmaz amnesztiát az országban törvénytelenül tartózkodók számára.

 

Forrás:MTI

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*