Csokoládé 1200 évvel ezelőtt Észak-Amerikában

A kutatók egy Utah állambeli település mellett fél tucat csokoládéval teli tálat tártak fel, amely a 8. századra datálható, így ez a legkorábbi lelet az amerikai kontinens északi felén. Ez azt jelenti, hogy a főként kukoricatermesztésből élő, föld alá ásott házakban lakó földművelő népesség 1200 évvel ezelőtt csokoládét importálhatott a több ezer kilométerre lévő trópusokról.

Az utahi Canyonlands Nemzeti Parkban történt felfedezés újragondolásra késztetheti a kutatók azon – igen népszerű, széles körben elterjedt – elméletét, miszerint a mai Egyesült Államok délnyugati részén élt, figyelemreméltó kézműves tudással rendelkező népnek alig volt kapcsolata a szomszédos Mezoamerikával.

„Az új kutatás nagy izgalmakat rejt, mivel a régészek közel száz éve próbálják megtalálni a két régió közötti ősi kapcsolatokat” – mondta Robert Hard, a San Antonio-i Texasi Egyetem munkatársa, aki nem vett részt a kutatásban. „Nem vagyok azonban meggyőződve arról, hogy amit találtak, az csokoládé” – tette hozzá szkeptikusan.

Az eredményeket egy kutatópár tette közzé. Dorothy Washburn, a Pennsylvaniai Egyetem régésze, illetve férje, William Washburn, a Princeton vegyésze egy korábbi vizsgálat során egy kerámiaedényben 11. századi kakaómaradványokat találtak a park területen lévő temetkezési helyen. A nyomokat követve a kutatók ismét vizsgálat alá vonták az 1930-ban előkerült tálat, amely i. sz. 770-re datálható.

A vizsgálat során a kutatók a kakaónövény által termelt teobromin és koffein nyomait vélték felfedezni a legtöbb 13-as régészeti körzetbeli tálon. Az emberiség kakaófogyasztási szokásai i. e. 1900-1500-re nyúlnak vissza, amikor a mexikói mokaja nép már bizonyosan megízlelhette az édes italt. Közép-Amerikában a kakaó az elit itala volt, a fűszerekkel ízesített táplálékot főként ünnepi alkalmakkor fogyasztották. Azonban Utah állam egykori lakói valószínűleg alacsony státusúak voltak, így elképzelhető, hogy ekkorra már mindenki számára elérhetővé vált az ital.

A falusiak valószínűleg tápértéke miatt, s nem rituális megfontolásból fogyaszthatták a kakaót, fejtették ki a kutatók a Journal of Archaeological Science című lapban közölt tanulmányukban. Az is elképzelhető, hogy az azték harcosokhoz hasonlóan Utah egykori népei kukoricából és kakaóból készült ételeket sütöttek a hosszabb utazásaikhoz, vagy vízben feloldva az instant forró csokoládé korai változatát vihették magukkal.

A legtöbb kutató úgy véli, hogy az USA délnyugati részének kulturális fejlődése nagyrészt független volt a közép-amerikai hatásoktól, azonban a kakaókereskedelem ténye átírhatja ezt a nézetet. Ám a legtöbb szakértő még így is óvatos, hiszen ha a kakaónövény olyan elterjedt lett volna a középkori Utah államban, mindez vizuális és történelmi utalásokkal járt volna, amire azonban eddig alig találtak bizonyítékot – tette hozzá Ben Nelson, az Arizonai Állami Egyetem munkatársa.

 

Forrás:mult-kor.hu

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*