Az új magyar légitársaságban az állam semmilyen formában nem vesz részt

Értesüléseik szerint a társaság vezetői között van a Civil Társulás az Új Magyar Légitársaságért ügyvivője, Lévai Péter is. Ő még szeptemberben elmondta egy sajtótájékoztatón, hogy arab, ázsiai és európai befektetők biztosíthatják az induláshoz szükséges 640 millió eurót.

A társaság angol honlapjáról kiderül, hogy a vállalatot 2012 szeptemberében alapították, céljuk, hogy betöltsék a Malév által hagyott űrt. Egyelőre öt Airbus A-320-szal készülnek indulni, azonban oldalukon a flottájukba sorolták még az A-330, illetve az A-340 típusú repülőgépeket is. Hosszú távú tervei között négy kontinens hatvan városa szerepel.

A lap felidézi: a Malév csődje után több olyan kezdeményezésről is hallani lehetett, ami a feltámasztásáról szólt. Olykor az állam részéről is hallani lehetett valamilyen szándékról, de az elmúlt majdnem egy évben érdemi lépés eddig még nem történt; okként általában a légi közlekedési ágazat egészének nehézségeit vagy a finanszírozási problémákat említik. Az új légitársaság Európán belül két osztályt kíván indítani: a szokásos turista, illetve business osztályt, ahol előbbi osztály utasai 25, míg utóbbi utasai 35 kiló csomagot vihetnek fel. A hosszú távú járatokon várhatóan lesz első osztály is. A társaság az alakulásakor megjelent hírek szerint évi tízmillió utassal és kilencmilliárd dolláros bevétellel számolt.

A cég vezérigazgatója Csiky László, aki otthonosan mozog légiközlekedési körökben. Dolgozott a Malévnál és az Austrian Airlinesnál, valamint korábban a közlekedési minisztériumban is. Emellett alapítója volt az ABC Air Hungary teherszállító társaságnak, de az 2010-ben, 12 év működés után, megszüntette tevékenységét.

A lap értesülései szerint a társaság vezetői között van a Civil Társulás az Új Magyar Légitársaságért ügyvivője, Lévai Péter is. Még szeptemberben elmondta egy sajtótájékoztatón, hogy az új magyar légitársaság 2013 márciusában akár el is startolhat, ha az arab, ázsiai és európai befektetők biztosítani tudják az induláshoz szükséges 640 millió eurót.

Az Utazó magazinnak Csiky László azt mondta: valóban tervezik a légitársaság elindítását, de nem áprilisban – ami a légitársaság világát ismerve, a szükséges engedélyek megszerzését tekintve amúgy is illúziónak tűnne, hanem később. „Egy biztos, 2013-ban indulunk” – mondta Csiky László. A cégben az állam semmilyen formában nem képviselteti magát, magyar kis- és középvállalkozások pénzéből és külföldi forrásokból valósul meg a projekt.

 

Forrás:MTI

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*