Economist: Mitől lehetne Obamából nagy elnök?

A második elnöki időszakába beiktatott Barack Obama több hosszú távú gond megoldására koncentrálva nagy elnökként írhatná be nevét az amerikai történelembe, első periódusa ugyanis egyáltalán nem volt annyira sikeres, hogy ez a rang kijárna neki.

A The Economist számba vette, melyek azok a főbb kérdések, amelyekben előrehaladást elérve Obama nagy elnökké válhatna. A tekintélyes brit gazdasági-politikai folyóirat elismeri az Egyesült Államok első fekete bőrű elnöke által eddig elért eredményeket.  Emlékeztetett arra, hogy kevés elődje került a Fehér Házba egy olyan Amerikában, amelyik a négy évvel ezelőttihez hasonló siralmas állapotban volt: a gazdaság évi 5 százalékos ütemben zsugorodott, a munkahelyek száma havonta 800 ezerrel csökkent, és az ország két kilátástalan háborúban vergődött.


A gazdaság területén Obama dicséretreméltó munkát végzett, a kritikus állapotú beteget elindította a felépülés útján. Legfontosabb törvényalkotási eredménye az egészségügyi reform volt. Bár ez amerikaiak millióin segíthet, a végső mérleget majd a teljes végrehajtással lehet megvonni. A The Economist szerint ezek az eredmények nem elegendőek ahhoz, hogy Obamát nagy elnökké tegyék, vagy megóvják attól, hogy egy végzetesen rossz második négy év semmivé tegye minden sikerét.  A brit hetilap három olyan fontos területet emel ki, amelynek a sikeres kezelése nagyban javítana Obama megítélésén, megoldatlanságuk viszont súlyos kárt okozna örökségében. A legfontosabb feladat Amerika pénzügyeinek rendbetétele. Mike Mullen, a vezérkari főnökök akkori vezetője 2010-ben nem túlzott, amikor úgy fogalmazott, hogy az amerikai adósság az ország legnagyobb stratégiai fenyegetése.

Azóta az összeg 3 ezer milliárd dollárral 16 ezer milliárd dollárra nőtt. Ennek jelentős részét a recesszió és az ellene létrehozott ösztönző intézkedések generálták, de az évtized végéig, a baby-boom nemzedék nyugdíjba vonulásával menthetetlenül tovább fog gyarapodni. Ha Obama 2017 januárjában csőd felé hajló állapotban adja át utódának az országot, elfelejtheti, hogy a gazdaság megmentőjeként emlékezzenek rá.  Az elemzés emlékeztet: Obama a saját maga által létrehozott költségvetésihiány-bizottság ajánlásait is figyelmen kívül hagyva eddig csak szavakban adta jelét annak, hogy csökkenteni akarna az olyan állami juttatásokon, mint a nyugdíjak és a központi egészségügyi támogatások. A népesség öregedésével ezek a kiadások folytatni fogják féktelen növekedésüket.

A hetilap szerint a második pont, amelyen Obamának előre kell lépnie: Kína. Bár hangsúlyt kell helyezni – ahogy Obama szokott fogalmazni – a “hazai nemzetépítésre”, egy befelé forduló Amerikával a világ kevésbé kiszámítható és biztonságosabb lenne. Obama a külpolitikában sok befejezetlen ügyet hagyott az első négy éve után. A kapcsolatok újraindításáról és az újfajta megértésről elhangzott magasröptű szónoklatok dacára Irán továbbra is a közel van ahhoz, hogy atomhatalommá váljon, Oroszország ellenséges viszonyban van Amerikával, Washington magára hagyta Európát, a Közel-Keleten pedig nagyobb a feszültség mint valaha. Az iraki és afganisztáni háborúkat befejezték, de sem győzelmet, sem nagyobb stabilitást nem eredményeztek.

Mindezek együttes rendezése bárkinek túl sok volna, Obamának azonban valódi és személyes erőfeszítéseket kell tennie második ciklusában Kína vonatkozásában. A hatalmas ázsiai ország gazdaságának mérete 2017 januárjára meghaladhatja Amerikáét. Az amerikai-kínai viszonynál jelenleg nincs fontosabb kétoldalú kapcsolat a világon. Obama az első négy évében elkerülte a nagy kudarcokat, de a tét mára nagyobb lett.  A nyugtalan nacionalista Kína és Amerika szövetségese, Japán között konfliktus pattanhat ki a Szenkaku-szigetek miatt. Obamának pedig lehetősége van arra, hogy hasznosabbá tegye a kétes amerikai-kínai viszonyt; egy klímaegyezmény például jelentősen előrelendítené a környezetvédelem ügyét. A The Economist megjegyezte: Hszi Csin-ping immár két hónapja Kína vezetője, de Obama még nem ragadta meg az alkalmat, hogy találkozzon vele.


A Kínai Kommunista Párt főtitkára Obama elnöksége után még hat évig fog hazája élén állni, tehát fontos a több csúcstalálkozó és a kétoldalú egyeztetés minden szinten. Ezen kívül erősíteni kell a két ország hadseregeinek együttműködését is.  Talán túlzás azt remélni, hogy Obama és Hszi Csin-ping között olyan közeli személyes kapcsolat jön létre, mint az 1990-es években Bill Clinton és Csiang Cö-min között, de a kimért Obamának ebbe az irányba kellene elmozdulnia, kevesebbet kellene golfoznia és több időt töltenie Csungnanhajban, a kínai kommunista vezetők lakhelyén. A harmadik terület, amelyen Obama teljesítménye majd megméretik, és az amerikai elnök lényeges javulást érhet el, az arab világ. Obama számára katasztrofális örökség lenne, ha az izraeli-palesztin konfliktust illetően “kimúlna” a kétállami megoldás.

Az arab tavasz jelentette átalakulást Obama aligha képes ellenőrizni, de befolyásolhatja annak irányát, ugyanúgy, ahogy az idősebb Bush elnök levezényelte a hidegháború végét. Szíria irányíthatatlan, Egyiptom és Tunézia pedig iszlamista uralom alá kerülhet, de egyelőre mindkettő demokrácia, és égető szükségük van pénzügyi támogatásra. Ha Obamának sikerülne egy mini Törökországokból álló régiót maga után hagynia, az már tekintélyes eredmény lenne. Nem engedheti meg, hogy a következő négy évben ugyanolyan közömbösnek mutatkozzon, vagy ugyanúgy tartson a kudarctól egy ilyen veszélyes térség vonatkozásában, mint első elnöki periódusában.
A történelem ítéletét mindig nehéz megjósolni – írta a The Economist, megjegyezve, ha Obama kudarcot vall e három területen – a költségvetés, Kína és a Közel-Kelet ügyében -, akkor ez az ítélet kemény lesz.

 

Forrás:MTI

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*