A nagy sztori:világgá megy az amerikai újságíró

Végiggyalogol az emberiség szétrajzásának nyomán egy amerikai újságíró: hét év alatt tervez elkutyagolni Etiópiából Dél-Amerika csücskébe.

Paul Salopek mintegy 30 millió lépést kíván megtenni, miközben ír és filmez. Nem extrém-sportnak szánja misszióját, hanem mélyen töprengő sétának az emberiség evolúciójáról. Még csak nem is gyalogol minden nap, lesz, ahol hetekig, ha nem hónapokig elidőz. Poggyászának tömegét 20 kilóban maximálja.
A kiindulási pont Etiópia északnyugati része lesz, ahol az emberiség bizonyíthatóan éldegélt a kőkorszak közepén.

“Az 50-70 ezer évvel ezelőtt történt első sikeres emberi kirajzás nyomdokain fogok haladni annyira hitelesen, amennyire csak lehet – azaz gyalog” – idézte a férfit a BBC brit sajtóorgánum.

Etiópiából az Arab-félsziget nyugati szélén baktat a Közel-Keletre, onnan India az irány, majd Ázsia keleti partvonalán fel északra. A Bering-szoroson megy át Amerikába, amelynek a nyugati partvonalán azután “lesétál” egészen a déli földrészrész csücskéig. Európát lényegében elkerüli, Ausztráliát pedig teljesen kihagyja. Salopek azt vallja, hogy az ember gyaloglási sebességgel képes felfogni, feldolgozni és megérteni a világot, aminek meggyőződése szerint neurológiai alapja van.

Forrás: MTI

World of Watches

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*