A társadalom peremén, az Óperencián túl

A latin-amerikai cigányság – akár csak az európai romák – az óceán túlpartján is szakadatlan harcot folytat a nyomor és a társadalmi kirekesztés ellen – nyilatkozta az EFE spanyol hírügynökség tudósítójának a kolumbiai Ana Dalila Gómez Baos.

A kolumbiai cigány kisebbségi aktivista, a Roma Népi Összefogás (Proceso Organizativo del Pueblo Rom), szervezet munkatársa szerint a latin-amerikai cigányság életkörülményeit a régió országainak döntő többségében még mindig középkori állapotok jellemzik.

Ma körülbelül 1.5 milló roma lakja Iberoamerikát – az első négy, valószínűleg andalúz cigány a feljegyzések szerint még Kolumbusz harmadik útján érkezett az Újvilágba. A közösség túlnyomó többsége Brazíliában él, ahol mintegy 800.000 fős a cigány kisebbség, de Argentínában valamint Kolumbiában is nagyszámú roma él.

A kontinens déli féltekére a cigányság jelentős számban csak XX. század kezdetén érkezett a nagy európai bevándorlási hullámokkal. A latin-amerikai romák társadalmi integrációját már a gyarmati időszak rasszista törvénykezése sem segítette elő. Portugália például deportálta cigány lakossága jó részét majd rabszolgaként értékesítette őket. A spanyol korona például egy 1639-es királyi rendelkezés alapján gályarabnak fogdosta össze az ibériai félsziget romaszármazású férfijait – azokat akiket még nem adtak el rabszolgának korábban a gyarmatokra.

A Portugáliából deportált cigányok helyzete ma valamivel elviselhetőbb Brazíliában, bár továbbra is mintegy 250.000-re tehető a nomád körülmények között élő romák száma. A brazil kormány napjainkban nagy hangsúlyt helyez a roma közösségek vezetőivel kiépülő kapcsolatrendszer elmélyítésére, valamint a lakosság állampolgári ismertéinek bővítésére, ezért brosúrákon tájékoztatja a kisebbséget jogai gyakorlásának alkotmányos módjairól. Brazíliában egyébként két nagyobb cigány nemzetség is él, egyfelől a spanyol és portugál származású kalo, illetve a kelet-európai eredetű romák.

A 300 000 argentin cigány szintén a spanyol-portugál-, illetve a kelet-európai-orosz felmenők alapján külömbözteti meg egymást. Az országban a XX. század közepén tiltották be a ún. “kóborlást” – a városokba telepített cigányság mára legnagyobb részt az autókereskedelemben talált megélhetést.

Kolumbiában a törvénykezés csak 1998-óta tekinti a népcsoportot hivatalosan is elismert kisebbségnek, ilyen tekintetben ők talán még rosszabbul jártak, mint a poszt koloniális társadalmak peremén tengődő őslakosok. Ezért is kapott igen nagy sajtóvisszhangot amikor a származását nyíltan vállaló emberi jogi aktivista, Ana Dalila Gómez Baos 2006-ban képviselő jelöltként indult a baloldali Polo Democrático színeiben.Annak ellenére. hogy a kolumbiai hölgy nem jutott be a felsőházba, mint mondta ” az egész történet arra szolgált, hogy bebizonyítsam: képesek vagyunk a közszféra magasabb szintjeire is eljutni és ott helytállni.”

Valamivel kényesebb romák helyzete a Chilében, ahol az alig hat-, nyolcezer fős szerb-horvát származású kisebbség nem szerepel semmilyen állami cenzusban. Egy valaki azonban kitört az ismeretlenségből: Nasslo Nicolich a hetvenes évek chilei “cantante gitanója” egyedülállót alkotott a romaní és spanyol nyelven énekelt örökzöld romambó slágereivel.

Az út Latin-Amerikában is rögösnek és hosszúnak bizonyul – Dalila Gómez Baos szerint nem a többségi társadalom és a kisebbség között feszülő ellentétek okozzák a fő problémát. A dél-amerikai romák integrációjának leginkább intézményes akadályai vannak – mutatott rá Gómez Baos – hiszen döntő többségüknek papíron még személyazonossága sincsen. (EFE)

Hardy Márton, Paraquay

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*