Amerika válogatottjával indult a szegedi vébén a magyar kajakozó

A pekingi olimpia kimaradt Fazekas-Zur Krisztinának, ezért négyszeres világbajnokként az Egyesült Államokba költözött, ahol az önbizalma is nagyobb lett. Az olimpiai bajnoki címért komoly áldozatokat hoztak férjével együtt – mondta a 20 év után olimpiai bajnok női négyes tagja az InfoRádió Aréna című műsorában. 

A kajakozó a sok munka ellenére 2008-ban nem jutott ki a pekingi játékokra, akkor úgy érezte, az olimpiát nem neki találták ki. Fazekas-Zur Krisztina az Arénában kiemelte, hogy a 2009-ben szerezett két ezüst ellenére kiköltözött az Egyesült Államokba Rami Zurhoz. A kint töltött években sem hagyott fel a kajakozással. Eközben bekerült az amerikai csapatba, kiharcolta az egyes indulás lehetőségét, amely addig Magyarországon nem sikerült neki.

Az egyre jobb eredmények hatására keményebb edzésekbe kezdtek férjével, a korábban amerikai színekben indult kajakozóval, ebben Klebercz Tamás segített nekik itthonról. A befektetett munka megtérült, 2011-ben már az Egyesült Államok válogatottjával indult a szegedi vébén és a Maty-éri pályán Csipes Tamara mögött ezüstérmes lett 1000 méteren.

Fazekas-Zur Krisztina végül mégis magyar színekben folytatta pályáját. A londoni olimpia előtti évben nem kapta meg az amerikai állampolgárságot, kikérte magát az Egyesült Államok szövetségétől, így visszatérhetett a magyar válogatottba. A magyar kajakozó számára nehéz volt a felkészülés a londoni játékokra, hiszen az USA-ban nem álltak mögötte tehetős szponzorok és támogatásokban sem részesült. Fazekas-Zur Krisztina kiköltözésekor egy szörfdeszka-gyártó cégnél kezdett el dolgozni.


Olykor elbizonytalanodtam, hogy sikerülhet jól felkészülni a játékokra, nehéz volt, mert edzőként is kellett dolgoznom. Elbizonytalanodtam, mert tudtam, hogy itthon, Magyarországon jobb körülmények között készültek a többiek – mondta az olimpiai bajnok, aki keményen készült a válogatókra, minden rezdülése arról szólt, hogy ki kell jutnia az ötkarikás versenyekre. Hogy a nagy győzelem, az olimpiai bajnoki cím meglegyen, valamennyire meg kellett változnia. Nem hittem eléggé magamban, de szerencsére a férjem elhitette velem, hogy képes lehetek arra, amire akár Kovács Katalin vagy Douchev-Janics Natasa is – hangsúlyozta Fazekas-Zur Krisztina, aki szerint az olimpiai bajnoki címével beigazolódott, hogy ha valaki elhiszi magáról, hogy bármire képes lehet, akkor összejöhet a győzelem.

Az olimpikonnak olyannyira megjött az önbizalma, hogy jövőre az egyik fő célja, hogy akár a kétszeres olimpiai bajnok Kozák Danutát is felülmúlva kivívja az egyes indulás jogát a duisburgi világbajnokságon. Szeretné, ha egyben maradna az ötkarikás első négyes egység, de ehhez mindenkinek jó formában kell lenni.

Fazekas-Zur Krisztina évek óta a férjével készül. Ebben úttörő volt, hiszen időközben Douchev-Janics Natasa is egyre inkább férje utasításait követve készült az olimpiára, és Benedek Dalma is szerb párjával szeretne dolgozni a jövőben, várhatóan mindketten szerb színekben. Férje, a kajakozó Rami Zur a 2004-es és a 2008-as olimpián is részt vett amerikai színekben. A közös munkáról Krisztina azt mondta, azért nehéz olykor, mert a kemény edzések közben néha egy kis megértésre vágyik, ilyenkor az ember általában a párjához fordul, de náluk ez nem lehetséges. Hozzátette: ez a férjének sem egyszerű, mert sokszor több ezer kilométeres munka elvégzését kell kérnie, és néha vannak is súrlódások, de próbálják nem hazavinni a munka problémáit. A párja a munkáját is feladta 2011-ben, hogy minél jobb munkát végezhessenek.

A négyszeres világbajnok kiemelte, nagy különbség a hazai és a kinti edzések között, hogy a férje csak vele foglalkozik, nem osztja meg a figyelmét több tanítvány között. Szerinte nem biztos, hogy a kinti munka jobb, de nem kell másokhoz igazodnia, jobban be tudja osztani az idejét. Fazekas-Zur elismerte, hogy ennek ellenére nagyon hiányzott neki, hogy csapatban dolgozzanak. Szerencsére néha nálunk edzenek a német vagy szlovák válogatott tagjai, akikkel nagyon jó a közös munka – mondta az olimpiai bajnok, aki elmondta: a legjobb: az volt, amikor a többi magyar válogatott versenyzővel készült tavasszal.

A versenyző beszélt arról is, hogy férjével együtt sok áldozatot kellett hozniuk a londoni indulás érdekében. Kockáztattunk, minden pénzünket a felkészülésre fordítottuk, és nem volt biztos, hogy ott leszek Londonban, bennem volt, hogy mi lesz, ha nem jön össze, de szerencsére sikerült – mondta.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*