Mintegy 360 ezer ember él még mindig menekülttáborokban Haitin

Körülbelül 360 ezer ember él még mindig 496 menekülttáborban Haitiben, majdnem három évvel a karibi országban 2010-ben pusztított földrengés után, jelentette be a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) pénteken.

A menekültek 58 százaléka továbbra is munkanélküli, míg a családok 57 százalékában csak egy szülő maradt, mondta Genfben a szervezet szóvivője, Jean Philippe Chauzy, aki hangsúlyozta, hogy ezek az emberek milyen sérülékenyek.

A haiti kormány 2010-ben elindított egy programot, amely 158 ezer a földrengés által sújtott családnak (körülbelül 650 ezer embernek) tette lehetővé, hogy lakhatási megoldásokat találjon, de 90 ezer család (mintegy 360 ezer ember) továbbra is menekülttáborokban él.

http://static.guim.co.uk/sys-images/Guardian/Pix/pictures/2010/11/8/1289232208795/Refugee-camp-in-Haiti-aft-006.jpg

Chauzy elmondta, hogy ezeknek a háztartásoknak a többsége, körülbelül 75 ezer család még mindig műanyag lemezekből és összetákolt faszerkezetekből álló sürgősségi menedékhelyeken húzza meg magát. Az IOM kutatása szerint az egyik legnagyobb nehézség ezeknek a helyeknek a megszüntetésében, hogy ezen emberek 90 százalékának nincsen háza, így albérletet kellene fizetniük. A lakóhelyek hiánya és a munkanélküliség miatt folyamatos segítségnyújtásra van szükség, hogy biztosan véget lehessen vetni a válságnak Haitin, mondta a hatóság.

Latin-Amerika Társaság

latin-amerika.hu

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*