Eladni Adolf Hitlert

Bár a hetvenes évek kettészelt Németországa még mindig nyögte a második világháború következményeit, ez nem akadályozta meg Konrad Kujaut abban, hogy náci relikviák árusításával egészítse ki a havi kosztpénzt. Egészen addig emelte a tétet, ahonnan már nem volt visszaút. Története a huszadik század egyik legnagyobb hoaxaként vált világhírűvé.

Konrad Kujau egy cipész gyermekeként látta meg a napvilágot 1938-ban Löbau városában. Hatéves volt, amikor édesapja meghalt, mivel pedig édesanyja a gyereknevelés területén finoman fogalmazva is hektikus teljesítményt nyújtott, négy testvérével együtt állami gondozásba került. A kiváló tanuló Konrad sajnos a saját bőrén tapasztalta a világháború utáni kaotikus állapotok összes hátrányát. Egyik intézményből hurcolták a másikba, majd 16 évesen egy lakatos mellett kötött ki segédként. Amikor egy löbaui ifjúsági klubban lopással vádolták meg, már sejteni lehetett, hogy a jövő jogilag egzotikus megítélésű időtöltéseket tartogat számára.

Konrad Kujau Stuttgartba költözött, összebútorozott egy Edith nevű hölggyel, aztán – bár ezt annyira nem reklámozta – Peter Fischer álnéven élelmiszer-utalványok hamisításába fogott. Néhány börtönben töltött hónap után elhatározta, hogy kevésbé ellenőrizhető hamisítványokkal fogja megszedni magát. Mivel nyugaton valamiért a náci relikviáknak hatalmas keletje volt, ezértKelet-Németországból csempészett, valójában innen-onnan összeszedett, hamisított tárgyakkal kezdett seftelni.

A hobbiból nemsokára főállás lett, amikor Fischer úr ezrekkel húzta le bepalizott gyűjtők tucatjait, akik szíves-örömest fizettek a Mein Kampf eredeti kéziratáért, Adolf Hitler festményeiért, vagy azért a pisztolyért, amivel a Führer főbe lőtte magát.

Természetesen ezek mindegyike olcsó hamisítvány volt, a festményeket pedig maga Kujau pingálta. Az igazi biznisz akkor ütött be, amikor találkozott a legrégebbi német hetilap, a Stern lecsúszófélben lévő zsurnalisztájával, Gerd Heidemann-nal, és elmesélte neki, hogy az egyik ismerőse érdekes dokumentumokat mentett ki egy 1945-ben Börnersdorf mellett lezuhant náci repülőgép roncsai közül: Hitler naplóját.

A fél lábbal a szakmai sírjában álldogáló Heidemann úgy vetette magát a sztorira, mint éhes pók a légyre. Későbbi vallomása szerint halványlila gőze sem volt arról, hogy az állítólagos napló lapjait maga Kujau töltötte meg tartalommal, majd teával és kávéval öregítette azokat. Még az sem józanította ki a Stern vérszemet kapott fejeseit, hogy a naplóban a Führer ilyeneket vetett papírra: „Jegyeket kell szereznem Evának az olimpiai játékokra!”, vagy „Nem vagyok valami jó bőrben. Biztos a kevés alvás az oka.”

Hitler naplóját Kujau három év alatt 61 részletben, összesen 2,5 millió márkáért adta el Heidemann-nak, akinek a Stern kilencmillió márkát fizetett. Miután egy Hugh Trevor-Roper nevű történész megerősítette az irat eredetiségét, 1983 áprilisában a sztorit a Sternvilágszenzációként tálalta. Napokkal később az amerikai Newsweek és a The Sunday Times is beszállt a játszmába, így a Führer naplójának híre tüzes forgószélként söpört végig a világon.

A Hitler-mítoszból Kujau eszméletlen összegeket sajtolt ki. Minden este a stuttgarti night clubokban parádézott, egy-egy jobban sikerült partin pedig akár több ezer márkát is képes volt eltapsolni. Néhány alkalommal uniformisban jelent meg a bulikon, és ragaszkodott hozzá, hogy a személyzet tagjai Kujau tábornoknak szólítsák. Mivel a fura paranccsal egy időben néhány száz márka is megvillant az egyenruhás partiarc kezében, ezt általában meg is tették neki.

A napló eredetiségét megerősítő történész a szégyenfoltot soha nem tudta lemosni magáról, ám némileg árnyalja a képet, hogy később az ő kétségei miatt rendeltek el alaposabb vizsgálatot. A lufi csak akkor pukkant ki, amikor a vizsgálat felfedte, hogy a dokumentáció semmiképpen nem lehet öregebb ötévesnél. Amikor Kujaut és Heidemannt is vád alá helyezték, a hamisító ismét elővette kétes szilárdságú gerincét; a bíróságot azzal kábította, hogy ő már a kezdetektől felhívta az újságíró figyelmét a naplóbejegyzések hamis voltára.

Végül négyéves szabadságvesztésre ítélték, majd 1988-ban – miután rákot diagnosztizáltak nála – kiengedték a börtönből. Itt azonban még nincs vége a sztorijának, hiszen szabadulása után igazi celebet fabrikált magából. Eredeti Kujau-hamisítvány pecséttel ellátott műtárgyakat kezdett árulni, ami hatalmas siker lett.

Olyannyira, hogy a feketepiacon már hamisított Kujau-hamisítványokkal verték át a bohókásabb műkedvelőket. Kujau közben megpróbálkozott a könyvírással, majd nevezett Stuttgart polgármesteri posztjára is, de ezen kísérletei végül elhasaltak, ahogy végül ő maga is alul maradt a betegségével folytatott harcban. 2000-ben, 62 évesen érte utol a vég.

 

Forrás: player.hu

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*