Azonnali hatállyal négymilliárdot pumpál a kormány az amerikai alapítványba

Csaknem négymilliárd forintot csoportosít át a kormány a Friends of Hungary Alapítvány létrehozásának és működési költségeinek finanszírozására a tartalékból – derül ki a Magyar Közlöny legutóbbi számából.


A kabinet múlt héten határozott arról, hogy elfogadja és támogatja azt a célkitűzést, amely “a diaszpóra magyarsága nemzeti identitásának és a nemzeti összetartozás kötelékeinek erősítése céljából” Friends of Hungary elnevezéssel egy egyesült államokbeli – 15 millió amerikai dolláros alapító vagyonú – alapítvány létrehozására irányul. Az alapítványban az állam tulajdonosi jogait a Miniszterelnökség gyakorolja.

A Magyar Közlöny csütörtöki számában megjelent kormányhatározat 3,88 milliárd forint átcsoportosítását rendeli el a rendkívüli kormányzati intézkedésekre biztosított keretből az alapítvány létrehozásának és működési költségeinek finanszírozására. Az azonnali hatályú átcsoportosításért Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter felel, az elszámolás és a fel nem használt pénz visszafizetési határideje 2013. június 30, írja az MTI.

Pontosan mire is kell 3,3 milliárd forintnyi állami pénz  a diaszpóra közösségekben és  Észak-Amerikában ki vesz részt az alapítvány működésében ? Az amerikai hírújság fontos szerepet tölt be az amerikai magyarság és az anyaország közötti kommunikáció terén. Fontos feladatunknak tartjuk, hogy beszámoljunk a diaszpórát érintő intézkedésekről. Mivel az alapítvány tulajdonosi jogait a Miniszterelnökség gyakorolja, lapunk e-mailben megkereste a Miniszterelnöki Hivatal sajtószóvivőjét Havasi Bertalant, hozzák nyilvánosságra

-Konkrétan kiknek, milyen szervezeteknek fognak támogatást nyújtani Amerikában a milliárdokból és milyen célra? 

-Milyen eszközökkel kívánják erősíteni a nemzeti összetartozás kötelékét? 

-Miért látják szükségesnek a milliárdokat Amerikába küldeni, miközben a Bethlen Gábor Alap elkülönített állami pénzalap, amelynek célja a Magyar Kormány nemzetpolitikai stratégiájához kapcsolódó célok megvalósulásának elősegítése?

Természetesen a Miniszterelnöki Hivatal kérdéseinkre adott válaszáról, ismételten beszámolunk olvasóinknak.

Amerikai Hírújság/Gaál Rita

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*