Venezuela lépései az igazságosabb élelmiszerrendszer felé

Kellemesen meleg este van Chuao venezuelai falucskában. Tucatnyi gyermek játszik az öreg gyarmati templom előtt, ahol egy helybeli dobol és énekel: „Ez az én kakaóm íze. Ez a mienk, Chuao fekete népéé.” Chuao lakossága, akik a spanyolok által Venezuelába hurcolt egykori afrikai rabszolgák leszármazottai, több mint 400 éve termeszt kakaót.

Chuao kakaóterménye az egész falu tulajdona, és a termesztők – főként nők – kollektíven dolgoznak, sokkal régebb óta, minthogy az „élelmiszer szuverenitás” fogalma bárkinek eszébe jutott volna. Miután a termesztők járulékát kifizették, a profitot a közösségbe fektetik, segítvén ezzel iskolák és egészségügyi szolgáltatások megalakítását. „Mind együtt dolgozunk, ez mindig is így volt,” – mondja Leila Ladera, aki 16 éves kora óta kakaót termel.

Az élelmiszer önállóság ötletével először a La Via Campesina, a globális parasztmozgalom  állt elő. A La Via Campesina egy demokratikus és fenntartható élelmiszerrendszert képzel el, amelyben az élelemhez jutás jog, nem pedig kiváltság, a termelőket díjazzák, nem kizsákmányolják, és az ellenőrzés a helyi közösségek kezében van. Venezuelában, az „élelmiszer önállóság” nem csak üres frázis, mint az Egyesült Királyságban. Ehelyett az élelmiszer önállóság (soberanía alimentaria) a kormány által felkarolt politika.

altA szárított kakaóbab gereblyézése Venezuelában

Amíg az ország élelmiszerrendszerének átalakítása óriási feladat – és gyakran a valóság is kimerül a szónoklatokban – Chuao népe azok közé tartozik, akik már megtapasztalták ennek az előnyeit.Technikai tanácsadók segítik a kakaóültetvényeseket, hogy növeljék a termelékenységüket, és a város kisiparos csokoládégyártói – akik egyben termesztők is – azt tervezik, hogy kormányzati alapok segítségével boltot nyitnak.

Miközben Chuao kiváló minőségű kakaóbabja évszázadok óta töretlen népszerűségnek örvend, sok venezuelai élelmiszer termelő már nem ilyen szerencsés. Ahogy az ország olajipara növekedésnek indult a 20. század elején, a mezőgazdasági szektort évtizedekig elhanyagolták, és Venezuela még ma is élelmiszerimportra szorul. Emberek milliói költöztek városokba, megduzzasztva ezzel a fővárost, Caracast körbevevő bádogvárosokat. Sokan, akik vidéken maradtak, szembesültek a nyomorral, s gyakran kirekesztették őket azokról a földekről, amelyek évszázadok óta gazdag földbirtokosok tulajdonában voltak.

De a parasztmozgalmak harcoltak a földhöz való jogért, elfoglalták az ország óriási farmjait, és szövetkezeteket hoztak létre köztük . Nem egyszerű a feladat; bár a kormányzat támogatja a földreformot, sok parasztnak szembesülnie kell a bírósági eljárással és a földbirtokosok általi erőszakos elnyomással, amely több száz gyilkosságban nyilvánult meg.

„Ahogy megérkeztünk, a kormányzó kiküldte a rendőrséget, hogy megvédje a nagy földbirtokosokat” – mondja Emiliano Sarmiento. „Sokunkat lelőttek és megsebeztek. Féltünk, és sokan el is menekültek, de végül elértük, hogy tiszteljenek bennünket, és most már papírunk is van róla, hogy a föld a mienk.”

„Citromot, lime-ot, kakaót és avokádót termelünk, és van még jószágunk is. Amikor megérkeztünk, semmink nem volt. A föld tele volt mérgező vegyszerekkel. Egy bajtársunk meghalt a vegyszerek használata miatt, ma már kevesebbet használunk. Van egy biolaborunk, ahol olyan organizmusokat állítunk elő, amelyek távol tartják a kártevőket. Vannak tyúkjaink is, amelyek tojásokat tojnak, egy palántanevelőnk és egy élelmezési központunk.”

Venezuela élelmiszerrendszerének változásaiban a vidéki népesség vállalja a legnagyobb részt. De léteznek városi lakosok is, akiket megihletett az élelmiszer önállóság ötlete. Városi kertek nyílnak Caracasban és más városokban, mindez a kormány támogatásával. A 72 éves Damaso Aponte is élelmiszert termel. Aponte még a fiatalkori farmon eltöltött életéből emlékszik a fogásokra. „Messzi vidéken éltünk, és szamárháton kellett elvinnünk az élelmiszert 10 kilométerrel odébb, a legközelebbi úthoz.”

A városi mezőgazdaság úttörőjeként Damaso most nyugdíjasként termeszt zöldséget és gyümölcsöt a kertjében, amely Caracas egyik bádogvárosának lábánál helyezkedik el, és egy állami ügynökség által adja el a helyi piacon, olyan áron, amelyet az emberek meg tudnak fizetni. „Ha az emberek saját fogyasztásukra termelnének élelmiszert, kevesebb éhező lenne a világban.” – mondja Damaso. Sok a kihívás és ellentmondás Venezuela élelmiszer önállóságának előremozdításában. De egyre nyilvánvalóbb, hogy ha egy közösség előrelépést tesz az igazságosabb élelmiszerrendszer felé, és a kormányzati politika inkább támogat, mintsem akadályoz, csodálatos dolgok történhetnek.

(A cikk szerzője Miriam Ross, aki a Világ Fejlesztési Mozgalommal utazott Venezuelába. A szervezet a nyomort és egyenlőtlenséget kiváltó okok ellen és a világ szegényeinek igazáért küzd.)

fordítás: S(c)eptic

Forrás: marxista.hu

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*