Új utas videó a Costa Concordiáról

A Costa Concordia egyik utasának újonnan előkerült videója megerősítette a hanyagság vadját, amit a zenekarvezető túlélői hoztak. A zenekar karmesterének halála azalatt következett be mialatt másokat próbált megmenteni.

Biztos független bizonyíték van arra, hogy Fehér Sándor, a szerencsétlen sorsú Acosta Concordia karmestere, Fehér úr hagyatékának ügyvédei szerint, akik a hajó tulajdonosa és üzemeltetője ellen pert indítottak  föderális bűncselekményért, mégpedig hanyagság okozta halálos bűncselekmény miatt. Fehér úrnak (az utas-telefon-videójából származó kepén a háttérben  bekarikázva  az első reagálok sárga kabátját adtak és azt a feladatot kapta a hajó személyzetétől, hogy segítsen a teljes káoszban lévő emberek ezreinek kiürítésében  mondta Ronai Péter  akinek a cége képviseli Fehér urat és több másokat is a balesettel kapcsolatban.

Fehér Sándor segít az evakuálásban a káosz közepette (balra fent)

“Most már tudjuk és meg vagyunk győződve arról  hogy a megbízott hajószemélyzet választotta ki Fehér urat arra hogy elvégezze az első reagáló kulcsfontosságú szerepét, annak ellenére, hogy egyáltalában semmi kiképzése nem volt erre a szerepre” mondta Rónai. “A szemtanúk által támogatott utas-telefon videó, azt mutatja, hogy egyedül, ösztönszerűen  hősként járt el és segített másokon utolsó haldokló leheletéig”.” Fehér úr egyetlen kiképzése mint hegedűművész volt és az úgynevezett katasztrófaelhárítási képzése abban állt, hogy átadták neki az útmutató szerepét”, mondta Holly Ostrov Rónai, a peres eljárás társ-tanácsosa. A Budapesti székhelyű előadóművészt, akinek egyetlen bevételi forrása mint előadóművész volt egy tengerjáró hajón, gyermekek mentőmellény felöltésében segítve látták utoljára, mielőtt vízbe fulladt.A polgári per Fehér úr nevében  valamint a zenekar többi tagjai azt állítják  hogy a  2012, január 13-kai  katasztrófa súlyos gondatlansággal kapcsolatos tett a Carnival Cruise Lines, a tulajdonos-üzemeltető valamint a Carnival Corp. anyavállalata részéről. Büntető kártérítés iránti kereslet is szerepel a vádban.

Holly Ostrov Ronai, Peter Ronai

Ronai & Ronai, LLP
800-664-7111 / ronaiandronai@aol.com
914-924-477

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*