Élet az El Camino után

Akik túlélték a halál pillanatát, azt mondják, pár másodperc alatt lepereg a szemük előtt az életük. De csak ott, az utolsó pillanatban kristályosodik ki a lényeg, ám akkor általában már késő. Én 40 napot kaptam a sorstól, hogy végignézzem életem filmjét, még időben. Remegtem a döbbenettől, amikor kézzel foghatóvá vált a csoda, és sírtam a zavarodottságtól, amikor nem értettem, mi történik velem. Aztán hazajöttem, és könyvbe rendeztem a 40 nap történetét. El Camino, az Út, ami hazavisz… igen, így érzem. Megtaláltam az utamat – hazafelé.

Hosszú ideje vagy újságíró, mégis csak most szántad magad arra, hogy könyvet írj. Mi késztetett írásra?
– Tulajdonképpen nem én határoztam el, hogy könyvet fogok írni. Tavaly nyáron, az El Caminón gyalogolva az volt a határozott érzésem, hogy valaki rajtam keresztül üzenni akar valamit a többieknek. Úgy készült el a könyv, mintha valaki fentről diktálta volna… „El Camino – Az út, ami hazavisz” – ez lett a címe életem első könyvének.

Milyen dolgok történtek ott, amelyekről úgy érezted, hogy tovább kell adnod?
– Szent Jakab útjáról azt mondják, olyan hely, ahol a Földnek különleges kisugárzása van, ami felerősíti az emóciókat és az intuíciókat. A lelkek útjának is nevezik, azt suttogják, kóbor lelkek sétálnak rajta, akik megtalálják a módját, hogy beszéljenek a zarándokokhoz. Ami pedig a legfontosabb és egybehangzó vélemény: ezen a helyen mindenki azt kapja meg, amire szüksége van. Én nem vagyok ezoterikus beállítottságú ember, mégis azt kell mondanom: olyan különös dolgok történtek ott velem, ami után a fenti állításokat nem vonhatom kétségbe többé. De hogy pontosan mi, azt nem mondhatom el, mert akkor elmondanám az Útról szóló könyv tartalmát, és nem lenne érdekes elolvasni.

Mikor döntötted el, hogy végigjárod az El Caminót?
-Valamikor régen olvastam egy amerikai színésznő könyvét, aki maga is megjárta az Utat, akkor beleült a fülembe a bogár, de tíz évet kellett várnom rá, hogy valóra tudjam váltani a tervet. Jött egy pillanat az életemben, amikor megkérdőjelezhetetlenül azt éreztem, hogy nem szabad úgy élnem tovább, ahogy addig éltem. Körülöttem sorra betegedtek meg az emberek a stressztől, a feszültségtől, és éreztem, ha nem változtatok, én leszek a következő. Ezért egyik pillanatról a másikra felálltam elegáns irodám íróasztalától, és azt mondtam: ennyi volt. Felmondtam a munkahelyemen, és végleg becsuktam magam mögött egy ajtót.

-Csak jóval később döbbentem rá, hogy azon a napon hajszál pontosan annyi idős voltam, mint édesanyám a halála napján. Ezután először Argentínába mentem, hogy valóra váltsam egy régi álmom, és megtanuljak tangózni. Az ott töltött csodálatos négy hónapnak a történetét szintén megírtam, a könyv címe: „Pillangó a vállamon – A Buenos Aires-i kaland”. Argentínából hazatérve a másik nagy álom, az El Camino következett. Életem legjobb döntése volt, hogy legyalogoltam azt a 800 kilométert, ami Roncesvallestől, a francia-spanyol határtól Santiago de Compostelláig vezet. Olyasmit tudtam meg magamról az Úton, amiről fogalmam sem volt, és olyasmit kaptam, ami valóban megváltoztatta a teljes életemet.

 Milyen változtatásokra van szükségünk az életünkben,hogy mi is megtaláljuk ezt a békességet?
– Nem állítom, hogy mindenkinek nyolcszáz kilométert kell ahhoz gyalogolni, hogy eltaláljon önmagához. Azt azonban igen, hogy mindenkinek meg kell keresni a maga Caminóját. Ne történjen meg az, ami annyi emberrel megtörténik, hogy akkor döbben rá, mi mindent kellett volna másképp csinálni, amikor már késő. Most van itt az ideje annak, hogy megtegye amire vágyik! Én negyven napot kaptam a sorstól, hogy végignézzem életem filmjét, még időben. Mint amikor a sötétben felkapcsolják a villanyt, megláthattam a lényeget.

A te életedbe milyen változásokat hozott az úton tapasztaltak?
-Negyven nagyot gyalogoltam egy szál hátizsákkal, egy váltás ruhával. Amit nappal elpiszkoltam, azt este kimostam, csak annyi élelmiszert vettem, amit éppen megettem, mégis boldog voltam. Éjszaka a földön fekve a csillagokat bámultam, és úgy éreztem, ha mindenemet elveszíteném, akkor is maradna egy csomó dolog, amitől boldog lehetek. Hazatérve ezt az érzést átültettem a mindennapjaimba. Kisebb lakásba költöztem, kisebb autót vettem, és mindent kiszórtam az életemből, ami felesleges.

-Takarékoskodom mindennel, még akkor is, ha nem fűződik közvetlen anyagi érdekem hozzá: a vizet soha nem folyatom feleslegesen, akkor sem, ha nem a sajátom, a villany sem ég körülöttem, ha nem muszáj. Olykor gyertyával világítok, órákig bámulom, hogyan táncol a láng a sötétben. Vagy ücsörgök a teraszon, és figyelem az égboltot, amelynek addig ismeretlen szépségeit az Úton fedeztem csak fel…Amíg élek, emlékezni fogok arra az éjszakára, amikor egyedül gyalogoltam a sötétben, és láttam, hogyan bújik elő hajnalban a Nap tüzes korongja a horizont mögül… Azóta sokkal könnyebb „csomaggal” járom az utamat. A Camino utáni életem történetét írtam le a harmadik könyvemben, címe: Az ajándék – Élet az El Camino után.

 Az elmúlt 40 nap élményeit és tapasztalataidat összefoglaltad a könyvben. Mi volt a célod a könyv megírásakor?
– Az, hogy megmutassam, az az életforma, amelyben a többség él, tévút. Mindenki a pénz után fut, közben pedig úgy megy el élete legfontosabb eseményei mellett, hogy észre sem veszi, mekkora a  jelentősége. Mióta hazajöttem, én lelassítottam az életemet. Reggelente általában könnyű szívvel, jókedvűen ébredek. Sokat vagyok otthon, olykor csak úgy, tétlenül ücsörgök, nézek ki az ablakon a kertre. Napközben újdonsült munkahelyemen, a nappalim sarkába tolt íróasztalon írok az álmaimról, este pedig elmegyek valamelyik milongára tangózni, vagy egy kellemes helyen találkozom azokkal, akikkel szeretek együtt lenni – ilyesmire korábban ritkán volt alkalom.

-Látom a környezetemben élőket, amint fáradtan hajszolnak valamit, amit már megnevezni sem tudok, annyira távolinak tűnik, hogy valaha magam is úgy éltem. Nem tehetek többet értük, mint hogy elmondom nekik a magam történetét, amely úgy kezdődik, hogy: de igen, lehet másképp is. Csak a békességnek előbb helyet kell készíteni belül, kell egy nagytakarítás. Amíg a beidegződések, előítéletek foglalják a helyet, addig a csönd nem ver tanyát odabent. Pedig ahhoz, hogy meghalljam a saját hangomat, csöndre volt szükség. Ilyen az életem a Camino után.

Amerikai Hírújság/  Gaál Rita

A szerző Facebook oldala: https://www.facebook.com/szerzosandoraniko

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*