Az út, ami hazavisz

Akik túlélték a halál pillanatát, azt mondják, pár másodperc alatt lepereg a szemük előtt az életük. De csak ott, az utolsó pillanatban kristályosodik ki a lényeg, ám akkor általában már késő. Én 40 napot kaptam a sorstól, hogy végignézzem életem filmjét, még időben. Remegtem a döbbenettől, amikor kézzel foghatóvá vált a csoda, és sírtam a zavarodottságtól, amikor nem értettem, mi történik velem. Aztán hazajöttem, és könyvbe rendeztem a 40 nap történetét. El Camino, az Út, ami hazavisz… igen, így érzem. Megtaláltam az utamat – hazafelé.

Sok millió karaktert leírtam az elmúlt 30 évben, elvégre újságíró vagyok. De most először szántam el magam, hogy könyvbe rendezzem a gondolataimat. Jó okom volt rá, mert ezen a nyáron rendkívüli dolgok történtek velem. Olyanok, amelyek felülírták azt a materiális szemléletet, amelyben felnőttem, s amelyek örökre megváltoztatták az attitűdömet a világhoz. Az úton mindvégig jegyzeteltem, hazatérve pedig megírtam a 40 nap történetét.Csak utólag fedeztem fel, hogy a karácsonyi mítosz egy egészen speciális értelmet kap általa. Azt hiszem, jó ajándék válhat belőle…

Sándor Anikó vagyok. A könyvem címe: El Camino – Az út, ami hazavisz.

Két hónappal hazatértem után eladtam elegáns, nagypolgári lakásomat, és beköltöztem egy kisebbe, szerényebbe. Az autómat lecseréltem egy olcsóbb, alacsonyabb fogyasztásúra. Az addig igénybe vett szolgáltatások nagy részét lemondtam, megváltam a költséges biztosítások többségétől, a giga-csomagoktól, az ilyen-olyan előfizetésektől, és egy lényegesen egyszerűbb életvitelre rendezkedtem be.

A ruháimat is kiválogattam, a felesleget elajándékoztam vagy áruba bocsátottam. Az maradt csak meg, és mindenből csak annyi, amire valóban szükségem van. Olykor gyertyával világítok, órákig bámulom, hogyan táncol a láng a sötétben. Vagy ücsörgök a teraszon, és nézem az égboltot, amelynek addig ismeretlen szépségeit az Úton fedeztem csak fel…Amíg ezt a boldogságot nem éltem át, elképzelni sem tudtam, hogy egyszer úgy fogom gondolni: ha mindenemet elveszíteném, akkor is maradna egy csomó dolog, ami boldoggá tesz. Látom a környezetemben élőket, amint  fáradtan hajszolnak valamit , amit már megnevezni sem tudok, annyira távolinak tűnik, hogy magam is így éltem. Nem tehetek többet értük, mint hogy elmondom a magam történetét, amely így kezdődik: van esély! Csak a békességnek előbb helyet kell készíteni, kell egy nagytakarítás. Amíg a beidegződések, előítéletek  foglalják a helyet, addig a csönd nem ver tanyát odabent. Pedig ahhoz, hogy meghalljam a saját hangomat,csöndre volt szükség.

 

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*