Az “év magyar családja” Amerikában

Szablya Ilona Washington, Oregon és Idaho államok tiszteletbeli magyar konzulja. Díjnyertes író, rovatvezető, fordító és előadó. Seattle-ben él, két egyetemi diplomát szerzett, hat nyelven beszél és 700 publikációja közül több díjat is nyert. Díjnyertes könyve A Vörös Csillag lehull, amely egy illegális fiúcserkészcsapat történetéről szól az 1956-os felkelés idején, a 40. évfordulóra jelent meg. A könyv angol nyelvű kiadása 1996-ban a Washingtoni Sajtószövetség és az Amerikai Női Sajtószövetség díját nyerte el.

Az Etnikai Örökség Tanács kitüntetésben részesítette Szablya Ilona újságírót, mint első generációs amerikai állampolgárt, aki kiemelkedően hozzájárult fogadott hazájának gazdasági és társadalmi előrehaladásában, miközben munkásságával hozzájárult saját etnikai örökségének, a magyar hagyományoknak és kultúrájának megőrzéséhez és az amerikai magyar társadalomnak egyik legkiválóbb képviselője.  Jim McDermott kongresszusi képviselő a 2011-es “Spirit of Liberty Award”, Szablya Ilonának, a magyar-amerikai közösség vezetőjének és Magyarország tiszteletbeli konzulja számára a 2011. július 4-i állampolgársági avató ünnepségen adta át.

Szablya Ilona nemrégiben kapta meg a Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztjét konzuli és kulturális munkájáért. 1956-ban férjével, két kisgyermekükkel és újszülött csecsemőjükkel menekültek el Magyarországról. Összesen hét gyermekük és tizenhat unokájuk született. 1981.-ben az Év Magyar Családja címet kapták Clevelandben.

1956 őszén, három kis gyerekükkel elhagyták az országot Bécs felé. Hogy kerültetek az Egyesült Államokba?
-Ez hosszú történet. Édesapám már Kanadában volt orvos. 1949-ben államosították drogériáinkat és gyárunkat.  Akkor kellett elmenekülnie, mert megtudtuk, hogy másnap akarták letartóztatni. Azóta készültünk utána menni. Ha a forradalom sikeres lett volna, akkor inkább ő jött volna haza. Így mi mentünk utána. Bécsben a kanadai Nagykövet megkért minket férjemmel, aki a Műegyetemen, a Különleges Villamos Gépek tanszékén volt adjunktus, hogy csatlakozzunk a Soproni Erdőmérnöki Egyetemhez és legyünk a tolmácsaik, azok ugyanis addigra már Ausztriában elhatározták, hogy a Vancouver-i egyetemnek a The University of British Columbia-nak (UBC) a meghívását fogják elfogadni. Így mi is velük mentünk.

1956 amikor elhagytuk Magyarországot

Hogy élted meg az első időszakot Kanadában?
-Az első vancouveri éveket úgy éltem meg mint fiatal anya, három kicsi gyerekkel 4 év alatt. Lajos 10 napos volt, amikor elindultunk, 3 hetes mire megérkeztünk, mert párszor elfogtak.  Ilike aznap lett négy, amikor Kanada felé hajóra szálltunk és köztük volt Jancsika (ma János) aki akkor 2 ½ éves volt.

Nehéz szívvel hagytátok el Magyarországot?
-Amikor a határon voltunk, férjem, János azt mondta: „Nézzünk vissza még egyszer hazánkra, azután már mindig csak előre nézzünk!” Így is tettünk. Mindent látni akartunk, mindent ki akartunk próbálni, kerestük a jót, a szépet. „Az otthonunk ott van, ahol együtt vagyunk!” Ez volt a mottónk.

Milyen volt akkor az élet az új világban?
-Sok minden más volt, mint Magyarországon, de majdnem először az életünkben, legalábbis az én esetemben (János 10 évvel idősebb volt) először SZABADOK voltunk – és ez mindennél többet ért. De a lényünk, az magyarnak született és magyar maradt.

Mivel foglalkoztál abban az időben?
-Rengeteget írtunk és beszéltünk kedvenc témáinkról : Magyarországról, a szabadságról, arról, hogy a szélsőséges jobb és bal egyformán rosszak és az energia és kultúra összefüggéséről. Volt egy import-export cégem Vancouverben, hogy a magyarok számára szükséges dolgokat beszerezzem: tankönyvek a soproniaknak, magyar könyvek, espresso gépek, nylon velúr pulóverek, gyógyszerküldés. Ezalatt megszereztem a UBC-n a Sales and Marketing Management Diplomát, ami akkor egészen új volt. Az osztályban minden évben 60 férfit és 1 nőt vettek fel.  A WSU-n megszereztem egy Idegen Nyelvek és Irodalmak diplomát orosz, német, francia.

Miért az oroszt?
-Azért orosz, mert azt tudtam a legkevésbé, és mert az írásainkhoz az fontos volt a kutatáshoz.  Rita és Dominika-Mária lányunk Pullmanban születtek már.

Szerettél tanulni?
-Nagyon szerettem, sőt, szeretek tanulni. Több nyelvet is beszélek, és 6 nyelven fordítok, jelenleg fordítóirodám van, és író vagyok.

14 évesen már Eilabeth Arden-nek is fordítottál, hogy kerültél kapcsolatba vele?
-1948-ban üzleti úton voltunk Svájcban, Ausztriában és Franciaországban. Én is szüleimmel voltam, akkor majdnem 14 éves voltam. A sors úgy hozta, hogy életemben akkor lettem először tolmács üzleti megbeszéléseken, mert édesanyám beteg lett. Így én fordítottam a tárgyalásokon Elizabeth Ardennél, Geigy-nél, Roger & Gallet-nál. Akkor hivatalosan megkezdtem a pályámat.

1956-ban Amerikában várt valaki benneteket?
-János édesapja New York város díszpolgára volt 1939 óta, amikor a világkiállításnak a Magyar Pavilonját ő rendezte, mint az Iparművészeti Társulat elnöke. János és édesanyja, Huszár Alexandra, aki szobrász volt, nagyon szeretett útleírásokat olvasni. A lelkére kötötte fiának, hogy Vancouvert okvetlenül látogassa meg életében, mert az a világ legszebb városa. Végül ők is Vancouverben haltak meg.

50. Házassági évfordulón

A UBC-n éppen akkor ürült meg egy villamosmérnöki pozíció és férjem meg is kapta. Így már ’57 májusától ki volt nevezve ott és a soproniakat is tanította egy évig, de öt évig tolmácsoltunk nekik, amikor csak szükség volt rá. Férjem „tenure”-t kapott az egyetemen, házat vettünk, kijöttek a szülei utánunk. 1961-ben született István fiunk, 1963-ban Alexandra lányunk. Akkor már tudtuk, hogy költözünk, mégpedig Pullmanba, Washington államba. A Washington State University (WSU) hívta meg Jánost. Ott 19 évig tanított. Két „sabbatical”-on voltunk. Egyszer Németországban, egyszer Trinidad and Tobago-ban, ahol az egyetemen tanított egy-egy évig. 1982-ben meghívta egy nagy konzultáns cég Seattle-be és mindjárt a University of WA is megkérte, hogy tanítson rész-időben. Azóta élünk itt.

A cikk bevezetésében megpróbáltuk tömören összefoglalni munkásságodat, de ez szinte lehetetlen, annyi publikációd született és rengeteg díjat nyertél. Emlékszel még a kezdetekre?
-Hát persze. Nagyon sok cikkem a Vélemény oldalon Op-Ed (Opinion-Editorial) jelent meg, de volt úgy, hogy vezércikk lett belőle . Amikor valamit meg akartam magyarázni az amerikaiaknak, amikor Magyarország szabadságáról volt szó, a demokráciáról, amikor mérges lettem, meghatott valami, vagy ünnepeltünk, akkor megírtam a véleményemet. Mivel ez mindig elütő volt a standard amerikai véleménytől, sokszor lehozták az újságok, folyóiratok, mert érdekes volt, más volt, európai vélemény.  Így születtek meg és jelentek meg a cikkeim.

Miről szólt az első nyomtatásban megjelent cikked?
-A férjemhez, Dr. Szablya Jánoshoz írt levelem volt Apák napjára. Nélküle nem lettem volna képes arra a teljesítményre, amit együtt elértünk. Mi mindent együtt csináltunk a gyerekneveléstől a magyarság védelméig.

Úgy hallottam a segítségetekkel jöhetett létre a Vencouveri magyar templom Kanadában.
-A férjem elnöksége alatt vették meg a magyarok a magyar római katolikus templomot Vancouver, B.C.-ben, Kanadában, az Our Lady of Hungary templomot.  Azon kívül ő nagyon felvilágosodott férj volt, minden házimunkát meg tudott és el is végzett. Édesanyja így nevelte, mert az volt a felfogása, hogy a férfiak olyanok lesznek, amilyeneknek nevelik őket, vagyis a nők a kezükben tartják a világ sorsát. Azt akarta, hogy a menye hálás legyen neki és hálás is voltam, nagyon.

Öt országban éltél már és hét rendszerben, melyik életforma áll hozzád a legközelebb?
-Magyarországon a háború előtt, a monarchiában, melynek csak kormányzója volt, a háború utáni rövid születni próbáló, de elvetélt demokráciában, majd a népköztársaságban, Ausztriában rövid ideig, Kanadában, British Commonwealth, USA demokrácia, kettészakított Németország, Trinidad and Tobago frissen független angol gyarmat. Mély meggyőződésem, hogy a legjobb életforma az emberek számára a szabadság és a demokrácia, a helyi viszonyokhoz idomítva.

From left: Irish Consul General John Keane, Hungarian Consul General Helen Szablya, Secretary Reed, Secretary-elect Wyman, and Mrs. Keane (Photo courtesy of Patrick McDonald) Read more at http://blogs.sos.wa.gov/FromOurCorner/

Most Seattle-ben éltek, miért éppen itt?
-Erre egyszerű válaszolni. Valaki egyszer megkérdezte tőlünk, hogy hol élnénk, ha választhatnánk. Közöltük vele, hogy pont itt. Hiszen választhattunk 1956-ban. Nagyon szeretünk itt élni. Az éghajlat nedves és felhős, de gyönyörű a táj. Még a szürke égben is megtalálható a színskála minden színe. Valami csodálatosak a hegyek, melyek körülveszik a várost, a tenger, és a tavak a város határain belül… Soha nincs túl hideg vagy túl meleg, de azért van négy évszak. Rengeteg az örökzöld, még a lombos örökzöld is.

Hét gyermeked és tizenhat unokád van, hatalmas család. Amerikában négy gyermeked született?
-Két gyerekem született Kanadában és kettő Amerikában.

Azok a gyermekeid, akik már Amerikában születtek, ismerik Magyarországot, a szokásokat és tradíciókat?
-Nemcsak ismerik, de már mind volt Magyarországon, egyik-másik többször is és megtartják a szokásokat és tradíciókat, pedig amerikai házastársaik vannak. Az unokák is mind voltak Magyarországon. Mind a 16-nak megvan a magyar állampolgársága. Magyarul főzni is tud a legtöbbje, egyik-másik még a dobos tortát is megtanulta tőlem.

Beszéltek otthon magyarul?
-A gyerekeimmel csak magyarul beszélek. Még viccelni is szoktak róla most, felnőtt korukban, hogy olyan voltam, mint egy őrmester, ha meghallottam, hogy egymással nem magyarul beszélnek. Rögtön rájuk kiabáltam: „MAGYARUL!”

Gyermekeid is átadják unokáidnak a magyar nyelv ismeretét?
-Sajnos, nem, mert amerikai házastárs mellett otthon angolul beszélnek. Mindegyik megpróbálta, az egyik el is vitte gyerekeit egy hónapra, Magyarországra, hogy szokják meg a magyar beszédet. Minden unoka nagyon szeret Magyarországra menni. Az egyik azt mondta, hogy ott érezte azt, hogy OTTHON van. Mindegyik megint vissza akar menni. Néha rájuk jön, hogy meg akarnak tanulni magyarul, az egyik vőm járt is magyar iskolába két évig, de azután elmaradt, mert nem tudta megcsinálni a házi feladatokat a két kicsi mellett. A gyerekeik között 17 hónap különbség volt.

Mikor  mentetek haza első alkalommal, és azóta voltál már Magyarországon?
-Az első szabad választás után mentünk csak haza férjemmel és azóta csaknem minden évben, néha többször is.

Szinte mindenkitől azt  hallottam rólad, hogy fáradhatatlan szószólója vagy a demokráciának és a szabadságnak.
-Azt választottuk, hogy inkább nem megyünk haza, ameddig Magyarország szabad nem lesz, hanem helyette tollal és előadásokkal harcolunk Magyarország szabadságáért, a demokráciáért, és hogy tudassuk a világgal: a szélsőséges jobb és a szélsőséges bal egyformán rosszak.

Hogy fogalmazod meg amerikai környezeted számára mit jelent magyarnak lenni?
-Nem is kell megfogalmazni. Aki ismer minket, az megszereti a magyarokat és látják, hogy milyenek vagyunk. Általában én úgy tartom, hogy magyar az, aki annak érzi magát. Nagyon fontos a magyarok számára azoknak a közbenjárása az egész világon, akik bármilyen világnyelven terjeszteni tudják Magyarország jó hírét, a magyarok nemes tulajdonságait, nemcsak szavaikkal hanem példájukkal is.

Az általad képviselt területen nagyon sok magyar él. Nehéz összetartani a magyarokat? 
-Az ittenieket hála Istennek nem. Itt ugyanis csak 1982-től volt magyar egyesület, tehát még nem volt alkalmuk arra, hogy komoly ellentétek alakuljanak ki közöttük. Nagyon aktív a Washingtoni Amerikai Magyar Szövetség (WMASz), angolul Hungarian American Association of WA ( HAAW).

Hogy ápoljátok a magyar kultúrát?
-Kétnyelvű hírlevelükben nekem is van rovatom. Kitűnő tánccsoportjuk van és minden évben egy egy-hetes népi tánc tábor, a Ti-Ti-Tábor. Tartanak magyar iskolát, tánctanítást; minden héten van valami esemény. A fiatalok (40-50 évesek) már átvették tőlünk (70 és a halál között). A kétnyelvűség azért nagyon jó, mert akkor az amerikai házastársak sem érzik magukat elhanyagolva, tehát az egész család aktív tud lenni.

Még nem sokan tudják, de  hamarosan meg fog jelenni egy új könyved, My Only Choice címmel (Magyarország 1942-56), a mi életünk története. Kaphatunk egy kis előzetest a könyvből?
-Sokan kérték, amikor részleteket meséltem az életemből, hogy írjam meg az egész történetet. Megtörtént! Ilyen volt Magyarországon 1942 és 1956 között, ahogyan én megéltem. Nem vagyok történelemtanár, és csak 1934-ben születtem, de Jánosommal együtt, aki 10 évvel idősebb volt, nagyon sok mindenre emlékszünk 1930-tól kezdve, sőt, még régebben. Sokszor idézem apósomat is aki 1887 óta olvasott újságot. A világtörténelemnek nagyon nagy szerepe volt a mi életünkben. Én emlékszem, hogy kilenc évesen izgalommal hallgattam a BBC híreit, és Moszkva adását. Körmünket rágva ültünk a rádió mellett, hogy az amerikai választások eredményét meghalljuk, amikor tizenegy éves voltam.

Mikor lehet megvásárolni a könyvet és hol juthatunk hozzá?
-Remélem, hogy még karácsony előtt meg lehet kapni az amazon.com-tól, de az sem lehetetlen, hogy január lesz belőle, és nem sokkal utána Kindle formában is kapható lesz. Minden könyvesboltban megrendelhető lesz, mert fel fog jönni a számítógépükön a „books in print” alatt.

Lesz bemutatója a könyvnek valahol?
-A Magyar-Amerikai Koalíció évi Mikulás vacsoráján Lauer Edit fogja bemutatni és egyenlőre csak a hirdetését, egy-egy könyvjelzőt fogunk mindenkinek kiosztani. Az előszót is Lauer Edit írta. Eddig, aki olvasta mindenki azt mondta, hogy nem tudta letenni.

Mire vagy a legbüszkébb az életedben?
-A gyerekeimre, unokáimra és dédunokáimra. Ők fogják továbbvinni, ami életfelfogásunkat, mindegyik a maga módján. Csodálatos dolog látni, ahogy életeik alakulnak, és hogy melyik hogyan valósítja meg, a mi hagyományainkat.

Amerikai Hírújság / Gaál Rita

 

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*