20 éves a Magyar Fulbright Bizottság

November 16.-án ünnepelték  a Magyar Fulbright Bizottság 20 éves fennállását! Dr. Brückner Hubát, aki az alapítástól kezdve volt a bizottság igazgatója, Kounalakis nagykövet búcsúztatta nyugdíjba vonulása alkalmából.

Munkájához, melynek köszönhetően Magyarországról eddig közel 1000 fő utazhatott az USA-ba és több mint 900 amerikai ösztöndíjas tanulhatott, kutathatott és oktathatott hazánkban. (A nagy tekintélynek örvendő program résztvevői közül 43-an kaptak Nobel-díjat a világszerte!) A búcsúztatást követően a Kounalakis nagykövet üdvözölte az új igazgatót dr. Jókay Károlyt.


A több mint 150 országra kiterjedő, 1946-ban alapított Fulbright nemzetközi oktatási csereprogram hazánkban az Amerikai Egyesült Államok és Magyarország kormánya közötti kétoldalú szerződés alapján működik. Az 1990-ben megkötött szerződés alapján kezdte meg munkáját 1992-ben a Fulbright Bizottság, amelynek feladata a program működtetése és az amerikai-magyar tudományos és oktatási kapcsolatok bővítése. A Bizottság működését az Egyesült Államok és Magyarország kormányai által kinevezett testület felügyeli, melynek tíz tagja a magyar és az amerikai diplomáciai, oktatási és üzleti életet képviseli.

Dr. Jókay Károly a Fulbright Bizottságot 1992-es megalakulása óta vezető, idén nyugdíjba vonuló Dr. Brückner Hubát követi a Fulbright Bizottság élén. Az elmúlt húsz évben Dr. Brückner Huba elkötelezett vezetésével a Fulbright Bizottság jelentősen hozzájárult a magyar-amerikai oktatási és tudományos kapcsolatok kiépítéséhez, fejlődéséhez. A program sikerét jelzi, hogy több, mint 900 magyar oktató, kutató, diák és középiskolai tanár utazhatott az Egyesült Államokba Fulbright ösztöndíjjal és hazánk is hasonló számú amerikai ösztöndíjast fogadhatott. Dr. Brückner Huba irányításával a Fulbright Bizottság sikeresen bővítette tevékenységének körét, jelentősen növelte a program hatékonyságát, ismertségét és megbecsültségét Magyarországon, valamint segítette a magyar felsőoktatás korszerűsítését. Dr. Jókay Károly a Közép-európai Egyetem (CEU) Közpolitikai Tanszékén önkormányzati finanszírozás, közpénzügyi és költségvetési témakörben vezet kurzusokat 2005 óta.

Jelentős tanácsadói tapasztalatokat szerzett közép-kelet európai országokban, többek között Szerbiában, Bosznia-Hercegovinában, Macedóniában és Romániában. Korábban a Világbank állandó tanácsadójaként vett részt önkormányzatok költségvetési, finanszírozási, közmű-átszervezési és adósság-kezelési projektjeiben. Dr. Jókay Károly Chicagoban született. Közgazdasági diplomáját a Michigani Egyetemen szerezte, majd az Illinoisi Egyetemen doktorált politológiából. 1994 óta él Magyarországon.Aktívan részt vesz több civil társadalmi szervezet életében. Testvéreivel közösen alapította a Jókay Alapítványt, a Pápai Református Kollégium és az ott tanuló rászoruló diákok
támogatásának céljából.

A Fulbright program új magyarországi igazgatója, Dr. Jókay Károly az eddigi sikeres hagyományokra építve a program továbbfejlesztésén szeretne dolgozni. Tervei között szerepel egy olyan program kidolgozása, amely nagyobb számban biztosítja roma hallgatók és fogyatékkal élők részvételét a Fulbright programban. Az új igazgató a privát szektorral és az  amerikai felsőoktatási intézményekkel már meglévő kapcsolatok szorosabbra fűzésén túl további együttműködési lehetőségek kiépítését is célul tűzte ki.

Forrás:  Magyar Fulbright Bizottság

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*