A venezuelai választások magyar szemmel

A Latin-Amerika Társaság interjúja Simor András költővel,  az Ezredvég folyóirat főszerkesztőjével beszélgettünk. András egyike volt annak a négy magyar választási megfigyelőnek, akik egy hetet töltöttek Venezuelában az október 7-i választások előtt és után.

Latin-Amerika Társaság: András, egyike voltál annak a négy magyarnak, akik nemzetközi választási megfigyelőként részt vettetek a venezuelai elnökválasztásokon. Mennyi időt töltöttetek kint?
Simor András: Megbízatásunk egy hétre, a választások utáni napig szólt.

Te helyileg hol voltál?
Én Caracasban voltam. Egy valaki volt vidéken, a többiek pedig ott voltak Caracasban.

Milyen volt a légkör a választások előtt?
A légkör teljesen nyugodt volt.

Csak mert itthonról a híreket figyelve azt olvashattuk, hogy mindkét fél részéről mentek a vádaskodások, hogy mi lesz itt, ha az egyik fél győz, mi lesz itt, ha a másik fél győz.
Tulajdonképpen ezt nem lehetett érezni választási résztvevőként. Ők a barátságosabb résztvevő szót használják, a megfigyelő helyett. Acompanante internacional, így mondják. Lényegében teljesen szabályos, demokratikus választások voltak. Méghozzá rendkívüli mértékben automatizálva.

Ez pontosan mit jelent?
Ott számítógépes rendszer szerint zajlik a választás. Az embereknek ezt már az előző választáson megtanították. Tehát a választók pontosan tudják, hogy mit hogyan kell. Még az idősebbek is. Egyrészről a gépbe jelzik, hogy kire akarnak szavazni, aztán utána megteszik a szavazatot, ezek után a gép kiadja a papírt, papíron is bejelölik, majd pedig a papírt beteszik egy dobozba. És mikor a választás véget ér, akkor ezt összeolvassák. A gép továbbküldi a központi számítógépbe az adatokat, de utána pontos ellenőrzéseket végeznek rajtuk.

És akkor a papíralapú adatokat és az elektronikus adatokat össze lehet hasonlítani?
Igen, ezeket össze lehet hasonlítani. Ezt pontosan fölmérik. Ezt mi, választási résztvevőként mindig láttuk is. Azon is részt vettünk, amikor ezeket a folyamatokat csinálták, és pontosan el is magyarázták az egész automatizáltságnak is a lényegét. Ez gyakorlatilag összefügg azzal, hogy rendkívül fejlett az ország ebből a szempontból. Az iskolát elkezdő hat éves gyerekek ajándékba kapnak egy számítógépet, amit haza is vihetnek. Gyerekprogramokkal, amikre aztán más programokat is lehet telepíteni. Tehát értenek hozzá már gyerekkortól kezdve, és az idősek is értik, mert megtanították nekik, már az előző választás alkalmával. Így a választás rendkívül fejlett voltát világszerte elismerik. Az előző választás után Jimmy Carter nyilatkozott arról, hogy teljesen demokratikus választások vannak, és tulajdonképpen a választások ellen sem akkor, sem most semmiféle kifogás nem volt.

Mi a véleményed az eredményekről?
A választási eredmények is azt tükrözték, hogy az ország meglehetősen polarizált. Mert durván véve a számadatokat, nyolcmillió-hatmillió (Chávez körülbelül nyolcmillió szavazatot kapott, ellenfele, Henrique Capriles pedig hatmilliót – a szerk). Ez egyértelmű győzelem, egyrészt, másrészt polarizált országot mutat.

Mi történt a választások után? Hogy reagáltak a jelöltek az eredményekre?
Közvetlenül a választások után, Chávez elnök a beszédében, ő egy igen kiváló stratéga, azzal kezdte a beszédét, hogy azoknak is megköszönte a részvételt, akik ellene szavaztak. És  nagyon érdekes volt, hogy ezt ilyen gyorsan nyilatkozta. Egyrészt  teljesen természetes, hogy közösen kell dolgozni Venezueláért, másrészt, ha az ember belegondol, hogy az Egyesült Államok, elfogadva a választási eredményt, rögtön arra hívta fel a figyelmét, hogy azzal a hatmillióval is törődjenek. Ez már egy utólagos, szinte okafogyott kijelentés volt, mert ő anélkül, hogy ez a nyilatkozat megtörtént volna, rögtön ezzel kezdte. Ebben tulajdonképpen a nagyon jó stratéga volta is megnyilatkozott.

Elégedettség tükröződött a nyilatkozatában?
Az már egy más kérdés, és azért ezt sem lehet elhallgatni, hogy a kampányban és a választási propagandában is sokszor elhangzott, hogy tízmillió szavazattal szeretnék befejezni a választásokat. És azért ehhez képest a kétmillió különbség, meg az előző eredményekhez képest a tíz százalékos győzelem, ami egy egyértelmű győzelem ugyan, de az előző eredményekhez képest visszaesés. Elég komoly visszaesés. Ez azt tükrözi, hogy  az úgynevezett egyesült ellenzék jobb választói eredményt ért el, mint az előző alkalmakkor. Noha az is igaz, amit közvetlenül a választások után Chávez úgy fogalmazott meg, hogy minden fronton győzelmet arattak, mert végülis a tartományok majdnem mindegyikében ők győztek. Kettőben nem. Tehát huszonkét helyen győzelmet arattak. Ehhez persze azt is hozzá kell tenni, hogy bizonyos helyeken ez a győzelem nagyon szoros volt. És mivel decemberben lesznek a kormányzósági választások, azt megint nem lehet tudni, hogy a tartományi választások milyen képet mutatnak majd.

A honlapunkon megjelent egyik cikkben is elhangzik, hogy az alapvető különbség, hogy ezen a választáson ugyebár nem közvetlenül Chávez indul, hanem helyi jelöltek.
Igen, az nem ugyanaz. Mert az sem véletlen, hogy Chávezt a venezuelai választók, és tulajdonképpen úgy lehet fogalmazni, hogy a venezuelai nép, nem is presidentének, hanem comandanténak nevezi. A comandante elnevezés Latin-Amerikában [Che] Guevara óta nagyon meghitt kifejezés a népi vezetőre, arra, akit a nép a vezetőjének tart. És ezért nagyon beszédes az, hogy a nép őt nem presidentének, hanem comandanténak hívja.

Visszatérve a választásokra. Hogy zajlott a ti részvételetek? El kellett látogatnotok a szavazóhelyiségekbe?
Mindenki máshova volt beosztva, és ott megtekintettük magukat a szavazóhelyiségeket, a szavazóhelyiségek megszervezését, a szavazás folyamatát, és aztán később pedig a szavazás végét. A szavazás többnyire nem pontosan akkor ér véget, amikorra kitűzték, mert az alapvető szabály Venezuelában az, hogy amíg a sorban szavazó áll, addig a szavazást nem lehet befejezni. Ugyan nagyon sokszor felhívták a szavazók figyelmét arra, hogy kezdjék el a szavazást már délelőtt, és valószínűleg ez meg is történt, de elképesztően nagy részvétel volt. Ha belegondolunk ebbe a 81 százalékos választói részvételbe, ez világszerte rekord. És nagyon tükrözi azt, hogy rendkívül erős az országban a politika iránti érdeklődés.

Egy kicsit más téma. Nem tartod úgy, hogy a mai Magyarország egyre inkább hasonlít a Caracazo-lázadás [amikor 1989-ben a venezuelai szegények fellázadtak a kormány neoliberális csomagja ellen – a szerk.] előtti Venezuelához?
Egyrészt igen, másrészt nem. Ez  eléggé összetett kérdés. Ugyanis, ha az életszínvonal romlására, ha a neoliberális politika életet rontó hatására gondolunk, akkor az a tény, hogy ma már négymillióan élnek az országban a létminimum alatt, és ugye a két világháború között a hárommillió koldus országának nevezték Magyarországot, akkor ma beszélhetnénk négymillió koldus országáról. Ilyen értelemben feltétlenül sok hasonlóság van, mert ha a bolivári forradalmat és a chavizmust megelőző időszakban, tehát a hetvenes, nyolcvanas években, sőt még a kilencvenes évek időszakának az elején is, a szegénység 70-80 százalék közötti volt, amit 27 százalékra nyomtak le, és ez  elképesztően nagy eredmény. Nem beszélve arról, hogy közvetlenül a választások után Chávez arról beszélt, hogy a 7 százalékos mélyszegénységet teljes egészében meg kívánják szüntetni. És látni is lehetett látványosan a rengeteg új épületet Caracasban. Egy másik út alkalmával az ország területén is láttam, hogy mennyi új lakást építettek, amelyeket nagyon kedvező feltételekkel adnak, berendezve.

Visszatérve a kérdésre. Én olyan jellegű, a szó kifejezetten eredményes, és új történelmi folyamatot elindító népi lázadás jeleit, mint amilyen a Caracazo volt Caracasban, és ami tulajdonképpen ’89-90-ben elindította ezt az egész történelmi folyamatot, ilyennek a jeleit, a társadalmi érlelődését Magyarországon nem tapasztalom.

Ott milyen jelei voltak ennek?
Annyit lehetett érzékelni ebből, hogy akkor lényegében a neoliberális csomagterv ellen lázadt fel a caracasi szegénység. Egy szegénylázadás volt. Ezt nagyon véresen verték le, és megindult egy történelmi folyamat, és ebben a folyamatban az első lépés egy katonai felkelés kísérlete volt, ami, mint tudjuk, megbukott. De ott is nagyon érdekes volt, hogy amikor Chávez felszólította azt az egységet, amely még nem adta meg magát, abban a néhány másodperces híres beszédében azt mondta, hogy átmenetileg vereséget szenvedtünk, ennek az egy-két mondatnak is azonnal a nép széles köreiben igen nagy hatása volt. Eszembe jut az egyik ismerősöm, aki – mert azért ezt Venezuelában sem lehetett a ’90-es évek elején pontosan látni, hogy ez a folyamat hogyan alakul, hogy a Chávez-féle mozgalomból, a chavizmusból mi lesz, és ’98-ra eljutnak a kormányalakításig és az ország alapvető átalakításának kezdetéhez – azt mesélte nekem, hogy amikor egyszer a piacon egy öreg parasztember Caracasban azt a mondatot mondta, hogy majd ha az én parancsnokom eljön, ,,cuando venga mi comandante“, akkor ez a dolog meg fog változni. És ez olyan döbbenetes volt számára, hogy ráébresztette, hogy ilyet Caracasban idős parasztember a piacon azelőtt sosem mondott. Ilyen mondat nem hangzott el. A nép között megindult egy történelmi folyamat, ahogyan várták ettől az embertől, és ettől a politikától a változást.

De ehhez feltétlenül kellett egy ilyen nagy formátumú személyiség is, mint Chávez, nem?
Feltétlenül kellett egy személyiség hozzá. Eddig a történelem során, aminek vannak pozitív, és vannak negatív részei is, nagyon nagy szerepe volt mindig a forradalmak kezdetén, majd az egész folyamata során a forradalmi vezető személyiségének. Ez tagadhatatlan, és nagyon sokszor ezt úgy is szokták kifejezni, hogy Chávez nélküli chavizmus nem létezik. Az ő személyiségének rendkívül nagy szerepe van, nemcsak egy ilyen választásnál, hanem általában az egész folyamatnál. Mert itt nem egyszerűen arról van szó, ahogyan Európából vagy hazánkból nézve ezt nagyon egyszerűen értelmezik, hogy megválasztották harmadszor is. Itt azonban nem egyszerűen egy személy megválasztásáról van szó, hanem arról, hogy egy történelmi folyamat folytatódik, vagy nem folytatódik. Ez itt az alapvető kérdés. Én a második héten olvastam végig a két fél választási törekvéseinek összefoglalóját. Egyrészt azért mert az első héten erre nem is nagyon adódott kellő idő az állandó jövés-menés miatt, másrészt nekünk a programjainkat a választási bizottság alakította ki, méghozzá rendkívül szabályosan, minden elfogultság nélkül. Olyan mértékben, hogy egy véletlen miatt, amit egyébként nem is értek, úgy alakult, hogy az úgynevezettCarabobo Comando, ami Chávez kampányát irányította valami szervezési probléma miatt nem jött el hozzánk beszámolni, csak az ellenzéki csoport beszámolóját hallhattuk. De ez csak véletlen volt, a szervezés nem így lett volna.

És mi szerepelt a programjaikban?
Az az érdekes, hogy az Egyesült Venezuelai Szocialista Párt és a hozzá csatlakozó pártok, vagy pedig, nyugodtan fogalmazhatunk így is, mert az emberek azért többségükben ezt így fogalmazzák meg, hogy a chavizmus programjában öt alapvető pont fogalmazódott meg. Az első pont az volt, hogy biztosítani kell Venezuela 200 év után megszerzett függetlenségét, tehát a haza függetlenségének a megóvása. Ez egyértelműen szakítás azzal a régebbi politikával, ami tulajdonképpen az országot, valamilyen módon az Egyesült Államok gyarmatosításának szolgáltatta ki. A második alapvető pont a szocialista irányultság fejlesztése, a 21. századi bolivári szocializmus továbbvitele. Harmadik pontként az szerepel, hogy Latin-Amerikában és a Karib-térségen belül Venezuelát nagyon erős politikai, társadalmi, gazdasági hatalommá kell alakítani. A negyedik pont az volt, nyilván a külpolitikára is vonatkoztatva, hogy minden erővel azon kell dolgozni, hogy több pólusú világ jöjjön létre. Ez azért egyértelműen arra is vonatkozik, hogy ne egyszerűen az Egyesült Államok-Európai Unió határozza meg a világot, habár nyilvánvaló, hogy nagyon nagy Ázsiának a beleszólása. De távlati tervek szerint ide tartozik az integráns Latin-Amerika kérdése. Az utolsó pontban pedig az szerepelt, hogy a természeti környezet védelmével a földi életet és az emberi faj jövőjét kell megóvni.

De ezen öt pont mindegyike már folyamatban van, nem most kezdődnek el.
Ezek folytatódó dolgok. Csak alapvető dolgok, amiket aztán nagyon részletesen is kifejtettek.

Mi volt a helyzet az ellenzék programjával?
Chávez egy nagyon jó stratéga. Ő például arra nem tért ki a választás utáni beszédében, hogy nem érték el a tízmilliót. Nyilván ezt mindenki tudja. Egyrészt nem akarta elvenni a választások utáni győzelmi hangulat örömét, de ugyanakkor nagyon részletesen beszélt arról, hogy a nép politikai érettsége az ellenzéket arra kényszerítette, hogy a választási propagandájában úgynevezett rejtett beszédet alkalmazzon. Ezt a kifejezést használta, hogy ,,rejtett beszéd”. Ez a rejtett beszéd valóban nagyon sajátosan tükröződik az ellenzék választási dokumentumaiban, mert lényegében óvakodtak attól is, hogy például az olajiparról szólva- Venezuelában alapkérdés az olajipar állami kézben léte, és az olajbevételek alkalmazása a nép életszínvonalának, lakásviszonyainak, egészségi viszonyainak, oktatásnak, kultúrának fejlesztésére – itt az ellenzék nem mondta ki, hogy privatizálni akarják az olajipart. Magától a szótól is óvakodtak. De ugyanakkor azt mondták, hogy kereskedelmi alapra kívánják helyezni. Ez gyakorlatilag ugyanazt jelenti, mert amennyiben az olajipart kereskedelmi alapra helyezik, akkor nincs biztosítva az a gazdasági háttér, ami ennek az egész szocialista irányultságnak a lehetőségeit megteremti, meg ami megteremti Latin-Amerika szerte, egy integrálódó Latin-Amerika számára a gazdasági támogatást. Hogy egyetlen példára utaljak, ilyen a Kubának juttatott olajtámogatás, amelynek fejében Kuba orvosokkal támogatja Venezuelát. Itt az új típusú szolidaritásnak számos formája kialakult. És ezek a dolgok rendkívül látványosak, mert amikor én először Venezuelában voltam, ’85-ben, akkor például azokba a Caracast körülvevő nyomornegyedekbe, ahonnan a Caracazo elindult aztán később, oda nem lehetett fölmenni. A barátaim azt mondták, hogy oda még a rendőrség sem mer felmenni, ott olyan állapotok voltak. Ma pedig ezeken a helyeken ott van az orvosi rendelő, orvosi ellátás van, ami egy elképesztően nagy különbség. Azelőtt egy hatalmas trópusi esőzés után rengeteg halott volt ezeken a helyeken. Úgyhogy itt nagyon látványos a változás.

Visszatérve az ellenzék rejtett beszédére, ami egy nagyon találó és nagyon okos megfogalmazás. Lényegében attól is tartózkodtak, hogy kimondjanak olyasmit, hogy a missziókat, a közösségi tanácsokat, tehát tulajdonképpen azokat a szerveket, amelyek a néphatalmat, a “poder popular“-t testesítik meg az egész országban, hogy ezeket átalakítani, megszüntetni, felszámolni akarják. De jelzésszerűen már itt is szerepeltek olyan megfogalmazások, amelyek kifejezték azt, hogy nagyon is ellenükre vannak ezek.

Az itthonról is kiderült, hogy Capriles magát is baloldalinak nevezte, a középbalhoz sorolta magát, miközben amik a programjából kiderültek, azok köszönő viszonyban sincsenek ezzel.
Ez azért Venezuelában elég egyértelmű volt, hogy ő nem baloldali.

Világos, csak talán ez is egy ilyen óvakodás volt, hogy nem merte magát nem baloldalinak nevezni.
Bizonyos óvakodás volt, de azért azt nem utasították el, hogy itt jobboldal és baloldal áll egymással szemben. Pontosabban, mert azért ez így is nagyon elvont, egy olyan szocialista program, ami a szocialista irányultságot kívánja fejleszteni, azt, amit ők a 21. század szocializmusának, bolivári szocializmusnak neveznek, illetve egy olyan program, ami a kapitalizmushoz kíván visszatérni. Csak mondjuk igyekeztek ezt nem kiélezve kimondani, hanem rejtett beszéd formájában megfogalmazni. De ez azért valamilyen szinten egyértelmű volt, és ezt nagyon sokszor, az előző választásnál, és a mostani választásnál is, a politikai vezetés világossá tette, hogy itt kétféle útról van szó. Egyrészről, szubjektív módon, azt kell mondanom, hogy bizonyos mértékig én is  egyértelműbb győzelmet vártam. Nem 10, hanem legalább 13-14 százalékos győzelmet, ami esetleg a tízmillió szavazó lett volna. Az előző évek tapasztalata alapján. Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy ez most újabb hat év. Ez a hat év nagyon fontos lesz, hogy hogyan jutnak előre, és hogyan érik el azt, hogy a lakosság tetemes részét megnyerjék. Mert egész biztos az, hogy itt nemcsak a középrétegek szavaztak ellenük, illetve a középrétegnek az a része is, amelyik abban reménykedik, hogy a felső középréteghez tud eljutni más, kapitalisztikus körülmények között. És érdekes módon nem is mindig a leggazdagabb réteg, amelynek feltétlen gazdasági érdeke a stabilitás, és stabilitást azért a chavizmustól remélnek.

Vannak még más társadalmi rétegek is, akiket Cháveznek nem sikerült megnyernie?
Tulajdonképpen a városokban a nép és az ifjúság egy része is becsapható. Nagyon hosszú időn keresztül a szocializmus, vagy ahogyan az ellenzéki politika nevezi, a kommunisták elleni propaganda nagyon erős volt, hogy például a családokat fölbontják, elveszik a gyerekeket. Ezek azért olyan dolgok, amelyek pillanatokon belül nem szűnnek meg. Tehát nagyon sokszor valószínű, hogy nem is volt pontosan körülhatárolt politikai oka az ellenzéki szavazatoknak. Ilyenek is voltak. Nem beszélve arról, hogy tagadhatatlanul probléma a korrupció, hiába javult a ’80-as évekhez képest a közbiztonság, nem javult eleget, létezik a bürokrácia. Egy valamit világosan kell látni: hogy Venezuela átmeneti társadalmi formában él.

Milyen ez az átmeneti forma?
Ez olyan átmeneti forma, amelyben egymással harcol a szocialista irányultság, és a kapitalista törekvések, hogy a kapitalizmust restaurálják. Na most ilyen körülmények között rendkívül nagy szerepe van annak, hogy a nép legaktívabb részét a legfelsőbb vezetés a célok érdekében folyamatosan mozgósítja. Ez a mozgósítás zajlik Venezuelában egyrészről a missziók révén, másrészről az úgynevezett közösségi tanácsok révén. Ezeket a missziókat és közösségi tanácsokat a legfelsőbb vezetés a leghatározottabb mértékben támogatja. Olyan helyeken éleződött ez ki az elmúlt időszakban, ahol jobboldali kormányzóság volt, és ahol a helyi, tartományi kormányzósággal szemben kellett ezeket a szervezeteket támogatni. A másik dolog pedig, hogy a nép politikailag legaktívabb részének politikai éberségét fent kell tartani. Ebben  nagyon nagy szerepe van a választásoknak, amelyek igen gyakoriak. Ugye most voltak választások, decemberben lesznek, tavasszal lesznek megint a polgármester-választások. Ez elég sok választás egymás után. És ezek a választások nem egyszerűen pártok és személyek közti választások, hanem politikai folyamatok közötti választások. És így aktivizálják a nép legfejlettebb részét, és arra törekszenek, hogy népnek ez a része folyamatosan növekedjék. Ez pedig nem megy egyik napról a másikra. Ez történelmi folyamat. Végülis nekik, tulajdonképpen mostanáig, azt mondhatjuk, hogy nyolc-tíz nyugodt évük volt. Mert azt nem lehet nyugodt évnek nevezni, amikor katonai puccsot vagy olajszabotázst szerveznek ellenük.

Nem látod úgy, hogy itt Magyarországon, Európában, a nyugati világban olyan dolgokat kérnek számon Venezuelán, amik egyrészről itt sincsenek meg, másrészről pedig folyamatok, és nem egyik napról a másikra megvalósuló dolgok? Nem szűnt meg a szegénység Chávez tíz éve alatt. Hát persze, hogy nem! Hogy szűnt volna meg tíz év az a nyomor, ami évszázadok alatt alakult ki.
A mi sajtónk is elég erősen Chávez ellen drukkolt.

Igen, nem volt egyetlen politikai lap, vagy online hírportál sem, ami pozitívan viszonyult volna hozzá.
Ez teljesen így van. Ez érződött. Nemcsak nálunk. Spanyolországban is ugyanez a helyzet. Az Egyesült Államok számára, amellett, hogy egy csomó minden egyébbel van az utóbbi időben elfoglalva, azért valamilyen formában a chavizmus irányította Venezuela vált az utóbbi években az első számú veszéllyé. Mert ez az az ország, amely a latin-amerikai integrációért a legtöbbet tesz. Most is Latin-Amerika összes haladó politikusa kiállt Chávez mellett. Például, Evo Morales, aki egyszerűen a szocializmus győzelmének nevezte a chavizmus győzelmét Venezuelában, Rafael Correa, Cristina Kirchner, brazil politikusok. Tulajdonképpen Latin-Amerika nagyon egyértelműen a chavizmus oldalán áll, miközben az Egyesült Államok és az Európai Unió országai nagyon erősen ellene agitálnak. Olyan légkört teremtenek, hogy egy átlag olvasónak, akár egy hazai átlag olvasónak az a képzet él a fejében, hogy Chávez diktátor. Eduardo Galeano írta egyszer, hogy furcsa az olyan diktátor, aki alkotmányban biztosítja a saját lemondatásának lehetőségeit, amire volt is egyszer példa, hogy a visszahívását kérték, ami aztán nagyon egyértelműen megbukott. Jelen pillanatban erre képtelen lenne az ellenzék, mert ahhoz a törvények szerint eggyel több aláírást kellene gyűjteni, mint ahány szavazatot a chavizmus szerzett a választásokon. Ennyit meg nem tudnak gyűjteni. Ennek a politikai lehetősége, konkrét veszélye nem áll fent. Elég nevetséges az, hogy nálunk akkor, amikor ilyen mértékben megnőtt a szegénység, és ilyen gazdasági problémákkal küszködik az ország, és ahol a legkülönbözőbb demokratikus dolgokat számolja fel a jelenlegi kormány két év alatt, számon kérnek dolgokat Latin-Amerikában egy olyan kormányon, ami  demokratikus alkotmányt teremtett, demokratikus választásokat tartanak, mindenki által elismerten, és ahol hallatlan nagy változások történtek az ország érdekében, az ott élő szegények érdekében,  a nép érdekében.

Régebben szokás volt Orbán Viktort Chávezhez hasonlítani. És első ránézésre tényleg észrevehetünk hasonlóságokat. Például, megválasztásuk után mindketten új alkotmányt csináltak. Arról már nem szokott szólni a fáma, hogy hogyan tették mindezt. Chávez népszavazást írt ki, hogy a nép akar-e új alkotmányt. Miután ezt megszavazták, egy éven keresztül folyt annak ki dolgozása a nép képviselőinek részvételével. Az alkotmány elkészülte után népszavazásra bocsátották, hogy a nép elfogadja-e azt.

Itthon mintha másként ment volna ez.
Már a dolog szervezési része is egészen más jellegű volt. Egyrészt nem arról volt szó, hogy egyetlen politikai párt parlamentáris többséggel megszavazza. Másrészt pedig amit nem vetnek össze, amikor ilyen felületi dolgok alapján beszélnek, az pontosan a célok alapvető különbsége.

Igen, Venezuela kifelé jön a nyomorból, mi pedig befelé megyünk abba.
Ez pedig nem elhanyagolható különbség.

Forrás: Latin-Amerika Társaság

latin-amerika.hu

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*