Fliegauf: tananyag lehet a Csak a szél

Párbeszédet indított el a Csak a szél című filmje az európai értelmiség körében, és tapasztalatai szerint világszerte is mindenhol érthető volt az alkotása, amelyből Európában akár tananyag lehet – mondta el Fliegauf Bence filmrendező, aki november 21-én részt vett az Európai Parlament Lux-díjának átadásán Strasbourgban.

Az Európai Parlament filmes díjáról a képviselők döntöttek, a három jelölt, Fliegauf Csak a szél, Miguel Gomes Tabu és Andrea Segre Io sono Li című alkotása közül utóbbi nyerte el az elismerést.
Fliegauf Bence közlése szerint a díjátadón Mécs Mónika és Mesterházi Ernő producerekkel együtt vett rész. “Fantasztikus volt abban a hatalmas teremben lenni. Még soha nem éreztem ennyire az Európai Unió erejét, mint ott, a rengeteg képviselő között” – idézte fel.

A ceremónián a díjra jelölt filmeket az Európai Parlament elnöke mutatta be, de a parlament kulturális bizottságának elnöke is személyesen gratulált az alkotóknak.
A magyarországi romagyilkosságok témájával foglalkozó Csak a szél rendezője a film további nemzetközi szerepléseiről szólva kiemelte, hogy a produkció európai turnéja folytatódik. A Lux-díj jelöltjeként októberben összesen 35 európai nagyvárosban kezdték meg vetítését, amelynek részletei a Cineuropa honlapján

olvashatók.
A film sikereként értékelte, hogy párbeszédet indított el az európai értelmiség körében. Megemlítette, hogy filmjét oktatási célokra szeretnék használni az európai országokban, ehhez azonban még szükség van annak az engedélyezésére, hogy kereskedelmi forgalmon kívül is bemutatható legyen. “Nagy elismerés lenne” – fűzte hozzá.
“Sok külföldi egyetemre hívnak, hogy tartsak a filmmel kapcsolatban előadásokat. Legutóbb a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetemen és a San Franciscó-i Állami Egyetemen jártam” – említette meg, és általános tapasztalatként szűrte le, hogy a magyarországi kisebbséggel foglalkozó film a világon mindenhol átélhető és érthető volt. “Mindenhol a saját kisebbségüket helyettesítették be a nézők” – magyarázta.
(Forrás: MTI)

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*