A Los Angeles-i Nemzetközi Liszt Hangverseny dupla siker

Polgár Éva nyerte a Los Angeles-i nemzetközi Liszt hangverseny Nagydíját. Az Azusa Pacific University-n november 16-18-ig lebonyolított presztízs-versenyen a világ minden tájáról érkezett több mint 170 induló zongora, orgona és ének kategóriában mérte össze erejét. A magyar lány virtuóz előadással szerezte meg az első helyet a zongora kategóriában és abszolút kategóriában is őt választotta Nagydíjasnak a zsűri.

A verseny kétévente kerül megrendezésre, ami még értékesebbé teszi Polgár Éva győzelmét.A magyar idő szerint hétfő hajnalban lebonyolított díjátadó gálát Neszlényi Judit versenyigazgató és Kálmán László Los Angeles-i főkonzul nyitotta meg, majd Prof. Granasztói György miniszterelnöki főtanácsadó üdvözölte a nemzetközi zenei verseny résztvevőit és közönségét.

Frank De Balogh, a Los Angeles megyei Szociális Bizottság elnöke, megyei biztos, a 10 milliós lélekszámú megyei közigazgatási egység hivatalos képviselőjeként adott át a verseny szervezőinek elismerő okleveleket, egyben a zenei seregszemle további támogatása mellett tett hitet.  A verseny egyik fő szervezője és zsűritagja, Eckhardt Mária, a budapesti Liszt Ferenc Emlékmúzeum vezetője is megelégedettségének adott hangot, felszólalásában kiemelte, hogy a Liszt –kultúra ápolásának töretlenül folytatódni kell.

Dráfi Kálmán, a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia professzora szintén tagja volt a több mint 12 tagú nemzetközi zsűrinek. Dráfi úr elismerően szólt a rendkívül magas színvonalú mezőnyről. A gálakoncert és díjátadó ünnep egyébként az Azusa Pacific University mellett levő Trinity United Methodist Church szentélyében került lebonyolításra, így az orgona előadások a legmagasabb akusztikai elvárásokat is kielégítették.

Az esten a már említett Prof. Granasztói György mellett jelen volt még Prof. Bor Zsolt akadémikus és neje, dr. Csonka Dorottya. A koncertterem előtermében elhelyezett látványos 6 db-ból álló angol nyelvű, Liszt-életét és munkásságát bemutató tablósorozat osztatlan sikert aratott a nézők, a versenyzők és a szakemberek között.
A Los Angeles-i Nemzetközi Liszt Hangverseny dupla siker. Az egyéni győzelmen kívül, a verseny léte szerteviszi jó hírünket nemcsak a fogadó országban, hanem a világban, építve-tudatosítja a pozitív Magyarország képet.

Consulate General of Hungary in Los Angeles

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*