Kell egy ország

Néztem az amerikai elnökválasztást, és meghallgattam Obama elnök beszédét. Valószínűleg nem ő az Egyesült Államok legjobb elnöke, de olyan beszédet mondott, amihez hasonlót első vonalbeli hazai politikusaink közül egyetlen egy sem lenne képes elmondani. Nem csupán azért, mert ilyen beszédhez szenvedély, lendület és hit kell, hanem azért, mert egy ország is kell hozzá. Egy olyan ország, amely büszke önmagára, a tehetségeire és a teljesítményére, tiszteli a múltját és hisz a jövőjében, toleráns, és polgárai tudják, hogy egymásra vannak utalva. 

Az elnöki beszédben nem csak PR fogásként szerepelt a politikai rivális teljesítményének elismerése, az iránta és a családja iránt érzett tisztelet, és az együttműködés hangsúlyozása, hanem mindez azt a racionális és elkötelezett politikai kultúrát fejezte ki, aminek célja az ország felemelkedése. S az országba beleértendők gazdagok és szegények, öregek és fiatalok, nők és férfiak, fehérek és feketék, melegek és heteroszexuálisok, őshonosok és bevándorlók. A fehér, keresztény, férfi domináns, konzervatív republikánus narratíva kifulladt, helyébe a sokszínűséget és az emberek különbözőségét méltató politika lépett. Sokan állítják, hogy a demokraták azért győztek, mert republikánus ellenfeleikkel szemben nem álomvilágot építettek, hanem észrevették az amúgy régóta létező társadalmi trendeket, s nem harcolni kezdtek ellenük, hanem éppen ellenkezőleg: figyelembe vették, és politikájukba beépítették őket.

A nemek közötti egyenlőtlenség megszüntetése, a bevándorlók befogadása, a meleg házasság elismerése, vagy a marihuána legalizálása régóta a társadalmi diskurzus része, ami fölött nem lehetett egyszerűen szemet hunyni. A társadalmi, nemi, szexuális különbözőségek régóta nem kezelhetők a megcsontosodott politika eszköztárával egy olyan országban, amely évtizedek óta nyíltan beszél ezekről, ahol fekete elnök vezeti az országot, ahol erős és sikeres női gazdasági és politikai vezetők dolgoznak, ahol van egy nyíltan leszbikus szenátor, és erős civil mozgalmak követelik a melegek házasságának legalizálását. De ki kellett lépni a “kis állam, nagy állam” hagyományos vitájából is, és sokkal inkább arról kellett beszélni, hogy mit tehet a kicsiny, de energikus állam a jövőért., a munkahelyek megteremtése érdekében, s azért, hogy még többet, még jobban teljesítsenek az emberek.

Úgy tűnik tehát, hogy két különböző kultúra közötti harc dőlt el ezen a választáson, és a fehér Amerikával szemben a sokszínű Amerika győzött. Obama megnyerte a “csatatér” államokat, a bevándorlók, a fekete nők és a nagyvárosi lakók nagy részének szavazatait, és nyert egy történelmi lehetőséget: bebizonyíthatja, hogy képes felülemelkedni e hatalmas ország megosztottságán, és a valós társadalmi igényekre válaszoló politikájával egy igazságos és szabad világot épít azzal a hatalmas szavazói támogatással, amit sikerült elnyernie.

Isten áldja Amerikát!
S ha mindennek hallatán sírva fakadunk, annak oka nem a meghatódottságunk, hanem valami egészen más. Sajnos, egészen más.

Szerző: Lévai Katalin

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*