Vízum nélkül Almásy gróf nyomában

A turizmus fellendítése érdekében egyoldalú lépésként eltörölte a vízumkényszert 44 ország, köztük hazánk polgárai számára a Kirgiz Köztársaság.

A nyáron bevezetett turizmusélénkítő lépésről Budapesten adott tájékoztatást az ország bécsi, Magyarországon is akkreditált nagykövete, Lidia Imanalieva asszony. A diplomata elmondta, hogy hazánk és Kirgizisztán között kiválóak a kapcsolatok: tavaly nálunk járt országuk akkori elnöke, a magyar állami vezetők látogatását pedig jövőre tervezik Bishkekben.

Kirgizisztánnak egyébként immár tíz éve van tiszteletbeli konzulja Budapesten Erdős Endre személyében, aki szintén részt vett a tájékoztatón. A nagykövet asszonytól megtudtuk azt is, hogy a kirgiz nép nagy barátja, Papcsák Ferenc, Zugló polgármestere, aki tavaly együttműködési megállapodást is aláírt kerülete és az Iszik-Kul-tó partján található Csolpon-Ata városa között.

60 nap, 7000 dollár
A kirgiz parlament által a nyáron jóváhagyott törvény értelmében 60 napig vízum nélkül tartózkodhatnak az ország területén 44 ország turistái és üzletemberei, köztük a magyarok. A vízummentességi listán kizárólag olyan államok szerepelnek, amelyek egy főre eső GDP-je meghaladja a 7000 dollárt.

Az uniós országok többsége mellett az Arab-öböl számos állama, Szaúd-Arábia, az USA, Ausztrália, Új-Zéland és Brunei részesült a kedvező elbírálásban. Törökország és Japán vonatkozásában a vízummentesség már korábban is érvényben volt.

A döntéstől Kirgizisztánban jövőre a turizmus fellendülését várják. A 4,5 millió lakosú, az orosz nyelvet a mindennapi érintkezésben használó országot egyébként az idén várhatóan körülbelül 2,5 millió külföldi látogató keresi fel, többségében üzbég, kazah és orosz állampolgár. Jelentős a kínai, indiai és más FÁK-államokbeli forgalom.

Tóparti üdülés 1600 méteren
Elsősorban tavasszal és nyáron érdemes a hatalmas hegyekben gazdag országot felkeresni, legfőbb üdülőhelynek az 1600 méter magasan fekvő Iszik-Kul tó számít. Ugyanakkor az aktív és extrém turizmus is népszerű a hegymászástól a raftingon át a vadászatig.

Bishkek, a főváros maga is 1000 méter magasan fekszik, de itt található a világ harmadik legmagasabb hegye, a 7439 méteres Győzelem-csúcs. Télen 10 európai színvonalú síközpont várja a turistákat felvonókkal, szállodákkal. A síszezon november közepén indul. 50 beutaztató iroda működik az országban, közülük 15 foglalkozik európai partnerekkel.

Egy repülőjeggyel három országba
Ezek után szóba került az ország megközelítésének kérdése is. A rendezvény másik házigazdája, a Turkish Airlines magyarországi igazgatója, Levend Arisoy elmondta, hogy Isztambulból Bishkekbe heti 11 járatot indítanak, ezek közül van, amelyik továbbmegy Ulan-Batorba.

Hetente kétszer az ország másik végében található Os városába is repülnek, ahonnan két másik fontos közép-ázsiai úti cél, Taskent és Dusanbe is könnyen elérhető. Arisoy kiemelte, hogy egy jeggyel adott esetben három országot, Törökországot, Kirgizisztánt és Mongóliát is bejárhatja az érdeklődő turista.

Az igazgató emlékeztetett arra is, hogy a török légitársaság a világon a legtöbb országba, pontosan 130 állam 205 városába repül, immár 200 repülőgépével. Budapestről heti tizennégy járatot kínálnak Isztambulba, ahonnan hamarosan olyan új úti célok felé repülnek, mint Caracas, Havanna, Montreál, San Francisco vagy Malé.

A rendezvényen bemutattak egy részletet a Vándorúton Ázsiai szívébe című új magyar filmből, amelyet tavaly forgattak a Kirgiz Köztársaságban Almásy György gróf 1900-as egykori expedíciója nyomában.

turizmusonline.hu/Szántó Zoltán

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*