Polka a pálmák alatt

Paraguay – 50 fok körüli dögletes meleg, szellő alig fújdogál, de jobb is így, mert ha fújna is, csak olyan lenne, mintha egy hajszárítót tartanának a képembe. Néhány kardinálismadár tátott csőrrel tikácsol, víz persze számukra sehol, a mangófa alatt pedig egykedvűen hessegetjük a legyeket egy félfalunyi paraguayival.

Hát ennyit a fiesta patronalról, gondoltam, hol van itten a beígért rengeteg kuñata´i porã, azaz a szép kisasszonyok, meg mi lesz a zenével, és különben is, ennyi lenne akkor a búcsú?

Persze már rájöhettem volna, hogy itt – pláne vasárnap – ráérünk. Ahogy a csupa negatív kisugárzással kezdtem eltelni, a távolból valami eszeveszett szintetizátorjáték ütötte meg a fülemet, majd a hangsebességnél nem sokkal lassabban a földút délibábba vesző kanyarjában egy bilikék Wolkswagen hippifurgon jelent meg, egymás után véve a nyaktörő kanyarokat.
A mangófánktól pár centiméterre satufékező kisbusz szélvédőjén hivalkodó felirat hirdette, hogy megérkezett a LA BANDA GENIAL. A fedélzeti erősítőből – ami itt minden valamire való autó kelléke – kellemesen félhangokon énekelt hamisítatlan paraguayi polka ritmusai töltötték meg az étert.
A volán mögül kiugrott a lehetetlenül kancsal sofőr, a bilikék turnébuszból pedig trombiták, egy szintetizátor, néhány elektromos gitár és egy nagy rakás zenész kászálódott ki. Pár perc múlva megreccsentek a hangfalak, a mester figyelmet kért, és felkonferálta a bandát, a San Jorge-i búcsú díszvendégét, majd a fiúk a húrokba és a billentyűkre csaptak.

Az ernyedt közönség egymás után bontogatta az olcsó brazil importsört, a faházakból a legelképesztőbb paraguayi szépségek sereglettek a „térre”, nem egészen 20 perc múlva pedig a színes szoknya- és kalapforgatag közepén ugrándoztunk az elektropolka mindent elsöprő ritmusára. Én ugrándoztam, ők táncoltak.
A paraguayi polka, mely csak részben hasonlít európai rokonára, a XIX. században jelent meg a dél-amerikai országban. A helyiek által purahéinek hívott műfaj, akárcsak a spanyol konkvisztádorok a helyi hölgyekkel, igen gyorsan és sikeresen keveredett a guaraní ritmusokkal, bár a polka és az indián zene násza kétség kívül egy sokkal vidámabb és békésebb történet.

A XX. elejétől Luis Alberto del Paraná, Martínez Peralta vagy Luis Bordón tették méltán világhírűvé a műfajt. Attól függetlenül, hogy a ritmus közel sem olyan híres, mint a salsa vagy a kumbia, rendkívül szórakoztató egy zene, fülbemászó ritmussal és roppantul kedves vokállal. A tematika nem túl bonyolult, általában valami dáma szépségeit éneklik meg, de a szójátékok – legalábbis a guaranít folyékonyan beszélők szerint – különös bájjal ruházzák fel a stílust.
A paraguayi polka főleg gitárra és az elmaradhatatlan hárfára épül, ugyanis a 36 húros hárfa itt a nemzeti hangszer. Polkát hárfán előadni bizony nem gyerekjáték, csak a kivételesen tehetséges zenészek tudnak a hárfán az igényes paraguayi fülnek megfelelően játszani.
Az elektro polka pedig ősének némileg modernizált verziója, a hangszerelés egy kicsit le van butítva, de még így is órákon keresztül képes az ember hallgatni. Ebben a zenében minden benne van, ami paraguayi, és Paraguayban mindenhol ott van.
Az énekesek kedves jopara – azaz guaranyol – búgásánál semmi sem írja le jobban a helyiek nyugodt derűjét, muzikalitását és félig hispán, félig guaraní indentitását. Paraguay, akár csak az új Peralta duó slágere az „Impresionante la nde belleza” kétnyelvű, vidám, a szó nemes értelmében egyszerű és színtiszta Dél-Amerika.

Hardy Márton (Paraguay)

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*