Magyarországon is forgalomban van a veszélyes étrend-kiegészítő

Magyarországon is forgalomba került néhány olyan, sportolóknak szánt étrend-kiegészítő, amelyek súlyosan veszélyeztethetik a fogyasztók egészségét. Az amerikai hatóságok ezekre riasztást adtak ki, és kiszűrésükre Magyarországon is ellenőrzési akciót indítottak – közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ).

Mint írták: a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal az elmúlt hónapokban több alkalommal is az Európai Unió tagállamaiban működő gyors-vészjelző rendszeren (RASFF) keresztül érkezett riasztásokról értesítette az ÁNTSZ-t. E riasztások szerint egyes, többségében az Amerikai Egyesült Államokban gyártott, sportolóknak szánt különleges táplálkozási célú élelmiszerek nem engedélyezett gyógyszer összetevőt tartalmaznak.

Ez az úgynevezett DMAA (1,3 dimethylamylamine) – amelyet egyébként az érintett készítmények címkéjén feltüntettek – az amfetaminhoz hasonló, és koffeinnel párosulva az emberi egészséget súlyosan veszélyezteti. A készítmények forgalmazását az egészségügyi hatóság megtiltotta, ezzel együtt pedig ellenőrzési akciót is indított.Az ÁNTSZ ezért felhívja a figyelmet, hogy mind a különleges táplálkozási célú élelmiszerek, mind az úgynevezett étrend-kiegészítők vásárlásakor a lehető legnagyobb körültekintéssel kell eljárni. Az ÁNTSZ felkérésére a népegészségügyi szakigazgatási szervek (NSZSZ) szeptemberben akció-ellenőrzést tartottak.

Csaknem 700 élelmiszer-vállalkozást kerestek fel, s megállapították, hogy a riasztásokban megnevezett készítmények közül néhány Magyarországon is forgalomba került. Az érintett vállalkozások többsége önként kivonta azokat a piacról, s erről partnereit is értesítette.Az ÁNTSZ közlése szerint a különleges táplálkozási célú élelmiszerek, valamint az étrend-kiegészítő készítmények gyógyszer-hatóanyagot nem tartalmazhatnak. A riasztásban megnevezett termékek veszélyeztethetik a fogyasztók egészségét. Az ÁNTSZ azt kéri, hogy aki DMAA-t tartalmazó készítmény forgalmazásával találkozik, jelezze az illetékes kormányhivatalok népegészségügyi szakigazgatási szerveinek.

Az NSZSZ-ek folyamatosan figyelemmel kísérik a forgalomba kerülő étrend-kiegészítő készítményeket, illetve különleges táplálkozási célú élelmiszereket, gyanú esetén pedig megteszik a szükséges intézkedéseket. Az ÁNTSZ ugyanakkor felhívja a lakosság figyelmét, hogy csak biztosan azonosítható forrásból származó, magyar nyelvű tájékoztatóval ellátott terméket vásároljanak. A riasztásokban megnevezett készítmények listája megtalálható az ÁNTSZ és az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) honlapján, amelyen az étrend-kiegészítőkről is bővebb tájékoztatás olvasható.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*