Egy amerikai vita, ami nem ér véget…

A Méltányosság Politikaelemző Központ a Méltányosság-blogon útjára bocsátotta a Projekt Amerika című, a választásokig futó, de egyáltalán nem csak a választásokról szóló sorozatát. Célja, hogy elemzők és vendégkommentárok segítségével bevezesse az olvasókat a kampány és az amerikai társadalom „kulisszái” mögé. Az alábbi cikk, a sorozat része.

Papp László Tamás tegnapi vendégkommentárja számos, nagyon érdekes kérdést feszegetett. A Méltányosság mai bejegyzése inkább csak adalékokat szolgáltat annak eldöntéséhez, hogy akkor most az amerikai pártpolitika és közélet megosztott-e vagy sem.

Nem fogjuk (nem is tudnánk) most ezt a kérdést eldönteni. Egyetlen dologra mutatunk rá: érzékelik, értik ezt a problémát, s ahelyett, hogy megvitatását átengednék a publicisztikának, folyamatosan – és nagy tudományos arzenállal – vitatkoznak rajta! Nem úgy, mint azt az itthoni közéletben látjuk (ahol a felek állandóan lehülyézik egymást), hanem komolyan, teoretikusan, a politikatudomány, a szociológia és más rokontudományok eszközeivel.

Sok-sok vita van persze az egymással szemben álló felek között, de abban talán mindenki egyetért, hogy a polarizációról zajló vita az 1990-es évek legelején kezdődött, amikor megjelent James Davison Hunter: Culture Wars: The Struggle to Define Americacímű könyve. Ettől kezdve ebbe a vitába az amerikai politikatudományi elit számos képviselője bekapcsolódott pro és kontra. Azok közül, akik szerint Hunter állítása erős túlzás, és nincs szó nagyfokú polarizációról, a Fiorina-Abrams-Pope szerzőharmas (az eredeti után 15 évvel megjelenő) Culture War? The Myths of a Polarized America című munkáját említjük. Ugyanolyan borotvaéles érvelés és ugyanolyan cáfolhatatlannak tűnő megállapítások – csak ellenkező előjellel – mint a „vitaindító” kötetben. Ugyancsak 2006-ban jelenik meg McCarty-Poole-Rosenthal kötete: Polarized America. The Dance of Ideology and Unequal Riches. Ez utóbbi szerzői már új szempontokat is behoznak, amikor a „gazdasági faktort” mint a polarizáció növekedésének egy lehetséges magyarázatát (bevándorlás, elszegényedés stb.) állítják föl fő magyarázó elvként. Ráadásul a nálunk sokat emlegetett „pávatánchoz” hasonló módon leírják azt is, milyen vargabetűket tettek és tesznek az amerikai pártok; a republikánusok a gazdasági egyenlőtlenség, a demokraták pedig a jóléti issue-k meghaladása felé.

S ha azt gondolnánk, hogy az immáron 21 éves vita bármelyik fél győzelmével nyugvópontra jutott volna, 2010-ben jelenik meg Carl Desportes Bowman tanulmánya: The Myth of a Non-Polarized America . A szerző itt nem  kevesebbet állít, mint hogy a polarizálatlanság a mítosz – aminek 2006-ban Fiorináék az ellenkezőjét állítottak.

Nem is folytatjuk a hatalmas termés felsorolását. Tanulság a magyar olvasó számára csak egyetlen egy lehet.

Amerikában a politikai élet jelenségeit komolyan veszik, azokat „szételemzik” és egyáltalán nem hagyják „leülni”. Ez a tanulság különösen fontos lehetne a mi közegünkben, ahol épp ellenkezőleg: a viták a nélkül halnak el, hogy egyáltalán megindulnának. A magyar politikai világban alig tudunk két évtizedes (és a végére sosem érő) vitákról; a dolgok bennünket ilyen szinten talán nem is érdekelnek. Amerikát igen. Az persze egy másik kérdés, hogy az olvasók melyik álláspontnak hisznek: annak-e, amely szerint nagy – és nem kis részben – kulturális háború dúl a felek között; vagy annak, amely szerint ez merő szemfényvesztés, de legalábbis túlzás.

Vessünk pillantást a szövegekre, netán vegyünk nagy levegőt, és egy pillanatra legyünk „amerikaiak”.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*