Cézanne és a múlt

Cézanne életművének újszerű, eddig még egyetlen kiállításon sem bemutatott megközelítését tűzte ki célul a Szépművészeti Múzeum október végén nyíló, Cézanne és a múlt. Hagyomány és alkotóerő című nagyszabású tárlata. A francia posztimpresszionista alkotó csaknem 100 művét felvonultató kiállítás a festő régi mesterekhez való viszonyáról és ezzel összefüggésben a klasszikus képzőművészet megújításában játszott szerepéről kíván áttekintést adni, mintegy 40 olyan művet is bemutatva, melynek alkotói (többek között Luca Signorelli, Raffaello, Michelangelo, Poussin, Chardin, Goya, Delacroix, Courbet) nagy hatással voltak Cézanne művészetére.

A kiállítás létrejöttét az ING Csoport magyarországi leányvállalatai kizárólagos vállalati szponzorként, tartós támogatási program keretében 120 millió forinttal támogatták.

A Cézanne életművét egyedi módon megközelítő budapesti kiállításra szerte a világból – a Los Angeles-i The J. Paul Getty Múzeumtól a canberrai National Gallery of Australia múzeumáig – mintegy 40 gyűjtemény kölcsönzött műtárgyakat, köztük a párizsi Musée d’Orsay és Musée du Louvre, a zürichi Kunsthaus, a londoni National Gallery, a British Museum, a Tate Modern, a firenzei Uffizi, a bécsi Albertina, a New York-i Metropolitan Museum of Art, a washingtoni National Gallery of Art, a bostoni Museum of Fine Arts, az Art Institute of Chicago, és több jelentős magángyűjtemény (Bázel, London, Zürich, Frankfurt, Rio de Janeiro).

A kiállítás Cézanne mintegy száz művét, köztük sok olyan kompozícióját mutatja be, amelyet régi mesterek műveinek a tanulmányozása alapján készített. A kiállításon a régi mesterek művei a Cézanne festmények, akvarellek és rajzok mellett láthatóak majd, hogy az azonosságok és különbözőségek fölfedezése során a kiválasztott korábbi művek hatására és Cézanne kompozíciós erejére egyértelműen fény derüljön.

Cézanne-ra egy évszázada úgy tekintünk, mint aki összefoglalta a korábbi századok festészetét és megalapozta a modern művészetet. Ezzel összefüggésben a kiállítás azt vizsgálja meg, hogyan fedezte föl Cézanne a maga számára a régi mesterek művészetét, s hogyan alkotta meg ennek segítségével a magáét. Paul Cézanne egész életét végigkísérte a nagy elődök műveinek tanulmányozása. Közvetlen másolatokat készített, motívumokat kölcsönzött, elemezte a kompozíciókat. A múzeumokban és a kortársak műveiben is a mások által már kifejezett, világos gondolatokat kereste, olyanokat, amelyek visszhangot keltettek benne. De sohasem elégedett meg azzal, hogy lefordítsa ezeket a maga „nyelvére”, hanem saját művei kidolgozása során bontotta ki az elődök műveiben rejtőzködő számára fontos tanulságokat. Amit ezek után beépíthetőnek ítélt, azt beépítette a művészetébe.

A kiállításban Cézanne művei mellett ott találjuk az elődök alkotásait is, megkereshetjük az azonosságokat, felfedezhetjük a különbözőségeket, s kiderülhet, hogy miért választotta ezeket a műveket, és ezek a művek és motívumok milyen hosszan hatottak, milyen sokszor és hányféle változatban kerülnek elő újra és újra.

A kiállításon felvonultatott főműveken keresztül, amilyen például a párizsi Kártyázók (1893-96, Musée d’Orsay, Párizs) illetve a New York-i Kártyázók (1890-92, The Metropolitan Museum of Art, New York), a Montagne Sainte-Victoire (1882, The Courtauld Institute, London) és Montagne Sainte-Victoire a nagy píneával (Phillips Cellection, Washington D.C.), az Harlequin(1888-90, Washington, National Gallery of Art) illetve a Fürdőzők (1899/1904, Chicago, Art Institute), vagy a Konyhaasztal (1888-90, Musee D’Orsay, Párizs) és bostoni Madame Cézanne vörös karosszékben (1877, Museum of Fine Arts, Boston) is kirajzolódik Cézanne klasszikus festészeti hagyományhoz való viszonya, ezzel együtt pedig megmutatkozik sajátos hangja, és alkotói zsenialitása.

Cézanne a művészet történetének legnagyobb mesterei közé tartozik, azonban a nagyközönség életművének egy nagyon leszűkített válogatását ismeri. A most megnyíló kiállítás azonban a négy évtizedes művészi út egyik lehetséges olvasatát kívánja adni, az életművet egy különleges megközelítésben – Cézanne és az által nagyra tartott mesterek viszonyának szempontjából – vizsgálva.

A tárlat első szekciójában Cézanne két remekművét, a Montagne Sainte-Victoire a nagy píneával című festményét és az Aix-en-Provence közelében magasodó hegyet ábrázoló festmény londoni változatát sajátos kontextusban láthatja a közönség. Itt Nicolas Poussin Táj Phocion hamvaival és Georges Braque Park Carrières-Saint-Denis-ben című képei adnak történeti keretet a Cézanne életmű két fontos tájképének, így már a kiállítás elején körvonalazódik a budapesti tárlat egyik fontos témája, mégpedig az, hogy a nagy mesterek milyen szerepet játszhattak Cézanne organikus rendszerének a kialakításában.

Cézanne magánéletével, a kamaszkori baráti és a fiatal kori művész körökkel kapcsolatos portrék (szobrok, festmények, rajzok és grafikák) az életmű alakulásával párhuzamosan, mintegy kiegészítésképpen jelennek meg a kiállításban. A budapesti bemutató ugyanis az első magyarországi Cézanne tárlat, így a közönség számára életrajzi összefüggéseket is fel kell tárnia, párhuzamosan haladva a tudományos koncepció által összekapcsolt mű együttesekkel.

A tárlaton külön szekcióban találkozhat a látogató Cézanne korai műveivel, amelyek alapján képet alkothat a festő kialakuló rajztudásáról, valamint arról, hogy ebben az időben mely elődöket tekintette követendőnek. Később, a hetvenes években Camille Pisarro volt nagy hatással Cézanne-ra. Közösen tanulmányozták a régi mestereket, tovább formálva ezzel Cézanne alkotói látásmódját. A tárlat külön részben mutatja be a mester 1877 és 1906 között született csendéleteit – köztük a Szépművészeti Múzeum most restaurált Tálalóját. Szintén külön szekcióban találkozhat a látogató a tájképekkel is, amelyek jól jellemzik Cézanne egyedi látásmódját. A mester szakítva a hagyományokkal magát a „táj öntudatának” nevezve, elutasítva a levegő és vonalperspektívákat azt vallotta, hogy formák tömege és a színek tisztasága a kép minden pontján egyenrangú kell legyen. Itt többek között Poussin alkotásai segítenek eligazodni Cézanne régi mesterekhez való viszonyában.

A Kártyázók párizsi Musée d’Orsay-ban őrzött két alakos és a New York-i Metropolitan Museumban őrzött négyalakos kompozíciója is látható a kiállításon, mégpedig az előképeknek tartott Le Nain és Daumier alkotásokkal együtt, valamit párhuzamba állítva Ostade műveivel.

Ugyanígy külön kiállításrészben kaptak helyet a késői portrék majd a Fürdőzőkkel kapcsolatos előtanulmányok, és a festmény három változata, amely az életművet vizsgáló művészettörténészek szerint a „cézanne-i építkező festészet legmagasabb ormait jelenti”

A kiállítás záróakkordjaként megjelennek azok a szereplők (pl. Charles Baudelaire, Julius Meier-Graefe, Roger Fry, Fülep Lajos vagy Meller Simon), akik írásaikban segítenek Cézanne és a mesterek viszonyának az értelmezésében is.

A kiállításhoz kapcsolódó katalógus tanulmányait a nemzetközi Cézanne-kutatás olyan kiválóságai írták, mint Richard Shiff, a 19. századi francia festészet amerikai szakértője, Caroline Elam, a Harvard Center művészettörténész professzora, a Burlington Magazin egykori szerkesztője, Mary Tomkins Lewis, Inken Freudenberg, Peter Kropmanns Cézanne monográfusok, Linda Whiteley az Oxfordi Egyetem kutatója, Nancy Ireson, a The Courtauld Institute of Art kurátora, Lukas Gloor múzeumigazgató és Klaus Herding művészettörténész professzor, Isabelle Cahn a Musée d’Orsay kurátora.

A világ nagy múzeumaiban Cézanne művészetét számos kiállítás mutatja be évről-évre, s ezek egymással is párbeszédet folytatnak. A budapesti kiállítás ebbe a párbeszédbe kapcsolódik be azzal a szándékkal, hogy hozzásegítsen a művész jobb megértéséhez, és képet adjon róla a ma emberének.

A tárlat tudományos koncepciójának kidolgozója, rendezője Geskó Judit, a Szépművészeti Múzeum 1800 utáni gyűjteményének vezetője, a 2003-ban nyílt Monet és barátai valamint a 2006-ban bemutatott Van Gogh Budapesten című kiállítások kurátora.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*