Elsüllyedt a Bounty

A Sandy hurrikán elsüllyesztette hétfőn a Bounty nevű háromárbocos vitorlást, amelyet a XVIII. századi matrózlázadás miatt híressé vált, azonos nevű elődje hasonmásaként a hatvanas években építettek meg egy filmforgatáshoz.

A legénység 14 tagját helikopterrel kimentették, a kapitány és egy másik hajós eltűnt – közölte az amerikai parti őrség. A katasztrófa helyi idő szerint a hajnali órákban történt. A kapitány segélykérő üzenetet küldött, és közölte, hogy nincs áram, ezért nem tudják kiszivattyúzni a hajóűrbe betört vizet. Miután három méteres víz árasztotta el őket, a legénység mentőcsónakba szállt, és a sorsára hagyta a hajót Észak-Carolina partjai magasságában, a Hatteras-foktól 140 kilométerre délkeletre.

A parti őrség két helikopterrel a 5,5 méteres hullámokon hánykolódó hajótöröttekért ment, és a fedélzetre emelte őket. Az eltűntek életmentő ruházatot viselnek, amely a felszínen tartja őket, és 15 órán át véd a kihűléstől. Egyelőre semmi nyomuk – mondta a parti őrség szóvivője. A hajó a floridai St. Petersburgba, szokásos kikötőjébe tartott, ahová novemberben kellett volna megérkeznie. Már napokkal korábban megváltoztatta útvonalát, hogy elkerülje a vihart.

Az 1787-ben felszerelt, 55 méter hosszú HMS Bounty pontos mását 1962-ben építették meg a brit admiralitás irattárában megőrzött eredeti tervek alapján. Először a Lázadás a Bountyn című filmben használták (főszereplő: Marlon Brando), majd más alkotásokban, például A Karib-tenger kalózai című alkotásokban, valamint dokumentumfilmekben is szerepelt. Tíz évvel ezelőtt több millió dollárért felújították.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*