Fogadott családom és egyéb állatfajták

Punta Suerte-i otthonunk – a Tesãi Reka Paraguay telephelye – sok szempontból nem mindennapi környezet. Egy igazi állatfarm – a szó minden értelmében. Itt minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a többinél, az emberekről már nem is beszélve, de ez már egy másik történet.

Mivel az isten háta mögött vagyunk, a civilizáció itt még nem vetette meg a lábát, csak a legelőket körülvevő kerítések emlékeztetnek az ember jelenlétére, illetve az országút mellett sorakozó faházak, melyekben nem túl régóta, de van áram is.
A lakóhelyünk felett naphosszat keselyűk köröznek, a tyúkól mellett iguánák süttetik magukat a napon, és valószínűleg azon morfondíroznak, hogy milyen jó lenne friss tojást reggelizni. Hajnalban papagájok rikoltoznak a tüzet gyújtó szakács nénire, kéttenyérnyi kék pillangók csillapítják szomjukat a kiöntött mosóvízen, esténként pedig szúnyogirtó gyanánt gekkók rohangálnak fel s alá a falon.
fogadott_csaladÁllandó kétlábú lakók kevesen vagyunk, bár már eggyel többen, mint egy hónapja. Az asadómester Blásido, aki pár hónapja még leendő apa volt és felesége Belén, akit pedig valami elképesztő méretű pocakkal is a lehető legfárasztóbb fizikai munkák végzésén kaptam rajta, végre apa és anya lett, így kis társaságunk Augstín Tobiassal bővült.
Agustín egyelőre ideje nagy részét alvással, illetve étkezéssel tölti, de így is nagyon kellemes társaság. Pont olyan nyugodt, mint a szülei; csevegéseink abban merülnek ki, hogy én kommentálom neki az éppen aktuális olvasnivalómat, magyarul, ő pedig elismerően hümmög preguaraníul és himbálódzik a bölcsőjében. Amikor kicsit elkedvetlenedik, és ez általában óránként egyszer be is következik, rögtön feltűnik Belén, akinek keblén Agustín gyorsan visszanyeri kedélyes mosolyát, és elmélyült hortyogásba fog. Az alapvető kérdésekben tehát egyetértünk.
Úgy tűnik, hogy a paraguayi vidéken azt tartják, hogy minél többet mozog a leendő anyuka, annál könnyebben szül majd. Csak semmi pihenés vagy kivételezés a kismamával!
Belén ezt be is tartotta, annak ellenére, hogy az övé az egyetlen aktív feminista férj száz négyzetkilométeren – Blásido, aki ha tehette, kivette neje kezéből a kaszát, esetleg leparancsolta a létráról. Ám ilyenkor a kisasszony azonnal gyöngyöző homlokkal elkezdett körbe-körbe sétálni a ranchón, mivel mozogni kell, hogy komplikációmentes legyen a szülés.
Mondjuk, munka akad bőven, mert a vezetőség mindig talál valamilyen elfoglaltságot a párnak, és ami itt kibukik a vezér száján, azt rögtön végre kell hajtani, bármekkora ostobaság is legyen az, illetve akárhány hónapos terhes is legyen az ember – a parancs az parancs. Itt kezdtem el először kételkedni a XXI. századi latin-amerikai szocializmus sikerében, vagy legalábbis értelmet nyert a mindenki egyenlő de vannak egyenlőbbek mondat.
kopasznyakoekA „két láb” kategóriába esnek még a csirkéim. Öten kezdték meg pályafutásukat Punta Suertében: Kukori, a kakas és négy felesége, Kotkodák, egytől négyig. Egy kivételével mind a négyen elképesztően ocsmány madarak – a magyar kopasznyakú fajtához hasonlóak, a legrozogább nyolcvanas évekbeli punkok hozzájuk képest primadonnák.
A ronda ráncos vörös nyakukon ül a tyúkeszüket rejtő fejük, melyekből mindig olyan ötletek pattannak ki, amiktől a vezetőséget az agyvérzés kerülgeti. A napokban például az újonnan ültetett virágokat csipegették fel, aminek nyomán a Tesãi Reka koordinátor asszonya vérben forgó szemekkel fél órán át rohangált a fürge Kukori után – minden különösebb siker nélkül.
Egyébként nagyon kedves állatok, ha elbóbiskolok a nyugágyamban, akárcsak a macskák, az ember ölébe telepednek – annyi különbséggel, hogy otthon még a macskáim ez idáig egyszer sem piszkítottak az ölembe. Ezek a jómadarak viszont képesek erre a disznóságra. Néha teljesen szerepet tévesztenek, és egész éjszaka bagoly módjára vadászgatnak a lámpafényre gyülekező verébnyi csótányokra.

Aztán ott vannak a négylábú barátaink. Perrita, aki valószínűleg egy vaddisznó és egy foxterrier nászából születhetett, szintén nem egy szépség – viszont helyi kutyakörökben igen felkapott leányzó, így általában vemhes. Pár hónapja hozta világra Ricsit és két testvérét, akit nemes egyszerűséggel yagua’i névre kereszteltek, ami guaraniul kutyuskát jelent. Nemrégen azzal lepett meg, hogy két apereát, azaz vad tengerimalacot fogott a kölykeinek. Perrita amúgy végtelenül jó lelkű állat, simogatni viszont nem tanácsos, mert tele van bolhával, és valószínűleg kicsit rühes is. Hiába, a vidéki paraguay kutya egy világ.

Perrita hűséges társa Negro, egy bokszer-pitbull és ki tudja még milyen keverék. Szintén nagyon kiegyensúlyozott jószág, – vele csak annyi baj van, hogy nap mint nap valami lehetetlen szerzeménnyel rukkol elő. Néha egy ló farkával állít be, de a minap például egy tehénfejet hozott a közeli gazdaságból – jó két másodpercig megállt bennem az ütő, amikor a sötét kertben egy kutyatestű és tehénfejű szörny jött szembe. Aztán persze felismertem a magára roppant büszke Negrót. Vele azután szakítottam meg a fizikai kapcsolatot, amikor világossá vált számomra, hogy reggelire használt pelenkákat fogyaszt.
Végül az utóbbi időben velünk él az „El Perro de Martin” névre keresztelt eb, aki egy reggel megjelent a TRP farmján, és az óta itt is maradt. Jelenleg nevéhez híven éppen a székem alatt ücsörög, és borzalmas bűzt áraszt magából. Ő az után lett híres, hogy az egyik este egy véres leszámolás során elbánt egy erszényes oposszumcsalád jó részével.
nehai_szurikate_Az erszényes oposszum, aki itt mykure névre hallgat, szívesen lopkod össze mindent, a tojásoktól kezdve a kiscsibékig, az ő uralmuknak vetett véget „El Perro”, nem kis meglepetésemre. Azt hiszem, ezzel a jószággal legutoljára a nyolcvanas évek végén találkoztam, akkor is csak Charlie Bood, a Természet csodái c. kiadványának lapjain. Blásido valószínűleg azóta biztos benne, hogy a magyar gyerek nem teljesen normális, amióta a fényképezőgép után lázasan kutatva hadartam neki, hogy amit a kutya kerget, az bizony egy oposszum és,hogy micsoda megtiszteltetés ezzel a jószággal élőben találkozni. A kutyus jóvoltából a jelenlegi ismeretségünk az oposszummal igen rövid volt. Blásido meglátva a holttestet, egykedvűen közölte, hogy az mykure, és hogy nem teljesen érti a lelkesedést, ebből itt rengeteg van, ocsmány vizelet szagot áraszt, arról pedig fogalma sincs, hogy mi az az oposszum.

 
kecskeEmlítésre méltó még a szomszéd elvetemült kecskéje, aki szintén azért szokott átlógni, hogy a lehető legrövidebb idő alatt a lehető legtöbb növényt tövig rágja. Általában Blásidóval kisebb hadműveletet szervezünk a bekerítésére és kitoloncolására, ám a pofátlan jószág mindig kiszámolja, hogy mikor kapnánk el – ilyenkor kettőt-hármat ugrik –, jó ízléssel benyel egy fél guayabafa-csemetét, és már tovább is szökell, hogy egy az elemekkel küzdő éppen erőrekapó narancs fácska karrierjének vessen véget.
Az esős napokon pedig ott vannak a békáink.

beka_a_bilibenAkadnak köztük majdnem félkilós varangyok is, ezek általában Süsühöz hasonló fizimiskával üldögélnek az udvaron, végtelenül kellemtelen rájuk lépni például mert majdnem 20 centiméter hosszúak, így az ember bokája simán kibicsaklik bennük. Aztán vannak még a wc-békáink, ezek fajtájuknak egészen szemrevaló példányai, egy baj van velük, hogy én még több mint fél év után sem vagyok képes megszokni, hogy átvizsgáljam a wc-t mielőtt megkezdeném a trónolást.

Hardy Márton- Paraguay

 

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*