Grammy-díjas amerikai szaxofonos Budapesten

Egy Grammy-díjas amerikai szaxofonos, Joe Lovano és a Grammyre eddig kétszer jelölt trombitás, Dave Douglas kvintettje játszik 2012. október 27-én este a budapesti Trafóban; a Sound Prints elnevezésű supergroup egyszerre könnyen fogyasztható és kísérletező, és úgy épít a dzsessz hagyományaira, hogy hagyományosnak semmiképpen sem mondható.

Joe Lovano és Dave Douglas eddigi együttműködéséből olyan meghatározó lemezek születtek már, mint a Trio Fascination Edition Two-ja vagy John Zorn Stolascímű munkája. Egyedi és erőteljes zenei világuk a dzsesszt mind az improvizációk, mind a kompozíciók terén újabb és újabb irányokba terelték, miközben hűek maradnak a nagy elődökhöz – szerepel a szervezők által az MTI-hez eljuttatott ajánlóban. A két zenész 2008-ban együtt vezette a rangos SFJAZZ kollektívát. A 79 éves legendás szaxofonos, Wayne Shorter munkássága előtt tisztelegve újrahangszerelték a fúvós néhány szerzeményét, és ezekből saját új műveikhez is ihletet merítettek.
Joe Lovano és Dave Douglas
A Sound Printsben saját szerzeményeik mellett Shorter legújabb kompozíciójukat is előadják, amelyeket a nagy előd közvetlen iránymutatásával tanulmányoztak és formáltak meg – írták a szervezők. A kvintettben Joey Baron dobol, Lawrence Fields zongorázik és Linda Oh nagybőgőn játszik.
(Forrás: MTI)

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*