Kétéltűek Amerikában

Már az idén kereskedelmi forgalomba kerülnek kétéltű közlekedési eszközök az Egyesült Államokban: szárazföldön és vízen egyaránt kellően gyorsak.

Quadski a nevük, egyszemélyesek, és gyártójuk szerint ezek az első kétéltű járművek, amelyeknek kifizetődő lehet tömegtermelésük. Áruk 40 ezer dollár (9 millió forint). Szárazföldön 70 kilométer per óra a csúcssebességük, és ami a meglepő: vízen is ugyanennyi. A jármű gombnyomásra öt másodperc alatt behúzza négy kerekét. Ugyancsak gombnyomásra változik vissza szárazföldivé. A gyártók BMW-motorral szerelték fel, karosszériája üvegszálas, tömege ezért könnyű.A kétéltűt a michigani telephelyű Gibbs Sports Amphibians Inc. fejlesztette ki.

Reményei szerint 2014-től már világszerte árulni fogja a járművet, amelyet öt színben indít el az Egyesült Államok piacán. Főleg a szabadtéri sportokat kedvelőkre számít a cég vevőként. Az amerikai árusítás természetesen vizes részeken, Floridában, Texasban, a keleti parton New Yorktól Bostonig és a Nagy-tavak vidékén kezdődik, Kalifornia csak jövőre következik.  A tervek szerint naponta 20 készül majd a járműből, az eladási terv az első évben ezer darab.

 

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*