Amerikai nagykövet és honvédelmi miniszter a bringások élén

Hende Csaba honvédelmi miniszter kerékpározik a Vas megyei Nárai közelében a Tekerj a sereggel - Vas megyében! elnevezésű 80 kilométeres kerékpártúrán (Fotó: Kiss Teodóra)

Szombathely – Előzetesen százötvenen regisztráltak, szombaton reggel kilenckor mintegy kétszázan startoltak el a városháza elől, hogy részben vagy teljesen teljesítsék a Tekerj a sereggel! címmel meghirdetett, mintegy nyolcvan kilométeres kerékpártúrát. Dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter is nyeregbe pattant,írja a vasnape.hu

–  Huszonöt éves koromtól 37 éves koromig dohányoztam, napi két doboz cigarettát elszívtam. Aztán 1997-ben egyik pillanatról a másikra letettem a cigarettát, és vettem egy kerékpárt. Azóta sokkal jobban érzem magam, egészségesebb vagyok, és a munkabírásom is nagyobb  – osztotta meg velünk személyes élményét szombaton reggel dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter, aki ezúttal piros kerékpáros dzsekiben és fekete bringás nadrágban állt a kamerák és fényképezőgépek elé. A Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség, a Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetsége által szervezett Tekerj a sereggel! 80 kilométeres kerékpártúra résztvevői a Városháza előtt gyülekeztek.

Hende Csaba honvédelmi miniszter kerékpározik a Vas megyei Nárai közelében a Tekerj a sereggel - Vas megyében! elnevezésű 80 kilométeres kerékpártúrán (Fotó: Kiss Teodóra)

Ott várt a startra Eleni Tsakopoulos Kounalakis is, az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövetasszonya, akit Mark M. Karas, az amerikai nagykövetség katonai attaséja is elkísért Szombathelyre. Nyeregbe pattant továbbá Gulyás Gergely fideszes országgyűlési képviselő, Siklósi Péter, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért és védelmi tervezésért felelős helyettes államtitkára, Harangozó Bertalan Vas megyei kormánymegbízott, Lazáry Viktor, Szombathely sportért felelős alpolgármestere, Sági József szombathelyi városi képviselő is.

A városháza bejáratánál a Magyar Honvédség Légierő Zenekara játszott, majd 9 órakor dr. Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere köszöntötte a túra résztvevőit. A polgármester feleségével és kétéves unokájával, Leventével érkezett a térre, a kisfiú egy műanyag kismotoron gurult be a bringások közé. A résztvevőket dr. Hende Csaba is üdvözölte, és beszámolt arról , hogy a startra összegyűlt kétszáz kerékpáros közül kilencven katona. Kérdésünkre a miniszter elmondta: a túra egyik célja az, hogy a honvédséget közelebb vigye az emberekhez. Ugyanakkor fontos az is, hogy fókuszba állítsa az egészséges életmódot, népszerűsítse a kerékpáros turizmust, és végül, de nem utolsó sorban bemutassa Vas megye szépségeit.

A kerékpárosok Ják felé indultak el, Vaskeresztesen ebédeltek, majd Bozsok és Velem érintése után Lukácsházán keresztül tekertek vissza Szombathelyre.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*