Napi tízmillió a fizetése

A Századvég-csoport az év első felében napi csaknem tízmilliót keresett. Az Eötvös Károly Intézet munkatársa – a TASZ-szal együttműködésben – közérdekű adatok megismerése iránt indított pert a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) ellen, írja a hír24.hu

Az első tárgyaláson a minisztérium jogi képviselője által átadott irat szerint „a Századvég Konzorciummal kötött (…) szerződés 2011. évi 939 632 750.- forint összegű forrásából 2012. június 30-ig 933 695 905.- forintot fizettek ki. Ha a vállalkozó hétvégén és minden munkaszüneti napon dolgozott, akkor is naponta kilenc és fél millió forint közpénzért tette ezt – emlékeztet az intézet, amely azt is kiszámolta, hogy egy oldal tanulmányra így 470 000 forint, egy szerzői ívre 9 500 000 forint jut.

Az NFM jogi képviselője a tárgyaláson azt állította, hogy az eddig közel egymilliárd forintért beszerzett tanulmányokat és elemzéseket a minisztérium nem kezeli, így kiadásukra nem kötelezhető. Azt viszont már nem tudta megmondani, hogy ki kezeli a dokumentumokat.

A Századvég csoporthoz tartozó cégek  meglepően magas bevételnövekedéssel zárták a tavalyi évet. A Századvég Gazdaságkutató Zrt. 34 millióról 210 millióra növelte nyereségét, míg a Strategopolis Kft. is háromszor akkora haszonról számolt be.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*