Két éve tologatja zöld ígéretét a Fidesz

A kormány napokon belül megtárgyalja a megújuló beruházások finanszírozását segítő, úgynevezett zöld bank létrehozását, sőt, várhatóan meghozza a bank indításáról szóló döntést is – írta a Világgazdaság csütörtökön, kormányzati forrásból származó értesülésre hivatkozva.

A lap úgy tudja, a zöld bank alapvetően üzleti alapon jönne létre, az állam és az üzleti szféra közötti együttműködés formájában. Az állam  állami pénzügyi ösztönzőkkel szállna be, partnerei pedig piaci alapú finanszírozással.

A hitelezés kiterjedne a mezőgazdaságra, a vízgazdálkodásra, a környezetvédelemre, az energiahatékonyságra és az alternatív energetika területére, a bank továbbá részt venne az uniós és egyéb fejlesztési források szétosztásában. A zöld banknak a lap információi szerint vállalati, lakossági és közületi ügyfelei is lehetnének. A terv már évek óta napirenden van, része volt a Fidesz választási kampányának is, ám hosszú ideig nem tisztult le az a koncepció, amely megadta volna a speciális hitelezés szervezeti feltételeit – emlékeztet a Világgazdaság.

A zöldbank ötlete nem új, az Orbán-kormány a 2010-es választások kampányában sokszor elővette a témát. A fogalom nem mindig a mezőgazdasági fókuszt jelentette, időnként keveredett a panellakások felújítására és energiatakarékos beruházásokra vonatkozó hitelnyújtással. A megvalósítás módjáról Orbán Viktor 2010 februárjában azt mondta: a speciális pénzintézet formája attól függ majd, hogy mit találnak várható kormányra kerülésük után az állami Magyar Fejlesztési Bank (MFB) kasszájában.

A koncepció két évvel a választások megnyerése után sem végleges még – a csúszás okát az előkészület alatt álló lehetséges bankvásárlást ismerők két tényezővel magyarázzák. Egyrészt azzal, hogy bár az elképzelés, a víziók készen voltak, operatív szinten felkészületlenek voltak a kormány tagjai, másrészt elszámolták magukat az Európai Unió hozzáállásával kapcsolatban.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*