Amerikai őrsvezetők kajakoztak a Dunán

Júliusban ismét Budapesten találta magát egy kis csoport kiváló fiatal őrsvezető a Gellérthegy oldalán, a Balassy intézetnél.  Az őrsvezetők és a segédtisztek a világ minden sarkából gyűltek össze; Amerikából, Kanadából, Európából, Dél-Amerikából, valamint Ausztráliából.  A lányok sikítva üdvözölték rég nem látott barátnőiket és mindenki  izgatottan ismerkedett.  Még aznap délután kimentünk a Citadellára ismerkedő játékokat játszani és sátorverő versenyre (főként azért, hogy megvizsgáljuk a sátrak állapotát), majd egy finom vacsorára elsétáltunk egy étterembe.

Idén a túra Budapesten kezdődött, kenutúrával folytatódott, és kerékpár túrával végződött.  Az első héten a megszokott program folyt; a Gyermekvasút az Erzsébet kilátóval egészen a Terror Házáig.  Voltunk a Bazilikában, a Parlamentben, Teleki Pál sírjánál és a 301-es parcellában, Gül Baba türbéjében és a szemlőhegyi cseppkőbarlangban. Sétáltunk a Váci utcán, a Gellérthegyen és a Vásárcsarnokban. Mellesleg: egész héten 40 Celsius-fokos kánikula volt.  Közben lassan mindenki megismerkedett a városi közlekedéssel, kieszelte a legjobb taktikát, amellyel fagylalt vásárlásra bírhatta a vezetőséget, megszokta, hogy Puma sebes haladásával is lépést lehet tartani, és megtanulta, hogy az idős asszonyokért fel kell állni a buszon, és hogy nem szabad őket tegezni.  Az utolsó napon a városi akadályverseny után a Margit szigeten találkoztunk és sokan jónak látták ruhástul a szökőkútba ugrani a nap hősége elől menekülve.

A következő nap indultunk Esztergom felé, de megálltunk, hogy megtekintsük a szokásos visegrádi lovagi tornát.  Mindenkinek nagy élmény volt látni a tömérdek jelmezt, lovakat, fegyvereket.  Sokan vásároltak ajándékot, kézimunkákat, ételeket, hangszert, kést.  Késő délután mentünk tovább Esztergomba, ahol egy szúnyog lepte táborhelyen két estét is eltöltöttünk.  ( A sorok írójának szúnyogcsípés-allergiája van, így meglátása túlzottan szubjektív.) A táborban ízzott a pletyka, ki kivel lesz egy kenuban és ki kinek tetszik.  Az esztergomi program után kiosztottuk a kenukat és próbaevezésre mentünk.  A következő reggel már neki is vágtunk a Dunának erős keresztszélben.  Utunk állomásai Visegrád, Tahitótfalu és Szentendre volt.  Már az első este megjelentek az első napleégések, és utána már zúdultak be a sérültek, égéstől kezdve vágásokon és  kiütéseken át a rovarcsípésekig.  De ennek ellenére megmaradt a vidám hangulat a táborban.  Visegrádon megtanultuk a “maffiózó” játékot, ami sebesen egy tábori megszállottsággá alakult. Tahitótfaluban egy langyos medence is akadt, ahol egy boldog délutánt vad ordítozással, sikítással, fröcsköléssel, és frisbee-zéssel töltöttünk el.  Szentendrén elmentünk a Skanzenbe, ahol a csapat szívébe bújt egy egy hónapos fekete cica, amelyet ingyen ajánlottak jó otthonba.  Sajnos nem tudtuk elvinni, mert a cicák nem szeretnek kenuban utazni!  Az utolsó nap a kenuk bekóvályogtak Budapestre (mert hát még ennyi idő alatt sem lettünk mesterei a libasorban evezésnek) és egy meleg ebéd után indultunk is találkozni kerékpáros kísérőinkkel.

A kerékpár túra idén az Alföldön vezetett át:  Ráckevétől Kalocsán  keresztül Szabadkáig, majd északkeletre térve Szegeden végződött.  A kerékpárosok és a cserkészek hamar megismerkedtek és a régi barátságok is megújultak.  Az első nap Ráckevén egy rövid városnézés után csak egy kis szakaszt tekertünk le.  A második nap viszont pórúl jártunk egy “rövidítésen,” ahol három kilométeren keresztül bokáig érő süppedő homokban kellett tolni a kerékpárokat.  Szerencsére az út végén kellemes fakabinok vártak Soltvadkerten, a zuglói gyermektáborban.  Még azon az estén elmentünk a híres Korona cukrászdába fagyizni.  A következő nap meglátogattuk Kiskőrösön Petőfi Sándor szülőházát, majd másnap reggel tovább tekertünk Kalocsa felé.  Ott délután megnéztük az érseki palotát és kincstárat, valamint a paprika múzeumot.  Vacsora után találkoztunk a kalocsai érsekkel (akit egy amerikai őv. kislány mindjárt le is tegezett).  Este ugyanott, ahol mi megszálltunk volt egy erdélyi csoport.

Abban az erdélyi csoportban volt egy székely kisfiú, aki jóízűen elmondott egy népmesét, amit mi egy csatakiáltással köszöntük meg.  Reggel nekivágtunk utunk leghosszabb szakaszának Kalocsától Szabadkáig.  Hátszéllel egészen jól haladtunk, csak enni álltunk meg, és a határnál.  Szabadkán melegen fogadott az ottani magyar cserkészcsapat és együtt mentünk egy megrendítő temető látogatásra; az 1945-ös magyarírtási tömegsírokhoz. Szegeden egy luxus strandon igénybe vettük Magyarország leghosszabb zizicsúszdáját és élvezettel kipihentük utunk fáradalmait.  Az utolsó napon, miután megnéztük a szegedi Dómot és a város néhány más nevezetességét, vonattal estére már megint Budapesten voltunk, és egy nagy vacsorával, majd beszélgetéssel és táncolással ünnepeltük meg a tábor végét.

Tóth Anikó, Washington, DC, USA

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*