Kanada Bestseller írója a magyar származású Varga Attila

 MIÉRT NE?
A LEGJOBB  ÉVEID  MÉG EZUTÁN JÖNNEK 

 BESZÉLGETÉS  VARGA  ATTILÁVAL

Beszélgetésünket egy bestsellerrel kezdjük, a múlt év októberében megjelent könyved  apropóján. Igazi siker könyvet írtál, az Amazon.ca 8 millió eladásra váró könyve között  végül is, milyen dobogós helyet szereztél meg?
– Alig négy hónap leforgása alatt a megjelenéstől számítva, február közepére az eladási listán, a könyvem lett a legnépszerűbb, az összes könyv közül itt Kanadában. Egy egész hétig én voltam az első,- vezetés, üzletvezetés, motiváció és még néhány más témában, A világlistán, pedig elértem azt, hogy akkor a 8 millió könyv közül az enyém lett az 575.- ik legnagyobb mennyiségben fogyó könyv.

Ez üzleti témakör csupán, vagy van a könyvednek mások számára is mondanivalója?
-Itt most nem kifejezetten az üzleti világra gondolok, hanem a hétköznapi emberekre. Igen. Természetesen a téma, a mondanivaló mindenkinek szól. Elménk megismerése, helyes használata. A lényeg, amit életünkben tapasztalunk, az mind gondolatainkból ered oda kell figyelni a gondolatainkra, az életünket, a céljainkat tudjuk irányítani. Nem kell nagyon elgondolkodnunk, hogy rádöbbenjünk, minden fejlődés, amit az emberiség tapasztal, az emberi elme eredménye volt. Életünk minden részét befolyásolja, de sajnos az iskolák erre minket nem készítenek fel. Így ilyen könyvekből, mint az enyém is, ismerhetjük meg igazán, micsoda, csodálatos lények vagyunk. Micsoda  csodálatos képességekkel rendelkezünk. Mikor ezeket megértjük és elkezdünk egyre jobban képességeink szerint élni az életünket, akkor rendkívül boldogabbá, sikeresebbé  és élvezetesebbé válik.

A könyved előszavát Proctor írta. Az a Bob Proctor, akit az egész világon nagyon jól ismernek. A  Titok című, szintén bestseller műből, de a Tv csatornák jóvoltából, szinte nincs is ember, aki ne találkozott volna a nevével. Honnan az ismeretség?
– Nagy megtiszteltetés számomra  Bob Proctor előszava, a hite, az elismerése, amely felém irányul. Kicsit úgy érzem és ki is, merem mondani, ezzel a könyvvel elindítottam egy lavinát. A jó értelemben vett lavinát, mert nem lesz megállás, az irányzék jó. Meg kell tanítani az embereket a  pozitív, vagy inkább azt mondanám a helyes gondolkodásra. Bob is ezt teszi és örömmel üdvözölte a tevékenységem, a könyvem.

 

Így igaz, Bob orra csalhatatlan, hisz sorra kapod a felkéréseket. Amióta megjelent a könyved számos rádió és Tv interjút adtál. Nem hátráltat az eredeti munkádban, a munkahelyeden nem jelent nagy kiesést?
– A Rozal Bank Capital Markets Valuta Kereskedelmi  részlegén dolgozom. Különösebb problémát, kiesést nem jelent, ha rövid időre szabadságolom magam.

A legközelebb holt töltöd a szabadságod?
– Október elején utazom haza Magyarországra. Kedves meghívást kaptam. Október 3.-án a Magyarpolányon rendezett „Egészségügyi Napok” vendége leszek. A városháza meghívásának teszek eleget. Előadásom témája, elménk, gondolataink, egészségünkre gyakorolt hatása. Október 4,-én pedig, Ajkán tartok előadást. A téma ott a saját vezérgondolatomra épül. A címe, SIKEREID GONDOLATAIDBÓL EREDNEK. TE VAGY A HATALOMBAN.

– Izgalmas témák. Gondolom, az érdeklődés sem marad el.
– Kaptam visszajelzéseket, pl. az ajkai előadásomra, mivel ott jegyeket bocsátottak ki, mérhető az érdeklődés. Rengeteg jegy fogyott elővételbe máris. Az ország minden vidékéről van érdeklődés. Budapesttől kezdve, Győr, Veszprém, Nagykanizsa, Pápa, Siklós és még több más településről is. Nem először megyek haza. Azt hiszem, mondhatom így, mivel én ott születtem és nőttem fel. Felnőttként jöttem Kanadába, tehát Édesanyám, Bátyám, rokonaim és barátaim  még ott élnek. Én egyébként gyakran járok haza, és például a nyár eleji utam alkalmával  is tartottam előadásokat. Ekkor készült velem egy Tv riport is.

Nagyon szép dolog, hogy a publikálás mellett szívesen tartasz előadásokat is. Ha megjöttél októberben, az ősz a tél, mit tartogat számodra?
– Az őszi, téli idő talán legizgalmasabb felkérése Brian Tracyhez fűződik Január 18.-és 19.-én, Fort Lauderdaleben  – Floridában, velem  osztja meg a színpadot.

 

Brian Tracy!! Ő, szinte, egész Amerikában és Európában a legismertebb menedzseroktató. A könyvei az üzleti élet bibliái. Attila, Te valami őrületes jó dolgot csináltál! Most Tracy is bekerült a képbe. A legjobbak és legnagyobbak által vagy elismerve.  Ez a meghívás is bizonyíték erejű. Akkor tehát, január18 – án start Florida.
-Igen, de előtte január 17.-én este én még egy kedves helyi meghívásnak kell, hogy eleget tegyek. A Dental Academy vár tőlem egy előadást.

Nem sűrű a programod egy kicsit?
– Kicsit talán, de én ezt rendkívül élvezem, nem megterhelő. Rohanok reptérre, amint befejeztem.

Honnan ez a sok energia? Felelős beosztás, írás, előadások, interjúk. A rangos IVEY magazin őszi számában is egy veled készül terjedelmes interjút, olvashatunk majd.
– Az IVEY szép gesztusa, hogy kinyomtatják a sikereimet. IVEY már régóta a világ egyik legjobb üzleti iskolájának számít. A magazinból minden tanuló láthatja majd, hogy mit értem el. Nekem, mint mindenki másnak a siker élmény nagyon sok energiát ad, tehát minél több sikert érek el, annál energikusabbnak érzem magam.

 

Bíztató a jövőd és szép sikeres a jelened. Most én szeretnék kicsit Varga Attilával, Veled úgy beszélgetni, hogy tegyük félre az üzleti és hivatalos dolgokat. A magánemberre vagyok kíváncsi. Mesélj a privát életedről, mikor kerültél Kanadába?
– Kezdem akkor a legelején, 1966. augusztus 2ö.-án születtem Ajkán. A szokásos történet, iskola, érettségi, katonaság. Született egy elhatározás, kalandvágy, vagy nevezzük a jobb életre való törekvésnek. A lényeg, 1988  márciusát már egy ausztriai menekült táborban töltöttem. 1989. május 23.-án léptem Kanada földjére.

Ha jól számolom 23. éves voltál, mit kezdtél, mihez tudtál fogni az ígéret földjén?
– Nyelvtudás nélkül, sima érettségivel semmit. Kezdtem a társadalom alsó szintjén. Minden el kellett vállalni, hogy egyáltalán élni és valahol lakni tudjak. Dolgoztam gyárban, takarítottam, hordtam pizzát, persze kicsi pénzért. Meg kellett tanulnom, hogy mindenre képes vagyok. Sorra végeztem az iskolákat. A nyelvet tökéletesítettem. Tudomásul kellett vennem, ide nem hívtak, ide én jöttem. Ha el akarok érni valamit, nekem kell képezni magam és maximumot nyújtani. Az ember nemcsak a kezével, a fejével is képes pénzkeresésre. Tanulni, tanulni, kitartóan. Sorra végeztem az iskolákat, többek között IVEY MBA, Chartered Financial Analyst.

A pénzügyi szakmában kezdted is, mióta vagy ott?– Tizennyolc éve vagyok a pénzügyi világban. Hosszú évekig pénzügyi osztályon, most a technológiai részlegnek vagyok az egyik vezetője. A Royal Bank Capital Markets Valuta Kereskedelmi részlegen.

Azt szokták mondani, minden sikeres férfi mögött ott egy jó feleség és egy kiegyensúlyozott boldog család. Te sikeresnek érzed magad?
– Így igaz. Szép családom van. Fülöp szigetekről származik a feleségem, három szép lányunk született. Cseperednek, jól tanulnak, látják a példát. Ha valamit el akarnak érni, tenni is kell érte. Sokat utazunk, ez a közös hobby, minden évben legalább két, vagy három nagyobb utat is beiktatunk. A lányok mindig jönnek velünk, ismerjék meg a világot. Azt hiszem, jól neveljük őket.

Mikorra várható a könyved megjelenése?
 – Még folynak a tárgyalások, valószínű tavaszra megjelenik otthon is.

Boldog ember vagy?
– Igen, boldog vagyok, és nagyon szeretem az életemet. Az igazság az, hogy még csak életem felénél tartok és ennyire képes mindenre még soha nem voltam, mint most. Nagy terveim vannak és tudom, hogy életem legjobb évei még csak ez után jönnek.

Amerikai Hírújság/ Judy Kiss Ontario, Canada

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*