Meghalt Tissa Dávid a rajzfilm királynő

Életének 92. évében kedden este New Yorkban elhunyt Tissa David (Dávid Teréz), aki fontos szerepet játszott a második világháború utáni tengeren túli rajzfilmes nyelvezet meghatározásában.”Néhány hónappal ezelőtt agytumort diagnosztizáltak nála és már nem lehetett rajta segíteni. 1950-ben távozott Magyarországról, ahol munkássága kevéssé ismert, a New York-i Modern Művészetek Múzeumában (MoMA) a közeljövőben emlékkonferenciát szerveznek a tiszteletére” – közölte Tissa David unokaöccse, Hidvégi Máté biokémikus, rákkutató professzor csütörtökön az MTI-vel.Tissa David-et a tervek szerint New Yorkban fogják elhamvasztani.
Mint elmondta, az elmúlt években munkájához kapcsolódva gyakran járt New Yorkban, és ilyenkor sokat találkoztak.

“Kötődött Magyarországhoz, és attól fogva, hogy egykori disszidálása miatt már nem kellett szankcióktól tartania, rendszeresen járt haza. Szinte haláláig dolgozott, utolsó munkája egy Edgar Allan Poe-ról, a világhírű amerikai íróról, költőről szóló rajzfilm, amelyet jövőre fognak bemutatni”.

Hidvégi Máté kitért arra, hogy Tissa David komoly szakmai tekintélynek örvendett Amerikában, őt tartották a legbefolyásosabb női animátornak az Egyesült Államok keleti partján. Kiemelte: animációs életműve, rajzai bekerültek a MoMA gyűjteményébe, ami komoly teljesítmény.

“Talán Magyarországon is ismert a Richard Williams rendezésében 1977-ben bemutatott Raggedy Ann and Andy: A Musical Adventure című egészestés animációs film, amelyben Anne alakját rajzolta meg. Rengeteg animációs filmben dolgozott és amikor néhány évvel ezelőtt a MoMA-ban méltatták, az amerikai animációs szakma több világhírű alakja beszélt róla elismerően” – fejtette ki unokaöccse.
Hozzátette: saját szórakoztatására sokszor belerajzolta filmjeibe családjának tagjait, sőt saját magát is. “Stílusa kapcsán figurái életszerűségét szokták megemlíteni, meg azt, hogy senki sem tudott járó embert úgy animálni, mint ő. Egy általa rajzolt kisanimáció, az 1974-ben készült Cockaboody, amely két kislányról szól, gyerekpszichológiai alapmű is lett”.

Dávid Teréz 1921-ben született Kolozsvárott, a budapesti művészeti iskolán szerzett diplomát, majd a Magyar Film Iroda animátor-asszisztense lett. 1945-ben már társtulajdonosa volt a Macskássy és Társa cégnek, amely báb- és rajzfilmeket készített. 1950-ben hagyta el Magyarországot és Párizsba ment, ahol Jean Image és Paul Grimault producerekkel dolgozott együtt. Az először Bécsben, majd Hollandiában letelepedő házaspárral, Mocsáry Idával és Kozelka Kálmánnal, illetve a francia animáció atyjaként emlegetett Jean Emeric Image-zsal (Hajdu Imre) együtt is jegyzett filmeket.

1955-ben költözött New Yorkba, ahol a United Productions of America (UPA) animációs stúdióban Grim Natwick asszisztense volt. Tissa David legismertebb munkája a Raggedy Ann and Andy: A Musical Adventure című 1977-ben készült animációs film, 1978-tól R.O. Blechmann-nal dolgozott együtt (Simple Gifts, A Soldier’s Tale).

Amerikai-Magyar Hírújság/TI

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*