Megvan Mitt Romney alelnökjelöltje

Paul Ryant, az amerikai képviselőház költségvetési bizottsága elnökét választotta alelnökjelöltjéül Mitt Romney, aki a Republikánus Párt nevében a Fehér Ház jelenlegi lakójának a hivatalos kihívója lesz.

Döntését Romney szombaton a virginiai Norfolkban jelentette be. Az eseményt kissé beárnyékolta a volt massachusettsi kormányzó egy nyelvbotlása, Romney ugyanis az Egyesült Államok leendő elnökeként mutatta be kiszemeltjét. Azzal, hogy a 42 éves konzervatív wisconsini képviselőt emelte maga mellé, Romney ismételten hangsúlyozta, hogy az idei választás kulcskérdése a gazdaság, és egyúttal megnyugtatja a republikánus tábornak azt a részét, amely túlságosan mérsékeltnek tekinti a leendő elnökjelöltet. Ryan hátországa, Wisconsin emellett fontos “ingaállam”, amelyet mindkét nagy párt maga mellé kíván állítani.

Romney a Republikánus Párt egyik szellemi vezetőjeként és elkötelezett katolikusként mutatta be jelöltjét. Kijelentette, hogy Ryannel együtt elindítja a gazdaság növekedését, és 12 millió munkahelyet fog teremteni. Az elnökjelölt-aspiráns az államadóság csökkentését, a kereskedelem fellendítését, az energetikai függetlenség megvalósítását, valamint “Amerika nagyságának” helyreállítását ígérte.

Ismételten kilátásba helyezte Barack Obama elnök egészségügyi reformjának visszavonását és annak egy olcsóbb rendszerrel történő helyettesítését. Ryan Obamát okolta a gazdasági talpra állás lassúságáért, és versenyszabadságot, egyúttal határozott és felelős vezetést ígért. Az Obama-kampánystáb szombaton kiadott reagálásában rámutatott, hogy Paul Ryan egy “radikális” és “hibás” gazdasági felfogás védelmezője. A közlemény szerint ez az előző republikánus vezetés által elkövetett “katasztrofális hibák” megismétléséhez vezetne, amelyek a deficit robbanásszerű növekedését és a gazdaság romba dőlését okozták.

Amerikai Hírújság/MTI

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*