Családok a családokért

Kulturális és karitatív programokkal bővül az idei Szent István-nap az Ópusztaszeri Emlékparkban.

„CSALÁDOK A CSALÁDOKÉRT” – ezzel a mottóval szervez gyűjtést a Máltai Szeretetszolgálat Szent István napján az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban. A napkeltétől napnyugtáig tartó, egész napos, gyermek-és felnőtt programokkal színesített forgatagra nagy szeretettel várják a családokat a szervezők, akik ezen túl az alapítvány munkatársaival közösen adományozásra is buzdítanak. Az idei évben is nemes a cél: a magyarországi csonka családok, a gyermekeiket egyedül nevelő édesapák és édesanyák támogatása. A befolyt összegből élelmiszercsomagokat vásárolnak majd, amiket decemberben, a karácsonyi ünnepek előtt juttatnak el a rászorulóknak. Az adományozók segítségnyújtásukért – az új kenyér ünnepéhez kapcsolódóan – egy kis cipót kapnak ajándékba. A Máltai Szeretetszolgálat sátrát közvetlenül a főbejáratnál találhatják majd meg az érdeklődők. A nap folyamán, egyéb módon is segíthetnek a látogatók, hiszen a Magyar Vöröskereszt hagyományos módon idén isvéradást szervez a skanzenben.

A rendezvény különleges és jelentős alkalmaként szolgál, hogy államalapításunk ünnepén, a magyarság találkozóhelyén nyílik meg a Rotundában, a 2012-ben M.S. mester-díjjal kitüntetett Matl Péter kiállítása. A Kárpátaljai szobrászművész készítette többek között a magyar honfoglalás millecentenáriumi emlékművét a Vereckei-hágón, melyet 2008-ban avattak fel. A kiállítást 14 órakor a Magyar Örökség Díjas Kligl Sándor szobrászművész nyitja meg, az eseményen Fábri-Ivánovics Tünde többszörösen kitüntetett, aranygyűrűs népdalénekes is közreműködik.

A karitatív és kulturális programokkal is színesített Szent István-napon egész napos népművészeti kirakodóvásárral, kézműves játszóházakkal, középkori hadi táborral, „Kóstolja meg Csongrád megyét!” gasztroutcával és koncertekkel várják a családokat az Ópusztaszeri Emlékparkba. A valódi vásáros hangulathoz a balatonfüredi Anna-bál állandó zenekara, a 2009-ben megalakult Jávor Pál Nemzeti Czigány zenekar szolgáltatja a mulatós dallamokat. Az értékközvetítő, szívből muzsikáló művészek játéka igazi zenei ínyencség, szórakozzunk velük együtt augusztus 20-án!

 Ezen a napon az Emlékparkba a belépés és a Feszty-körkép megtekintése ingyenes! A fokozott érdeklődésre való tekintettel a Feszty-körkép megtekintéséhez előjegyzés szükséges!

 Előjegyzés a Feszty-körképre:
+36 62 275 257            
+36 30 982 3117          
info@opusztaszer.hu
A programokról bővebben: www.opusztaszer.hu

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*