Az Unió színeváltozása

Az ember társas lény, élete rendjét a közösségben találja meg, megélhetését a közösségi munkamegosztás teszi lehetôvé. Az egymásra utaltság közösségképzô tényezô, elsô és alapvetô, kikerülhetetlen társadalmi életkeret a család, amiben 15–20 évet kell eltölteni a megszületett egyénnek, hogy saját életét maga intézze. Valamikor nagy szerepe volt a nagycsaládnak, a rendezett állami életben azonban a következô természetes társadalmi életkeret a nemzet.  A nemzet egyúttal kultúrateremtô, közös sorsot viselô, közös feladatot vállalló szellemi és dologi alkotómûhely. A dinasztikus államalakulatokkal szemben jól vizsgáz a történelemben a nemzet államalkotó képessége. A nemzetállam ideológiája a patriotizmus, ami a nacionalizmus türelmes válfaja.

Az elsô világháború Európa keleti felén három soknemzetiségû monarchikus birodalmat megszüntetett, tucatnyi nemzetállamot hozott létre. A második világháború meghozta Európa hanyatlását, politikai és gazdasági alárendeltségét. Ötödfél évtizedre a Szovjetunió feladata volt a világháborúkkal létrejött helyzet konszolidálása. (Ezt mi magyarok különösképpen megéreztük, a kormányzóság idején elért etnikailag megfelelô alapon visszacsatolt területek ismételt elvesztésével azalatt a 45 év alatt a magyar többségi arány mindenütt összezsugorodott.) Európa politikai térképe állandósult. Európa nem nyerte vissza sorsa irányítását a szovjet összeomlás után sem, politikailag és fôleg gazdaságilag alárendelôdött annak a világhatalmi szisztémának, ami a század háborúinak következtében létrejött. Ez a szisztéma szorgalmazza az európai államok összeolvadását. Mibôl áll, és kik mûködtetik ezt a szisztémát?

„Az 1914-tôl 1945-ig tartó idôszakot az a 30 éves háborúskodás jellemezte – egy kétmenetes 30 éves háború –, amelyet az Egyesült Államok, pontosabban az ôt kontrolláló pénzügyi- és gazdasági elitek vívtak Németországgal a gazdasági világrendszer ellenôrzéséért. Még pontosabban azért, hogy Németország ne haladhasson a kamatmentes finanszírozás és a termelôgazdaságnak elsôbbséget biztosító fejlôdés útján. A német út azért volt nagyon veszélyes a hatalmát és befolyását egyre jobban kiépítô nemzetközi pénzügyi közösség számára, mert kétségbevonta a pénzvagyonnal rendelkezôk pénzteremtési és kamatszedési monopóliumát, vagyis a pénzpiac elsôbbségét az értékelôállító reálgazdasággal szemben. Azaz emberközpontú alternatívát kínált azzal a gazdasági rendszerrel szemben, amelyben a pénzvagyon monopóliumával rendelkezôk a pénz visszatartásával aránytalan nagy kamatjövedelem fizetésére tudják kényszeríteni a társadalom értéket elôállító részét. Mint tudjuk ezt a küzdelmet az Egyesült Államok és a háttérbôl irányító nemzetközi pénzügyi elitek nyerték meg. 1989 óta pedig már annak lehetünk tanúi, hogy a kapitalista világgazdaság strukturális válsága közepette a gazdasági és társadalmi liberalizmus többé már nem hatékony politikai eszköz, és fokozatosan átadja helyét a globalizmus új világrendszerének, a korlátlanná és gátlástalanná vált szélsôséges liberalizmus egyeduralmának.” (Dr. Drábik János: Világdemokratúra, 2006.)

A globális világgazdaság követeli meg Európa egyetlen államba tömörítését. A felülrôl vezérelt egyesítés a nemzetközi pénzvilág szempontjai szerint történik, a végrehajtásra legkészségesebb európai ország Németország. Talán éppen azért, mert belátja, hogy okosabb harmadik alkalommal nem ellenállni, hanem engedelmeskedni.

Az Európai Központi Bank megteremtése az Európai Gazdasági és Monetáris Unió létrehozásának gondolatával együtt vetôdött fel. Az áttörést az 1992-ben aláírt maastrichti szerzôdés hozta meg: ekkor fogadták el a tagállamok a Központi Bankok Európai Rendszere, az Európai Központi Bank és az Európai Monetáris Intézet alapokmányairól szóló jegyzôkönyveket. Az ezekben foglaltaknak megfelelôen jött létre 1994. január 1-jén az Európai Monetáris Intézet, amelynek két fô feladata az euró bevezetésének és az egységes közösségi monetáris politikának az elôkészítése, valamint az EU-országok monetáris politikájának koordinálása volt.
Látni fogjuk, hogy az európai szuperállamot – ami nem azonos az eredeti elgondolások szerinti európai nemzetek szövetségével – kizsarolt darabonként rakják össze. A pénzügyi válság ad okot minden alkalommal, és máris jelezni lehet, hogy válságalkalom mindaddig lesz, amíg Európa államainak szuverenitása el nem fogy.

A június 28–29-i EU-csúcson (a tagállamok elnökei illetve miniszterelnökeinek tanácskozásán) minden korábbi esetnél világosabban mûködött a pénzügyi zsarolás, a nyakszorítás egyhítése nemzeti szuverenitások átadása ellenében. Amolyan Észak–Dél párviadal volt ez a tanácskozás, az utóbbi évtized hitelmanipulációi során eladósodott és a tönk szélére jutott déli államok támogatást kértek az uniós mentôalapból (ESM). A szerencsésebb (mert ahol vesztesek vannak, ott vannak nyertesek is) északiak furcsa szerepet visznek. Jelezzük egyelôre avval, hogy atlantista elkötelezettségbôl hívei és megvalósítói minden programnak, amik szükségesek az Európai Uniónak föderális állammá alakításához. Tehát a németek és a hollandok jelezték: nincs közös áldozat, elôbb beszéljenek arról, hogyan lesz szoros brüsszeli felügyelet, szigorú szabályrendszer. Hajnalba nyúló alkudozás keletkezett, amirôl szóló beszámoló így hangzik:

„A kompromisszumnak két fontos eleme lett. Az egyik, hogy az EU-s mentôalapok (EFSF, ESM) ezentúl adhatnak pénzt arra is, hogy az Európai Központi Bankon keresztül állampapírokat vásároljanak. Ez egy nagyon fontos lépés a tartozások szétterítése terén. Eddig ugyanis a mentôalapokból csak a kormányok kaphattak, kölcsönbe, szigorú feltételekkel és adósságállományuk növelésével. Akármennyire is berzenkednek a németek a közös kötvényektôl, ez egy óvatos lépés mások adósságainak átvállalása terén.
Cserébe persze adni is kellett. Csak olyan országok esetében mûködhet ez, amelyek vállalják, hogy mindent betartanak az Európai Bizottság országspecifikus ajánlásaiból, és egyébként is, szigorú közös felügyelet alá helyezik költségvetésüket és gazdálkodásukat.” (Index, Magyari Péter).

Négy lépéssel a federációba!
Az államfôk júniusvégi tanácsozásán az Európai Unió  négy vezetôje elôadta a nagy tervet, amit négy lépésben kell megtenni ahhoz, hogy az eurozóna olyan legyen, hogy „ellenálljon minden válságnak”:

1.) bankunió (ebben máris megállapodtak),
2.) a költségvetések összehangolása,
3.) gazdaságpolitikai unió, adótörvényekkel is,
4.) új politikai rendszer.

A pénzpiacok rég nem látott lelkesedéssel fogadták az EU-csúcson született megállapodásokat, jelezve: „a világgazdaság egésze szempontjából meghatározó jelentôségû, hogy Európa képes-e nem csupán kezelni a pénzügyi válságot, de az azt okozó szerkezeti problémákat is megoldani. Az eddigi lépések sorra kudarcot vallottak, és kétségesnek látszott, hogy az uniót szétfeszítô érdekellentéteken és a döntéshozatali tehetetlenségen sikerül-e felülemelkedni. Jellemzô, hogy az elôzetes elemzések többsége nem várt igazi áttörést a csúcstól, és a piacok már kezdték beárazni az újabb halogatást.”

Elôre mutató döntésként értékeli a pénzpiac a kompromisszumot: a közvetlen válságkezelésben Merkel engedett, az eurózóna pedig elindult a szorosabb integráció  felé. A spanyolok és az olaszok jól jártak azzal, hogy bankjaik a közös mentôalapból közvetlenül is kaphatnak olcsó pénzt, nehéz feltételek nélkül, kötvényeiket megvásárolhatják stb., pénzügyi helyzetük stabilabbá válik, aminek kedvezô hatása lesz a befektetôi hangulatra is. Ennél sokkal nagyobb horderejû az a döntés, hogy néhány napon belül javaslatot tesznek a közös bankfelügyelet létrehozására, ami az elsô lépés a bankunió felé. Még ennél is messzebbre mutat, hogy a brüsszeli vezetôk által kidolgozott koncepciót követve a fiskális föderációt tûzték ki célul, a konkrét megvalósításra októberre kértek javaslatot, és még ebben az évben dönteni akarnak róla.

Viszont a csúcson az is kiderült, hogy a bankuniót az EU alapszerzôdése szerint nem lehet csak 17-es körben megcsinálni. Vagyis elvben a zónán kívülieknek is jóvá kell hagyniuk. Viszont várhatóan a zónán kívüliek kaphatnak majd mentességet a csatlakozás alól. Orbán Viktor a csúcs után azt mondta, komoly egyeztetések kellenek itthon, hogy eldöntsük, akarunk-e csatlakozni.

Van ellenhang, az Idôk Jelei  hírportál erôsen fogalmaz: A puccs (amivel az olasz és a görög miniszterelnököt leváltották) célja egy európai szuperhatalom létrehozása az euró adósságválságát kihasználva, hogy a mostanáig megmaradt kevés szuverén hatalom is Brüsszel teljes fennhatósága alá kerüljön. A globalisták elindították a folyamatot, saját kezûleg jelölve ki a választás nélkül kinevezett személyeket a görög és olasz miniszterelnöki posztra. … A mentôcsomaghoz kötött feltételek természetesen pont azt a célt fogják elérni, amit az eurokraták elterveztek: egy szorosabb politikai uniót, ahogyan Angela Merkel, német kancellárasszony nyilatkozta. Ez pedig nem egyéb, mint egy európai szuperhatalom, ami a maradék szuverenitásuktól is megfosztja Európa nemzeteit. Ezek ugyanazok a bûnözôk, akik a pénzügyi katasztrófát elôidézték. Ez olyan mintha egy rakás piromániást kérnénk fel a tûz eloltására – írja Alessandro Sallusti, a Berlusconi család tulajdonában lévô milánói Il Gornale lap szerkesztôje.”

Mélyreható változások tanúi vagyunk. Az az Európa amely Szent István koronázása idején létrejött, megszûnésre ítéltetett. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy volt már világátalakító törekvés a múltban, a közelmúltban is, de rendre visszaállt az, ami a természetes türelemben létrejött.

By Endre Csapo az ausztráliai Magyar Élet hetilap fôszerkesztôje

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*