Szent István-napi forgatag napkeltétől napnyugtáig

Kormorán koncerttel, megyei ízek vásárával, középkori haditornával, és számos látványos programmal várja az érdeklődőket augusztus 20-án az Ópusztaszeri Emlékparkba a Csongrád Megyei Kormányhivatal és a Megyei Önkormányzat. Ünnepi beszédet mond B. Nagy László kormánymegbízott, Magyar Anna a megyei közgyűlés elnöke pedig átadja a Csongrád Megyei Önkormányzat idei elismeréseit.

A hagyományoknak megfelelően lesz kenyérszentelés és útjára indul a IV. Béla emléktúra 15 fős lovascsapata, akik Ópusztaszerről egyenesen Splitbe viszik a jövő évi Nyeregszemlére szóló meghívót az ottani lovasoknak. A Rotundában kiállítás nyílik Matl Péter kárpátaljai szobrász alkotásaiból – ő készítette többek között a magyar honfoglalás millecentenáriumi emlékművét a Vereckei-hágón. A nemzeti ünnepre való tekintettel – előzetes regisztráció alapján – ingyen lehet megnézni a Feszty-körképet.

 A Csongrád Megyei Szent István-nap keretében idén először „gasztro-utcát” nyitnak hagyományos, Csongrád megyei ízekből. A „Kóstolja meg Csongrád megyét!” vásárban olyan termékeket ízlelhetnek, illetve vásárolhatnak meg az idelátogatók, amelyeket a megyében élő élelmiszer-termelő-előállító vállalkozók, kisüzemek gyártanak hagyományos módszerekkel. A park egész nap ingyenesen látogatható, még a legfőbb látványosság, a Feszty körkép is, ahová azonban előzetesen be kell jelentkezni. Tekintettel a már most tapasztalható érdeklődésre, az ünnepet szervező megyei kormányhivatal és az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark úgy döntött, hogy napkeltétől napnyugtáig meghosszabbítják a Feszty-körkép nyitva tartását. Így akár a kora reggeli vagy a késő esti, szokatlan időpontokban is látogatható lesz a monumentális festmény. A Rotundában 14 órakor nyitja meg Matl Péter kárpátaljai szobrászművész kiállítását a Magyar Örökség Díjas Kligl Sándor. A határon túli alkotó neve elsősorban a Vereckei-hágóra megálmodott, majd újratervezett, végül sok huza-vona után elkészült millecentenáriumi emlékmű kapcsán vált ismertté.

Idén a már jól ismert nomád lovas íjász és csikós bemutató mellett a középkori hadviselés szokásaiba avatja be az érdeklődőket az Oroszlánszív Lovagrend, de ötletes népi játékokkal és kézműves foglalkozásokkal is várják a gyerekeket már 10 órától. A Skanzenben rendezik meg 14 órától a kilenc őshonos magyar kutyafajta látványos bemutatóját.

A délután háromkor kezdődő ünnepi megemlékezésen az Árpád szobor előtt az új kenyeret Kondé Lajos, a Dóm plébánosa, pasztorációs helynök szenteli meg és megáldja útnak indulás előtt azt a lovascsapatot, akik az ünnepi megemlékezésről indulnak egyenesen Spiltbe. A IV. Béla emléktúra részvevői lóháton teszik meg az 1200 km-es távolságot, hogy elvigyék a Nyeregszemle hírét magukkal és meghívják a horvát lovasokat a jövő évi rendezvényre.

Az emlékmű előtti színpadon fellép a délután folyamán a Mentés Másként Trió, és a Cuháré Táncműhely. A legnagyobb érdeklődéssel minden bizonnyal a Kormorán együttes egy órás koncertjét várja majd a közönség, amely az ünnepség előtt, 13.30-kor kezdődik. 

 

Varga Márta
Kommunikációs vezető
Csongrád Megyei Kormányhivatal

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*