Itt mindenki mosolyog

Telik-múlik az idő, és egyre mélyebbre ásom bele magam az amerikai létbe, annak minden jó és rossz oldalával együtt. És van itt jó is, rossz is bőven. Kétségtelen, minden egyes nap újabb és újabb dolgokat ismertet meg veled, és kezded felfedezni azt az Amerikát ami nem a Tv-ből folyik, hanem annak minden valóságát, és be kell vallani a kép teljesen más, nagyon is más .

Itt mindenkinek “politically correct” attitűddel kell rendelkezni, különben, …, különben mi? Talán megbukik a rendszer és felfedezik az amerikaiak is, hogy ők is emberek? Talán. Ennek ellenére minden lehető eszközzel küzdenek érzelmeik elfolytására, csak azért, hogy őket ne vádolhassák. Igen, itt ha mondasz valamit és nem tetszik, beperelnek, és percek alatt tönkre mehetsz, azért mert valakit ilyen vagy olyan jelzővel illettél. Szóval ennyit a szólásszabadságról! […]

Érzed arról ahogy beszélnek, nem csak veled, hanem egymás között is, teljesen felszínes minden, senki nem bánt verbálisan senkit, mindenki egyenlő, mindenki egyforma bánásmódba részesül, mégis ez a legkirívóbb társadalom amit eddig láttam, már ami a társadalmi egyenlőtlenségeket illeti.

Itt mindenki egyenlő a törvény előtt, mégis megkérdik minden lehető alkalommal hogy fehér, fekete, indián, ázsiai, vagy egyéb rasszhoz tartozol?! Persze hivatalosan csak statisztikákhoz használjak, de én mást is sejtek ezen kérdések mögött. Itt mindenki egyenlő, sőt még annál is egyenlőbb, de mégis fehér busz sofőrt még nem láttam sem Washington, sem San Franciso sem New York utcáin. Kétségtelen, csak a “véletlen” babrál velem. Hasonló a helyzet a takarítókkal is. Ők nagyrészt spanyolok és Del-Amerika nagyrészük származási helye, de biztosan ott mindenki takarításból doktorált és azért alkalmazzák őket oly nagy előszeretettel minden irodaházban. A kerteket is ők gondozzák. Valószínű Mexikó túl sok kertész mérnököt képez, és Amerikában hiány lévén, őket kérik fel eme nemes feladatra. Vezető beosztásokban nem igazán láttam más embert mint fehéret, de sejtem ez is csak az én képzeletem szüleménye […]. A lista hosszú és talán majd még visszatérek rá, de most nem is ez a fontos, hanem a miért.

Mire jó ez? Az egész társadalom kettős életet él. Kint a társadalomban van az álarc, amit sejtem reggel elővesznek és hordják mindaddig míg járnak-kelnek a világban, majd este jön az igazi amerikai és ahol mar vannak érzések, indulatok, érzelmek, stb. Itt senki nem mondja ki amit érez. Itt mindenki mosolyog és másnap felébredsz, hogy minden mosoly ellenére kirúgnak, vagy éppen olyan dolgokat látsz, melyekre nem számítottal volna ennyi “mosoly” után. Kedvelik a leveleket, mert ott nem kell személyesen jelen lenni, és nem kell saját magad adnod. Élnek ebben a kétszínűségben reggel, délben, este és már szerintem nem is tudnak szabadulni ebből a csapdából. Szomorú lehet nekik így élni, mert nincs benne semmi természetes, és mindig vigyázniuk kell, hogy nehogy … (“Félve élt élet, félig élt élet!”)

Ennek ellenére, tetszik az amerikai lét, és már kezdek benne otthonosan mozogni, de semmi sem fog rákényszeríteni, hogy ilyen álarcot viseljek mint ők. Én szeretem ha a dolgok tiszták és egyenesek, és akkor nincsenek félreértések. Kétségtelen, néha nehéz elfogadni olyannak a dolgokat amilyenek, de inkább legyünk becsületesek és egyenesek mintsem hogy álarcot kelljen viselnünk, csak azért mert ezt “így kell”.

Ui. Én jöttem ide és senki nem kényszerített rá, hogy itt kutassak, és nekem kell alkalmazkodni – ezzel tisztában vagyok -,  de ez akkor sem jelentheti azt, hogy feladom az értékeim “egy maroknyi dollárért” cserébe.

Szilárd Vajda

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*